Egy kis kirakózás és anyák napja az oviban

Nagyon szeretem a különleges kirakókat. Ani erre emlékezve vasárnap meglepett a születésnapomra eggyel. Ennek a darabnak a különlegessége az, hogy azt kell kirakni, amit képen található egyik szereplő  lát. Vagyis teljesen lesz a végeredmény, mint ami a dobozon szerepel. Ez egy 1000 darabos kirakó esetén azért kicsit megemeli a nehézségi szintet. 🙂 Aznap este, miután lefektettem a lányokat, az éppen nálunk vendégeskedő Sanyával nekiálltunk kirakózni. Egész jól haladtunk, így csak két további éjszakára volt szükségem, hogy elkészüljön a mű.

Az oviban pénteken megünnepeltük az anyák napját. Tavaly gyakorlatilag a második percben elsírtam magam, és onnantól kezdve Gégé képtelen volt abbahagyni a sírást. Mondjuk 4 héttel a szülés után talán még belefér, vagy legalábbis ráfoghattam a hormonokra. Idén viszont már nem volt mentségem, szóval nagyon készültünk Grétivel. Büszke is vagyok magunkra, mert nagyon jó hangulatban telt az ünnepség: volt közös játék, meseelőadás és persze az elmaradhatatlan megható versek.
És ráadásnak még néhány kép a két Mancikáról.

KÉPEK ITT!

Boldog szülinapot Ildi!

Ami kimaradt az előző eresztésből: Doci és a járássegítő.

Illetve ami ma történt: csavargás,  játszóterezés, sült halazás (hot-dog, hambi stb.), séta a parton, ártézi víz, gólyakelepelés és szülinapozás.

Boldog szülinapot Ildi! Képek.

Mai Gréti aranyköpés:
Gréti az úton hazafelé végig fecserészik. Nem csoda, mert nagy lányunk odaúton humott egy szerény fél órácskát.
Szóval jövünk a Tisza-hídon. Egyszer csak – mert gondolom más nem jutott eszébe – méltatlankodik kicsit:
– Haragszom a Tiszára, mert nem látszik a “medve” !
– Miii? –
kérdezem, de már javítja is:
Őőő a medre… Így nem tudtunk a víznek a partján sétálni. – Magyarázza a Gréti a menthetetlen poént. 🙂

A szülinapi óta…

Dóri szülinapja óta nem jelentkeztünk. Alapvetően jól vagyunk. Ildi jobban érzi magát a gyógyszerek szedése óta. Persze igazán megnyugtató az lenne, ha hetente látná egy szakorvos a hetente levett laborok után (szerintem), de hát majd a hónap végén… Ami rossz, hogy mi sem látjuk a labor eredményeket. Hogy a 21. században miért van ez így, ha elektronikus úton dolgozzák fel és kerül az orvoshoz is? No ez egy jó kérdés.
Gréti első nagyobb tavaszi kimozdulásakor – Szentesen járt a mamáéknál – menetrend szerint allergiás lett. 4 éve tudjuk, hogy allergiás a gyerek. Minden évben március április fordulóján, illetve nyár végén a parlagfű szezonban náthás és fullad. Voltak is a napokban a fél évre előre kapott időpont alapján a pulmonológián. Gének egyébként csak porra és lisztatkára van kimutatott allergiája. Ez persze ott is van a papírokon. Így aztán a diagnózis adott, a terápia adott: azaz a szokásos gyógyszerezés mellett kerülje a port. Nem mintha áprilisban több por lenne, mint máskor…
Az ilyen apróbb, az egészségügyben tett kirándulások és kiábrándulások után egy kis képes beszámoló lesz még itt az elmúlt két hétről. Volt mit megörökíteni. Docó ugyanis rákapott a hintázásra. Annyira bejön neki, hogy amikor ki akarjuk venni, kapaszkodik, szinte beleragad az ülésbe, aztán ha nagy nehezen eltávolítjuk, még percekig hangosan méltatlankodik az eljárás miatt. Persze a nagylány se sokkal különb. Ahogy Gréti hintázik – gyakorlatilag a holtpontig lökve a hintát – attól meg a hideg ráz ki. 🙂 Voltunk sokfelé: biciklit nézni Grétinek, akvárium alkatrészekért (mert felújítottuk a világítást, szűrést), vettünk pár halacskát is, McDooo-ba is jártunk párszor. Az az igazság ez a sok program főleg Bertinek érkezésének köszönhetően alakult. Berti kacagtatóan kényelmes és ami azt illeti kezd hozzánőni a család feneke. Ennyi önkritika talán belefér búcsúzóul. 🙂 A képek és egy kis vidám szülinapi montázs a tovább után…
“A szülinapi óta…” bővebben

Boldog Születésnapot Dóri!

Boldog első szülinapot Mészáros Dóri!

Az ünnepelt éppen felavatja az ajándékát, a beszélő zenélő könyvecskét.

Docó hajat mos, hogy szép és üde legyen holnap a vendégek fogadására! 🙂

Szösszenetek Grétitől

Egyik este arról beszélgettünk Grétivel, hogy ki miért volt már kórházban. Elmeséltem, hogy nekem már kivették az orrmandulámat és a garatmandulámat is. Amikor megkérdezte, hogy mi az, elmagyaráztam, hogy az, amelyiket a doktornéni úgy tud megvizsgálni, hogy belenéz a torkunkba. Erre dr. Gréti összefoglalta a hallottakat: “Akkor van orrmandula, torokmandula és fülmandula.”

Tegnap este hamburgert vacsoráztunk. Gréti nagyon szereti, mert valószínűleg ennek tudható be az aktuális pályaorientációja: “Ha nagy leszek, hamburgerész leszek!” 🙂