Tegnap voltunk Docóval a védőnőnél féléves státuszon. Dóri paraméterei 6 hónaposan: 68 cm és 7,27 kg.
Dóri forog 2. rész
Docó már a hasáról a hátára is át tud fordulni. Valójában augusztus 21-én sikerült neki először, majd 2 nap múlva még egyszer, és utána egy hétig semmi. Ezért arra jutottam, hogy ezek az akciók inkább a véletlen számlájára írhatóak, semmint a helyes technika alkalmazására. Viszont úgy tűnik, hogy abban az egy hétben fejben tökéletesítette a technikát, mert csütörtök óta simán megy a forgás. Persze mindig csak akkor, ha nem voltam a közelben. Ma azonban szerencsém volt, mert nem elég, hogy végre láttam egy professzionálisan kivitelezett hátra fordulást, de Dóri ezt azonnal megfejelte egy hasra fordulással is. Szóval teljes a műsor, mehet a pörgés-forgás! 🙂
Last minute majmucnézés
A tegnapi napot Rékáékkal töltöttük. Így nem lepődtem meg túlságosan, amikor Gréti már korán reggel ébresztett, annyira izgatott volt. Azon jobban elcsodálkoztam, hogy szinte mindjárt fel is öltözött. Miután megdicsértem, hogy milyen csinos, a következő választ kaptam: „Tudod anya, hogy én odafigyelek a színharmónikára!” 🙂
Aztán végre (Gréti szerint nagyon sokára) megérkeztek Aniék. Réka rekordsebességgel szaladt fel a négyemeletnyi lépcsőn, így mire a többiek felértek, a két nagylány már el is vonult játszani. A 4 gyerekkel rövid idő alatt játszóházzá alakítottuk a nappalit miközben Docó békésen aludt. Külön sikerélményként éltem meg, hogy amíg Ani elment a könyvtárba, Petra itt maradt velem és a nagyokkal. Bár az a gyanúm, hogy nem az én társaságom volt neki ennyire csábító, hanem inkább Dóri, ugyanis Pepe nagyon rákattant a kicsire. Ilyenkor mindig mondom Aninak, hogy kellene neki egy kistestvér. 🙂 Szóval jó telt a délelőtt. Aztán az apraja rápihent a délutáni programra, mert miután a Tádés mama és tata is becsatlakozott hozzánk, a Vadaspark felé vettük az irányt, hiszen az mégsem járja, hogy úgy múljon el a nyár, hogy nem láttuk a zsiráfokat! A lányok kézen fogták egymást és rohantak egyik állattól a másikig, éppen csak annyi időre megállva, hogy beazonosítsák, hogy mit látnak. Néha valamelyik felnőtt segítségét kérték, sokszor pedig már messziről kiabálták, hogy milyen állatot látnak. Volt, amikor nem pontosan emlékeztek a nevére (Réka: Most jön a kalapos madár! Ez lenne a sisakos kazuár.), néha pedig mint régi barátot üdvözölték (Gréti: Ott a rozsi, szia rozsika! Ha valakinek nem lenne egyértelmű, ez a rozsomák becézése volt.) Leltárba vettük az újszülött állatokat is. Messziről láttunk egy hópárduckölyköt, megtaláltuk a tapírkölyköt is, sőt a nagyon mozgékony aranygibbonkölyköt is láttuk az anyukájával ugrálni a fák tetején. Most először végre sikerült is bejárnunk az egész parkot, így azt hiszem mindenki kellemesen elfáradt, szép nap volt!
Képek hamarosan.
UPDATE: KÉPEK ITT. (Köszi Ani a képeket!)
Dóri forog
Két napja Dóri átfordul a hátáról a hasára!
