Egy kis szelet a Balatonból – Összefoglaló

Itt jön az ígért képes beszámoló.

Általában augusztusban elején balatonozunk, mert akkor tuti jó az idő. Idén mégis hamarabb találkoztunk “a magyar tengerrel”, mert szülinapi meglepetésként eljött a Balatonnal szomszédos Veszprémfestre Katie Melua. Aztán persze a három nappal későbbi Hugh Laurie koncertre is rábólintottunk Ildivel (motivációként elég volt pár koncertvideó) ki tudja mikor jön legközelebb. Adódott, hogy a koncertek közötti köztes időt a Balatonnál töltsük. Nem volt nehéz, mert a munkahellyel már a hócipőm is tele volt, és láthatóan a lányokra is ráfért már a környezetváltozás. Szállásnak a szokásos szentantalfai kulcsosház adta magát. Némi szervezkedés után csapatunk a szentesi mamával és Sanyával erősödött…

Magáról a nyaralásról nem tudok sokat írni. Idén lényegében ugyanazokat a helyszíneken látogattuk meg, mint tavaly. A cél a pihenés volt, így viszonylag sokat strandoltunk. Szerencsére az idő tökéletes volt. Az elején volt egy kis fanyalgás a víz hőmérséklete miatt (24-25 fokos lehetett), de ezt a végére egész jól megszoktuk, pedig a víz szerintem egy jottányit sem melegedett. A képeken jól fog látszani merre jártunk. Apróbb csillagtúrákat tettünk Révfülöp, Nagyvázsony, Zánka irányába. (Ehhez én béreltem egy bicajt, Sanya pedig szimplán letekert a meridájával Budapestről.) Utolsó nap, mikor Sanyának haza kellett utaznia, kelet felé vettük az irányt Zádor vár, Öreg-hegy, Dörgicse…

16-án, szerdán volt az első koncert. Nem szoktam koncertbeszámolókat írni, de itt most muszáj lesz pár mondat erejéig megosztani az élményt. Ildivel meglehetősen nagy várakozással mentünk (én mindenképpen), majd egyaránt vegyes érzésekkel hagytuk el a helyszínt a koncertet követően. Nekem nagyon tetszett a koncert, bár mindenképpen elégedetlen voltam a hossza miatt. A nettó 1,5 órás koncert igen szűkösnek bizonyult az igényeinkhez képest. Elfelejtettük, hogy ez egy fesztiválkoncert, melyek sosem érik el az önálló esteken megszokott 2,5 órát. Ildivel abban is egyetértettem, hogy kicsit álmosító és lassú volt a koncert első fele. Rögtön hozzá kell tenni ez a Melua dalok sajátossága miatt volt így. Sok lassú és középtempós nótája van a hölgynek. A mostani négy személyes, kicsit akusztikusabb felállásban ezek domináltak, valószínűleg azért is, mert a gitárkíséretet végig egyedül oldotta meg Katie. Ezzel egyébként semmi probléma nem volt, sőt engem igazából megdöbbentett milyen játékos könnyedséggel kíséri a dalait, itt-ott egész komoly témákat lefogva… Várakozáson felül kristálytisztán lehetett hallani minden hangszer hangját. A Katiet kísérő zenészek vérprofik, sehol egy rosszul fogott, mellé ütött hang, mégis… Valami hiányzott a hangulathoz. Talán a második nóta lehetett (az egyik kedvencem) a Spiders web. Furcsa volt, hogy az emberek – 1-2 kivétellel – mozdulatlanul ülnek a székeken, pedig ekkor nekem már jött az első borzongás és mocorogtam volna az ütemre. Aztán olyan csodákat hallottunk, mint a Moment Of Madness, Tiny Alien, Spellbound, Closest Thing To Crazy, Love Is A Silent Thief stb…. Gyorsan elszálltak. Mikor feleszméltem, épp kaptunk egy pörgősebb Floodot, majd God On Drumot és Shiver and Shaket. Emlékszem itt Katie a hangzás végett dalonként cserélgette az elektronyos gitárjait (valószínűleg jobb autót, ha nem lakást ért bármelyik). Nagy megelégedéssel gondoltam talán a God On Drum közben, húúú mi lesz még itt… Hát lementek a színpadról. Még visszajöttek egy Nine million bicycle-I Cried for you-Kosmic Blues ráadásra, majd hirtelen vége lett a koncertnek. Ma sem hiszem el, ha nem látom a setlistet, hogy ez 22 dal volt. Maradt a hiányérzetem, mennem kell még Melua koncertre. Már csak azért is, mert a tempósabb jazzesebb kedvenceim közül szinte semmit sem hallottam…
Íme egy szösszenetet Katietől. Vigyázat a művésznő hangja függőséget okozhat!

Ha már a pár mondatból egy kis esszé lett, kénytelen leszek a Laurie koncertbe is belemenni. Hugh Lauriet ugyebár kevésbé tudatos nézőként még a Fekete viperában ismertem meg, majd a 2000-es években a Dr. House sorozatban kedveltem, kedveltük meg igazán Ildivel. Színészként zseniális. Növeli a szememben az ázsióját, hogy Adams a Galaxis Útikalauz filmfőszerepét eredetileg neki szánta. Az élet sajnos közbe szólt… Ekkoriban már tudtam azt is, hogy zenélgetni is szokott (House M.D. soundtrack). Állítólag már 6 éves korától tanult zongorázni. Úgy tűnik ez a tudása nem hogy megkopott volna, így 50 felett beért… 3 éve jelent meg az első albuma a Let Them Talk. Amit már csak azért is csak dicsérni tudok, mert kevés olyan zene van ami Ildit ennyire be tudja szippantani. Laurie receptje látszólag borzasztó egyszerű. Társulj nagyszerű new orleansi zenészekkel (The Copper Bottom Band), porold le a régmúlt slágereit bluest, jazzt, swinget, tangót stb. vegyesen, vedd fel lemezre és ennyi… Tényleg ennyi. Csak ajánlani tudom bárkinek.
A koncert fergeteges volt. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor húúú ba***eg, aszta k**** jelzőkkel tunám illetni. Csodálatos 2,5 óra volt. Laurie átvezetései, a zenészek profizmusa, az alázat amivel a nyilvánvalóan jól ismert dalok felé fordultak. A tisztelet ahogy egymásra néztek és meghajoltak egymás zenei nagysága előtt. Hát már csak ezért megérte volna, de hát ugye ott volt a zene… Nagyon ügyesen játszottak a hangulatokkal. Ilyen profi, hullámzó összeállítást talán csak az R.E.M.  koncerteken tapasztaltam. A lassabb blokkokat mindig követte egy gyorsabb, majd mikor az ember kezdett volna elszállni, akkor gyorsan visszaváltottak. Így ment ez a koncert végéig, amikor is már senki nem maradt ülve, a zenészek pedig padlógázt nyomtak. Egyetlen vonatkozása volt kellemetlen a koncertnek, a helyszínválasztás/hangosítás. Egyszerűen nem szólt jól, meg sem közelítette a Melua koncert minőségét. A hangfalakat messze magasan a színpad felett, gondolom a galérián ülőkre gondolva helyezték el. Ez komoly hiba volt. Végig jól éreztem magam, de ha a zenészeket külön-külön figyelgettem (ami a szokásom), akkor jobban kellett koncentrálnom, mint szerettem volna… Ildi megkapta a nagy kedvencét: Kiss Of Fire, nekem a csúcspont a St. James Infirmary és az I Hate A Man Like You volt. Sajnos nem volt Tipitana, Baby, please… De nem adom fel! Laurie megvett engem kilóra, ha lesz alkalom mindenképpen megyek legközelebb is. Sokat lehetne még írni a zenészekről, dalokról külön-külön, de ez így is nagyon hosszú lett bejegyzés lett. Beszéljen a Zene…

Végül pedig, aki idáig eljutott az olvasással, megérdemli a nyaralás képeit . 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .