Dóri beszélget

Ma, amikor hazaértem Doci egészen beszédesnek tűnt. Persze csak addig, amíg a telefonkamerát rá nem irányítottam. Természetesen attól kezdve vagy a telefon, vagy a bohóckodás érdekelte. Aztán persze csak sikerült egy kis beszélgetést is felvenni…

 

Gréti, Dóri és az óvodai sportnap esete

Úgy volt, hogy mi otthon maradunk Dodival, de aztán csatlakoztunk Ildihez. A  tömeg ellenére viszonylag gyorsan letoltuk a hat terembe berendezett pályát. Grétus szuper volt mindegyik pályán, már-már meglepő ügyességgel ment végig rajtuk. Úgy is mondhatnám nem volt kihívás a nagycsoportosnak. Talán ezért is haladtunk olyan gyorsan.
Docka fantörpikus volt. Őszintén szólva Grétit még egyszer sem láttam annyira felszabadultan közlekedni az óvodában, mint ma Docit. Mondjuk vannak is pártfogói szép számmal, gyakorlatilag már beszoktatták az oviba. Szemmel tartott bennünket, de gyakorlatilag inkább nekünk kellett őt, hogy meg ne lépjen a forgatagban.
Grétusék termét már annyira ismeri, hogy még Ildi és Gréti kinn uzsiztak, ő be-be lógott, mert tudta, hogy csábító játékok sokasága várja benn. Az sem zavarta, hogy közben a sportoló ovisok és a szüleik ki-be jártak a terembe. Mi több inkább Doci zavarta meg indőnként a rendezvényt.
Történt ugyanis, hogy megjött egy négy fős család: anyuka, apuka és két gyerkőc. Grétiék termében két rúd között kellett a labdával egy nyolcas alakú pályán végigmenni. Rózsa el kezdte kiosztani a lasztikat és a rudakat. Először a lasztikat osztotta ki, közben az anyukával beszélgettek. Dóri persze két falat között éppen arra téblábolt. Neki is jutott laszti, el is kezdte dobálni. Következtek a rudak. Rózsa azt is kiosztotta, a szülőknek, hogy egy-egy gyerekkel menjenek végig a pályán. Igen ám, de a jól szituált, zakós apuka félig lehajolva tanácstalanul nézett a két bottal a kezében, mert vele elfelejtették közölni mit is kell csinálni, a gyerekek me g rá se bagóztak. Én az ajtóban árnyéként figyeltem és jól szórakoztam, amikor is Docó megelégelve az apuka tanácstalanságát. Újra eldobta a lasztiját, majd oda lépett az apuka elé, és nemes egyszerűséggel az egyik botot kirántotta a kezéből. Miközben a  “Na ne szórakozzunk mááá, add csak ide” nézésével biztatóan vigyorgott az apukára. A jól szituált apuka perzse hagyta, ő valószínűeg még jobban meglepődött Dodi közvetlenségén, mint én. Aztán persze eszméltem és közbeléptem mielőtt Dodó esetleg egy barátit sújt a bottal valaki képére…

Na, de íme a képek.

Retrospektív 3./a

Mostanában nehéz pozitív dolgokról beszámolnom.  Hiába, nehéz észrevenni az élet szépségeit, ha egyébként hullámzik a tenger a hajónk körül. Például Dodi egyre többet beszélget.  Mintha hájjal kenegetnének mikor jön és mondja, hogy “Ap, Ap!”. 🙂 Igyekszem majd megörökíteni…

A lányok Szentesen voltak a hétvégén és sokat fotózta, de sajnos minden kép Szentesen maradt. Én pedig nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni mostanában blog ügyileg. Tegnap a bivalylesen/biciklitúrán/dolgozói kiránduláson sem voltam elég motivált a fotózáshoz. Így aztán maradtak a régi idők. Következzen egy kis visszatekintés 2005-re.

 

Jövő héten a képekkel folytatom. Már kiválogattam őket, elment vele vagy egy órám, de megérte. Gyönyörű emlékeket idéztek fel…