Ez annak fényében különösen nagy teljesítmény, hogy Docó 3 hónapos korában hason fekve nem tudta jobb oldalra fordítani a fejét, sem megtartani azt. De aztán Ani gyógytornász barátnője megnézte Docit, és megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, mivel a hátán fekve ügyesen fordította mindkét irányba a fejét. A gond csak annyi volt, hogy kötöttebb volt az izomzata az egyik oldalon. Ezért mutatott néhány gyakorlatot, amit aztán naponta háromszor végigtornáztunk. Ami a tornát illeti, Dóri ügyesen tornázott, főleg ha találtam valakit (ez általában Grétit jelentette), aki közben szórakoztatta. Ebben az esetben vigyorogva viselte a megpróbáltatásokat. Ellenben, ha egyedül próbáltam átmozgatni, azt a fél ház hallhatta. 🙂 Viszont nagyon hatékony volt a dolog, mert 10 nap múlva meg is lett az eredménye. Ennyi idő elég volt, hogy Dóri minden irányba tudja tekergetni a fejét, és forduljon az oldalára. Ebből lett aztán az, hogy pénteken arra mentem be a szobába, hogy Docó a hasán fekszik! Sőt mostanra annyira belejött a mozgásba, hogy egy hete már hason fekve forog. Igaz, hogy nem a hátára fordul át, hanem csak pörög körbe a hasán! 🙂
Megérintett bennünket a vadnyugat szelleme
Ani nemrég talált a neten egy blogbejegyzést, hogy Csongrád-Bokroson van egy vadnyugati város. Mivel úgyis jöttünk Szentesre, így vasárnap felkerekedtünk – én a lányokkal, Ani a három gyerekkel és erősítésnek még magunkkal vittük a Tádés mamát is. A gyerekek először persze kicsit meg voltak szeppenve, de aztán gyorsan beszabadultak a kukoricalabirintusba, ahol pecséteket kellett gyűjteni. Utána következett az ismerkedés az állatokkal, még szigorúan a kerítésen kívülről. Volt ott kiskecske, bárány, galamb, tengeri malac (az egyiknek éppen akkor született meg a kicsinye a házigazdák legnagyobb meglepetésére, mert még ők sem tudták, hogy vemhes az állat), oroszlánfejű nyúl, kismacska (aki lelkesen kísérgette a mi gyerekeinket is), teknősbéka, 3-féle papagáj és kiscsirkék. Később persze aztán már nagyon vagányak voltak és egyedül is bementek az állatok közé. Ehhez persze kellett az, hogy kb. egy órán keresztül mossák az aranyat a tóban, mivel a mi tüzes jegyű gyerekeink a vízben érzik a legjobban magukat. 🙂 Az aranymosás persze egy idő után úgy nézett ki, hogy mi Anival mostuk az aranyat, Réka tartotta a tálat, amiben gyűjtöttük a rögöket, Gréti és Bálint állandóan kérdezgették tőlünk, hogy a kezükben tartott kavics arany-e (nem az volt), Petra pedig azzal szórakozott, hogy bement a tóba, aztán kiment, egymás után tizenötször. A vizeskedésnek csak az vetett véget, hogy közben megérkezett „a” póni! Először elvittek minket kocsikázni egy kicsit, majd jöhetett a lovaglás. Az első természetesen Gréti volt, hiszen ő a legnagyobb állatmániás az összes gyerek közül. Aztán Rékának is megjött a bátorsága, majd Bálint mint egy igazi cowboy ülte meg a lovat. Evés után is ő volt az, aki egyszem férfiként a sheriffel elment felfedezni a többi játékot is. Utána pedig megmutatta a lányoknak is. Kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek jobban megy a csizmadobálás, mert csak nekem nem sikerült beletalálnom a hordóba. Ezek után a patkódobálást már ki sem próbáltam. 🙁 Volt ott egy trükkös gyékénylabirintus is, mert míg az egyik irányból pillanatok alatt átjutottak rajta a fiatalok, addig a másik irányból elindulva, folyton zsákutcába jutottak. A kedvencük viszont azt hiszem az „autómosó” volt, ami nem más, mint egy házi készítésű párakapu. Nagy találmány, javasoljuk Domaszéken is bevezetni! 🙂
És hogy mit csinált mindeközben Dóri? Dóri csak evett, aludt és nézelődött. A hangját először igazából csak akkor lehetett hallani, amikor már indulni készültünk és egy kicsit megsürgetett minket, hogy végre el tudja kezdeni a délutáni alvását az autóban.
Ráadásként itt van még egy szösszenet Grétitől:
A múlt héten Domán voltunk, Dóri pedig a babakocsiban aludt. Egyszer csak szalad Gréti, hogy Docó felébredt. Kivettem a kocsiból, viszem befelé, Gégé pedig nagy büszkén kérdezi tőle: „Ugye anya milyen ügyesen észrehallottam, hogy Doci felébredt?” 🙂
Képek kicsit később…
UPDATE 08.07: KÉPEK ITT ÉS MOST!
