Gréti éhezik

Grétinek életében az egyik fix pont a reggeli ébredést segítő mese. Ma még Szentesen vagyunk, de ezen a programon semmi sem változtathat. Viszont egyszer csak kijött a konyhába és szomorúan kérdezte tőlem és a mamától: “Anya, miért éheztettek engem?” 🙂 Ez jelentette azt, hogy valaki legyen olyan jó, és vigyen már be neki a szobába némi elemózsiát, nehogy lemaradjon valamelyik meséről. Megnyugtatásul közlöm, hogy Gréti kapott enni, vagyis a vészhelyzetet sikeresen elhárítottuk. 🙂

Drótszamár, 100 km, pirospacalpáviánp.csa: KIPIPÁLVA

A múlt hét a meló-borfesztivál-meló-borfesztivál jegyében telt. Volt lenn Baresz, találkoztam Krisztával és Jucussal, kóstoltam Osziczki Tomival és a végzős Kőrösy Médiásokkal is… Jó volt találkozni mindenkivel, de kicsit kimerítő volt ez így.

Hétfőn én is lementem Szentesre, hogy megnézzem a családot. Régóta terveztem, most itt volt az alkalom, drótszamáron, azaz biciklivel mentem. Volt némi félsz bennem a kondimat illetően, na meg volt egy kis időzavar, így odafelé rövidítettem egyet vonattal. A maradék 40 km, a szembe szellő, és a zseniális taktikám, hogy kaja nélkül futottam neki a távnak persze keservessé tette a dolgot. A család látványa, a berendelt rántott galóca és pipicomb végül kárpótoltak. Sőt annyira jól regenerálódtam, mint Cseh Laci egy hét EB után. Aztán mivel sok átgondolásra váró ügyem és némi meló is akadt itthon, még ma visszatekertem. 62 km, 2 óra 45 perc alatt, 22,4 km/h átlag. Ezzel elégedett is lennék. Némileg fájós bokával indultam neki, ami bedagadt ugyan, de végül ez lett a legkisebb problémám. Az igazi gondot az alvázam jelentette. Hiába kértem kölcsön Dóritól a SUDO krémet kevés volt az egy éjszaka a faromnak.  Így most csupa “p” betűs szóval tudnám jellemezni a helyzetet: piros, pacal, pávián…

Néhány kép.

