Megérintett bennünket a vadnyugat szelleme

Ani nemrég talált a neten egy blogbejegyzést, hogy Csongrád-Bokroson van egy vadnyugati város. Mivel úgyis jöttünk Szentesre, így vasárnap felkerekedtünk – én a lányokkal, Ani a három gyerekkel és erősítésnek még magunkkal vittük a Tádés mamát is. A gyerekek először persze kicsit meg voltak szeppenve, de aztán gyorsan beszabadultak a kukoricalabirintusba, ahol pecséteket kellett gyűjteni. Utána következett az ismerkedés az állatokkal, még szigorúan a kerítésen kívülről. Volt ott kiskecske, bárány, galamb, tengeri malac (az egyiknek éppen akkor született meg a kicsinye a házigazdák legnagyobb meglepetésére, mert még ők sem tudták, hogy vemhes az állat), oroszlánfejű nyúl, kismacska (aki lelkesen kísérgette a mi gyerekeinket is), teknősbéka, 3-féle papagáj és kiscsirkék. Később persze aztán már nagyon vagányak voltak és egyedül is bementek az állatok közé. Ehhez persze kellett az, hogy kb. egy órán keresztül mossák az aranyat a tóban, mivel a mi tüzes jegyű gyerekeink a vízben érzik a legjobban magukat. 🙂 Az aranymosás persze egy idő után úgy nézett ki, hogy mi Anival mostuk az aranyat, Réka tartotta a tálat, amiben gyűjtöttük a rögöket, Gréti és Bálint állandóan kérdezgették tőlünk, hogy a kezükben tartott kavics arany-e (nem az volt), Petra pedig azzal szórakozott, hogy bement a tóba, aztán kiment, egymás után tizenötször. A vizeskedésnek csak az vetett véget, hogy közben megérkezett “a” póni! Először elvittek minket kocsikázni egy kicsit, majd jöhetett a lovaglás. Az első természetesen Gréti volt, hiszen ő a legnagyobb állatmániás az összes gyerek közül. Aztán Rékának is megjött a bátorsága, majd Bálint mint egy igazi cowboy ülte meg a lovat. Evés után is ő volt az, aki egyszem férfiként a sheriffel elment felfedezni a többi játékot is. Utána pedig megmutatta a lányoknak is. Kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek jobban megy a csizmadobálás, mert csak nekem nem sikerült beletalálnom a hordóba. Ezek után a patkódobálást már ki sem próbáltam. 🙁 Volt ott egy trükkös gyékénylabirintus is, mert míg az egyik irányból pillanatok alatt átjutottak rajta a fiatalok, addig a másik irányból elindulva, folyton zsákutcába jutottak. A kedvencük viszont azt hiszem az “autómosó” volt, ami nem más, mint egy házi készítésű párakapu. Nagy találmány, javasoljuk Domaszéken is bevezetni! 🙂
És hogy mit csinált mindeközben Dóri? Dóri csak evett, aludt és nézelődött. A hangját először igazából csak akkor lehetett hallani, amikor már indulni készültünk és egy kicsit megsürgetett minket, hogy végre el tudja kezdeni  a délutáni alvását az autóban.

Ráadásként itt van még egy szösszenet Grétitől:
A múlt héten Domán voltunk, Dóri pedig a babakocsiban aludt. Egyszer csak szalad Gréti, hogy Docó felébredt. Kivettem a kocsiból, viszem befelé, Gégé pedig nagy büszkén kérdezi tőle: “Ugye anya milyen ügyesen észrehallottam, hogy Doci felébredt?” 🙂

Képek kicsit később…
UPDATE 08.07: KÉPEK ITT ÉS MOST!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .