Elmaradt hírek és akkor konkrétan a Lilipisti 2. projektről, meg a blogról..

Nos, hátulról kezdeném…
A blog nyilvánvalóan abbéli örömünkből adódóan indult, hogy jövő tavasszal új tagot köszönthetünk a családban. Hurrááá!:-) A blog persze hiánypótló is, mert korábban a hozzánk sajnos nem 1-2 sarokra lakó családunknak és barátainknak nagyon sokszor a korábbi oldalakon adtunk hírt magunkról. Szóval- kapcsolódva az első gondolathoz – szeretnénk magunknak is dokumentálni Gréti és Lilipisti 2. fejlődését. Nagyon jó mostanában visszanézni a korábbi archívumot. Sokszor, nagyon jókat derülünk egy-egy korábbi eseményen, amely már rég feledésbe merült volna, ha anno nem rögzítjük képben és írásban. Úgy tűnik a blog segít ezeket rendszerezni nekünk is, mi úgy tekintünk rá, mint egy részben nyilvános családi naplóra.

Lilipisti 2. -ről kitalálható, hogy ő a pocaklakó és Grétink volt Lilipisti 1. munkaneve addig a pontig, még vele együtt a valódi neve is meg nem született. A Lili és a Pisti volt az a két név 2007-ben, amelyet abszolút nem tudtunk elképzelni, de ugyanakkor meglehetős derültségre adott okot így hívni leendő gyermekünket, akinek a nemét sem ismertük születéséig. A hackelés addig ment, hogy ez a név szállóige lett,  sőt pl. Ildivel közös játékainkra a Honfoglalón is lilipisti néven regisztráltunk… Na erről ennyit, így érthetőbb talán a dolog. Nem kell ránk mentőt hívni!

Ildi múlt hét pénteken volt a 16 hetes kontrollon. Minden a legnagyobb rendben. Lilipisti 16 centis. Ez fontos, mert Gréti kéri, így mi igyekszünk neki minél pontosabb beszámolót adni a kistesó fejlődéséről. Szóval indultunk babszemmel, folytattuk cseresznyével, dióval és most tartunk Fáninál, ami Gréti egyik játékbabája. Mivel a doki ezúttal nagyjából megsaccolta a gyerkőc súlyát is, így Ildi vett a boltba 15 dkg parizert és azon szemlézték meg Grétivel mekkora is az akkora. Nem! Mielőtt valakinek eszébe jutna mondom, nem(!) fogunk februárban 230 dkg parizert venni szemléltetésnek.
Aztán még írhatnám, ám az már pletykaszintű tájékoztatás lenne, hogy mit látott vagy nem látott a Doki és Ildi a gyermek lába között. Végül is én nem voltam ott és egyébként is abba maradtak, hogy majd a 20 hetes meetingen visszatérnek rá… Na itt tartunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .