A betegség-saga és Peti szülinapja

Az elmúlt két hétben remélhetőleg az unalmas, nedves tél végnapjait éldegéltük. A múlt hét végén Szentesen jártunk, csak kedden jöttünk vissza Szegedre mert síszünet volt, amire én ugye szabit vettem ki. Nagyon jól jött ez a kis szusszanás, távol a szegedi hétköznapoktól. Ennek megfelelően Szentesen nem is sikerült egyet sem fotóznom a nagy semmittevésben. Gréti közben meggyógyult, ám most hétvégére újra beteg lett. A diagnózis szerint gennyes cucc csorog hátra a torkán, ettől köhög és lázas. Dóri is életében először meghűlt. Folyik az orra és kicsit piros a torka. Gyanakszom magamra, hogy én vagyok a ludas. Amikor kedden hazatértünk a lakás belső hőmérséklete 18 fokos volt, mert a fűtés időzítését kissé elszámoltam… Ettől eltekintve jól vagyunk.  Ja igen, a munkahelyet leszámítva. Az persze most már egyre inkább egy tragikomédia helyszíne, amelyből a komédiát lassan gyomlálják ki az átalakulással járó nehézségek. Erről ennyit… És, hogy valami igazán jó hír is kerüljön ebbe a posztba. Öcsém betöltötte a 30-at! Innen, utólag is  boldog születésnapot kívánunk neki! Vasárnap ellátogattunk hozzájuk mi négyen és a mama, tata. A kialvatlanság sem árthatott a rövid köszöntésnek. Öcsém és Vera reggel 9-ig buliztak előző este. Mi Ildivel legalább 9-szer keltünk fel a gyerkőcökhöz éjszaka. 🙂 A nap fénypontja, Peti málna tortája lett, mely a zsűri szerint igen-igen kiemelkedő, remek darabnak sikerült. Még szerintem is megérdemelte a 9 pontot. Pedig az igazsághoz tartozik, hogy nálam 10 pontot csak csoki torta kaphat… A képek pedig ITT láthatóak! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .