A kacsa testrésze…

Gégé csak egyre hosszabb unszolás után hajlandó beszámolni részletesen a suliban történtekről. Persze nem hagyjuk rá, ő pedig borzasztóan unja… Így fordulhatott elő ma egy vicces helyzet.
A matematika órán tanultakról adott számot, s le is rajzolta ezt: > a jelet. Mikor megkérdeztük mégis mi ez, némileg szétszórtan válaszolt: – Hmm… Valami gravitációs jel. 🙂

(megfejtés: relációs jel, avagy kacsacsőr)

 

Nincs képtelenség

Nem tervezek ma írni, bár lenne miről, mert borzasztó napom volt. Mintha minden és mindenki az én idegrendszerem akarta volna finoman vagy kevésbé finoman próbára tenni. Persze ez a hó is elolvad, én pedig már eldöntöttem a hónap vége felé fogok írni egy hosszabb beszámolót a sok-sok szeptemberi eseményről. Szóval, ma csak a bejegyzések szünetét és a képtelenséget akartam egy kicsit megtörni. 🙂

Pózolás

Énekkarrierem margójára…

Tegnap este 8-kor Ildi még a szülői értekezleten rendezte Gréti dolgait, miközben odahaza a lányok már aludni készültek, ezúttal szerény személyem még szerényebb szolgálatatásait igénybe véve. A szokásos menetrendjüket igyekeztünk tartani, már csak azért is, hogy minél kevesebbszer kapjam meg Gréti “anyával így szoktuk” figyelmeztetését. Így kerülhetett sor Doci meséje után egy kis éneklésre. A lányok talpainak egyidejű masszázsa közben, egy Kispál dal, majd egy Weöres Sándor vers átvezetése után, jött a Bóbita. A Bóbita második strófájánál Dodó, aki eddig vélhetően visszafogta magát, félhangosan rövidre zárta a további esti éneklésem sorsát:
Apa óvatosan, szomszéd alszik ágyában!
Grétivel az első meglepetés után percekig dőltünk a nevetéstől, majd Doci kritikáját megszívlelve csendben masszíroztam tovább a lányok talpait…