Gyereknap Ópusztaszeren

A hétvégén mindent elég hirtelen döntöttünk el. Szombat délután Dóri etetése közben kitaláltuk, hogy a lányokkal már aznap lemegyünk Szentesre. Vasárnap délelőtt pedig miután kiderült, hogy Szentesen nem lesz semmilyen gyereknapi program, gyorsan megbeszéltük Aniékkal, hogy becsatlakozunk hozzájuk Ópusztaszeren. Dóri természetesen mire kiértünk a városból, már aludt. Aniék a belépőket is elintézték (gyereknap alkalmából ingyen lehetett bemenni a parkba), így sorbanállás nélkül mehettünk be. Réka és Gréta most is szinte azonnal egymásra találtak, csak arra kellett figyelnünk, hogy látótávolságon belül maradjanak.  A skanzenben benéztünk néhány ház udvarára, főleg oda, ahol állatok is voltak. Láttunk tehenet, kacsákat és persze lovakat is. A csikó annyira barátságos volt, hogy Gréti még egy puszit is kapott tőle az arcára. A következő ház udvarán mutattam Grétinek a kapirgáló tyúkokat, mire ő a szakértők magabiztosságával közölte velem, hogy ezek “tökmagosak”. 🙂 Ezzel még nem értek véget az állatos kalandjaink, mert egy másik ház udvarán egy – a párját és a tojásokat védő – gúnár akart minket megkergetni. Miután úgy döntöttünk, hogy állatból ennyi elég, eljutottunk végre a népi fajátékokhoz. Volt ott minden… Nyuszietető, katicaterelgető, sárkányölő, vadászós játék, hordólovaglás, báránylegeltető (ami valójában horgászós játék volt), gólyaláb, mocsári lépegető és még felsorolni is nehéz, hogy mi minden. A nagyok lelkesen kipróbáltak szinte mindent, így a végén még egy emlékérmet is kaptak (természetesen szintén fából :-)). Dóri közben csak enni kelt fel, így a gyermek néptáncbemutatót is nyugodtan végig tudtuk nézni. Ennek hatására Gréti egy kicsit elbizonytalanodott, hogy most akkor balettozni tanuljon vagy inkább néptáncra járjon. Miután kijátszották magukat a gyerekek, még megnéztünk egy honfoglaláskori lovasbemutatót, majd következett a levezetés a park melletti labirintusokban…
Kezdésnek a kb. 4 km-es sövénylabirintust választottuk. A labirintus belsejében táblák segítik a tájékozódást, amihez kaptunk egy állatbarátoknak szóló rejtvényt segítségképpen. Ha-ha! Ha az alapján kellett volna kijutnunk, akkor nemhogy 40 perc alatt (ennyi a szintidő), hanem 4 óra alatt sem találunk onnan ki. Szerencsére kaptunk még egy ovisoknak való rejtvényt is, így a lányok segítségével sikerült is szintidőn belül teljesíteni a feladatot. Ezután következett a fűzfafonat labirintus, amiből 20 perc alatt ki lehet találni, de ehhez már nem járt segítség. Mi elég bizonytalanul kerestük a kivezető utat, de aztán történt valami. A mama telefonált, hogy Dóri kicsit hamarabb ébredt, mint ahogyan én az gondoltam. És aki ismeri Dórit, az tudja, hogy ébredés után max. 5 percig hajlandó békésen elnézelődni, utána ő enni szokott. És ebben nem ismer tréfát. Erről a közelben tartózkodók mind meggyőződhettek. Szóval miután beszéltem a mamával – közben kellemes (?) zenei aláfestésként hallgathattam Dodó üvöltését – gyorsan a csapat élére álltam, és turbóüzemmódba kapcsolva, szintidőt megdöntve (kb. 10 perc alatt :-)) kirohantunk az útvesztőből, mint Zrínyi a várból. Persze minden jó, ha jó a vége: Dórit megmentettem az éhenhalástól, Gréti  kapott inni, mert már összecsuklott a kocsi mellett a fáradtságtól és a szomjúságtól, hazafelé pedig mindkét lány aludt egyet az autóban. Szép nap volt, jól éreztük magunkat! 🙂

A mama képei ITT láthatóak.

Aniék képei pedig ITT láthatóak.

“A” napos a mérlegen + a borkultúra csírái

Ildi szerint ma Dórinak “A” napja volt. Ez azt jelenti, hogy evett, aludt, evett, aludt és borfesztiválozott annak rendje módja szerint. Mérlegeléskor pedig újabb 29 deka pluszt sikerült felmutatni, ami valljuk be meg is látszik. 🙂

Update: elöljáróban csak annyit, hogy nem véletlenül Gréti is külön üvegpohárból – a módját megadva – egy fehér és egy vörös mustot kóstolt ma a borfeszten. Először nem is akart, majd félszegen, végül egészen vidáman koccintott. Az előbb fürdettem Grétit. Egyszer csak Gé: Apa, én most már csak vörös mustot kérek majd, ha megyünk a borfesztiválra. Az finomabb… 🙂

“Tavaszi szél…” Dórit altat – Az esti recept

Tegnap este BL döntőt néztünk hármasban. Igen, hármasban mivel Dórinak esze ágában sem volt a tesójával lepihenni. Este 8 után pár perccel mikor hazaértem még fájt a hasa – gondoltuk – ezért volt sírós. Aztán a meccs elkezdődött és ahogy az idő haladt előre, kezdett gyanússá válni a lány. Jobbára Ildi kezében volt, de többszöri próbálkozásra sem tudta lerakni, mert a Bébi-Bogyó folytonos és lehetőleg járkálós ringatást igényelt. Először azt gondoltuk talán még nem elég fáradt, vagy a kiságy talán nyomja a hátát. Hát persze… Aztán mi viszont fáradtunk, a meccs is izgalmasabb lett. Ildi már ülve rázta és énekelgette neki az “Tavaszi szél vizet áraszt..” című opuszt. Ez úgy tűnt használ, ám Dóri alvás helyett nagyon figyelt a dalra. Már ekkor feltűnt, hogy a nyűglődés a dalmentes percekben fokozódik. Ezt rövidesen kettős próbával is tesztelhettük. A meccs közepe felé járhattunk, átvettem Dodót, de egy perce sem volt a kezemben feszelegni kezdett. Nem vagyok benne biztos Ildi talán szólt is, énekeljek… Na jó! Próba, szerencse! Tavaszi szél vizeeet ááááraszt…csendült fel Caruso finomságát kevésbé idéző tenorom. És láss csodát, Dodó szemei elkerekedtek, kicsi fejét beigazította és figyelmesen hallgatta, hogy ebből meg mi lesz… Az lett, hogy amikor abbahagytam az éneklést elfintorodott és sírásra görbült a szája. Láttam a szemem sarkából Ildi halkan kuncogott. Tehát énekeltem újra… Dodó, a rafkós meg figyelt, majd… Majd néhány perc elteltével néhány lapos pislantás kíséretében elaludt. Félgyőzelem. Pár perc ringatódzós várakozás, aztán az áthelyezés a kiságyba projekt. Ez sosem egyszerű, mert ahogy Grétiben, úgy Dóriban is van egy genetikailag öröklött, két méterről megérzem a kiságyat gén. Ez azt jelenti, hogy ha adott gyermekünk kézben elalszik és kevesebbet várunk 5-10 percnél, akkor 80% eséllyel felébredt a kiságyba helyezéskor. Ha viszont viszont többet várunk 5-10 percnél, akkor ugyan 60% eséllyel ébred csak fel, viszont 90%, hogy egy órán belül nem alszik vissza. Jobb mint a rulett, nem? 🙂 Tegnap viszont volt egy jokerem. Naná, hogy Docó azonnal mozgolódni kezdett a kiságyban, ám ekkor ismét megzengettem a “Tavaszi szelet…” és a kicsi, mint valami rongybaba nyúlt széjjel a kiságyban. Kemény 15 percre. Innen viszont nagyjából egyenesben voltunk, némi taktikázás után a 11 rúgásokat már kettesben tudtuk nézni Ildivel. Nice work! 🙂

Dodó vasárnap reggel, bucira aludt fejjel, menetkészen

Mérlegelés 5.0

Dóri ma fürdés előtt 4400 grammal mérlegelt. Ezzel újabb 15 dekát épített magára. Az én megítélésem szerint két testrésze fejlődik igen látványosan: a pocakja és a pofija. Képek legközelebb, addig is van grafikon. 🙂

Első hónap – összefoglaló

Végre eljutottam odáig,  hogy írjak az elmúlt időszakról. A terv az volt, hogy az első hónapról írok egy összefoglalót, de némi homok került a gépezetbe. Legalábbis az első növekedési ugrás rendesen bezavart a jól bevált napirendünkbe. De örömmel jelentem, hogy túl vagyunk rajta! 3 nap kevés alvás és állandó éhenhalás után – köszönhetően a gyakori evésnek (2-2,5 óránkénti szoptatás sebes mellbimbóval), napi 1-2 doboz alkoholmentes sörnek és a homeopátiának (urtica urens) – magasabb szintre léptünk. Ezt jelzi az is, hogy tegnap éjszaka Dóri 3/4 kilenctől 3/4 ötig aludt, azaz hivatalosan is kijelenthetjük, hogy átaludta az éjszakát! 🙂 Reméljük Dódó megtartja ezt a jó szokását. Erre pedig minden esély megvan, hiszen ezt a pár napot megelőzően is csak fél 4 körül kelt fel hajnalban enni. (Csak összehasonlításképpen: Gréti elmúlt 11 hónapos, amikor először átaludta az éjszakát!) “Első hónap – összefoglaló” bővebben

Pepe szülinapja, Dodó mérlegelt

Röszkén jártunk vasárnap, Kaszás Petra Bori második születésnapját ünnepeltük. Még egyszer boldog szülinapot Pepének! 🙂
Ugyan a fényképezőgép a suliban maradt, néhány képet azért telefonnal is készítettem. KÉPEK ITT!

Dodó ma volt az egy hónapos kontrollon. Erről majd Ildi ír bővebben…
Adatok: 54 cm, az esti mérlegelés szerint pedig 4250 gramm, tehát az elmúlt héten újabb 30 dekát sikerült magára tuszkolni Dórinak.