Dóri ásítása
Korábban már írtam arról, hogy a Suttogó alapján altatjuk Dórit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a második ásítás után elviszem aludni, akkor annyiból áll az altatás, hogy megkapja a cumiját, magához öleli a pelenkát a kiságyban és már csukja is be a szemét. Szóval az egész család – Grétivel az élen – árgus szemekkel szokta figyelni Dodót, hogy mikor kezd el ásítozni. Ma este is ő volt az, aki észrevette „a jelet”, majd közölte velem, hogy „Dóri ásított egy vékonyat!” 🙂
Gréti, a jégkrém és a foci-eb
Régen írtunk már, de az utóbbi időben elég csendesen teltek a napjaink. Ebben a melegben igyekszünk minél kevesebb időt itthon tölteni a lányokkal, így meglátogattuk Aniékat (és a jó kis medencéjüket) Röszkén, kiadtuk Grétit Domaszékre és Szentesre is, ahonnan Imivel és Dórival tegnap jöttünk haza, a nagylány meg a tervek szerint marad a hét végéig. Persze hazajöhet hamarabb, ha hiányzunk neki (értsd ez alatt, hogy Docó hiányzik neki :-)), de ennek az esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő. Szóval mielőtt elindultunk volna haza, Gréti még megkérdezte az apukáját (tudja, hogy én nem ehetek ilyet), hogy eszik-e vele egy kis hűsítő „piramisu” jégkrémet. Mivel Imi nem kért, még megtudtuk, hogy Gréti a mamával megnézi a foci-eb döntőjét és a kékeknek (olaszoknak) szurkolnak. Hazajöttünk. Ma megérdeklődtem Gégétől, hogy nézte-e a meccset, tetszett-e neki, kinek szurkoltak. A válasz alapján azt hiszem a lányunk még nem igazán elkötelezett focidrukker, mert közölte, hogy miután az kékek kaptak két gólt, átváltottak a pirosakra. 🙂
Szuperanya esete a sebes mellbimbóval
Az elmúlt hetek tanulsága: ami jó, azt nem lehet kapni…
Dóri annyira gyorsan és hatékonyan eszik, hogy kb. másfél hónappal ezelőtt szétrepedt a mellbimbóm. Kaptam sok jó tanácsot, hogy hogyan kezeljem, de abból, hogy csak most írok róla, sejthető, hogy nem igazán jártam sikerrel. Pedig én mindent kipróbáltam! Kezdtem a védőnő tanácsaival: „Szuperanya esete a sebes mellbimbóval” bővebben
Gréti éhezik
Grétinek életében az egyik fix pont a reggeli ébredést segítő mese. Ma még Szentesen vagyunk, de ezen a programon semmi sem változtathat. Viszont egyszer csak kijött a konyhába és szomorúan kérdezte tőlem és a mamától: „Anya, miért éheztettek engem?” 🙂 Ez jelentette azt, hogy valaki legyen olyan jó, és vigyen már be neki a szobába némi elemózsiát, nehogy lemaradjon valamelyik meséről. Megnyugtatásul közlöm, hogy Gréti kapott enni, vagyis a vészhelyzetet sikeresen elhárítottuk. 🙂
Gyereknap Ópusztaszeren
A hétvégén mindent elég hirtelen döntöttünk el. Szombat délután Dóri etetése közben kitaláltuk, hogy a lányokkal már aznap lemegyünk Szentesre. Vasárnap délelőtt pedig miután kiderült, hogy Szentesen nem lesz semmilyen gyereknapi program, gyorsan megbeszéltük Aniékkal, hogy becsatlakozunk hozzájuk Ópusztaszeren. Dóri természetesen mire kiértünk a városból, már aludt. Aniék a belépőket is elintézték (gyereknap alkalmából ingyen lehetett bemenni a parkba), így sorbanállás nélkül mehettünk be. Réka és Gréta most is szinte azonnal egymásra találtak, csak arra kellett figyelnünk, hogy látótávolságon belül maradjanak. A skanzenben benéztünk néhány ház udvarára, főleg oda, ahol állatok is voltak. Láttunk tehenet, kacsákat és persze lovakat is. A csikó annyira barátságos volt, hogy Gréti még egy puszit is kapott tőle az arcára. A következő ház udvarán mutattam Grétinek a kapirgáló tyúkokat, mire ő a szakértők magabiztosságával közölte velem, hogy ezek „tökmagosak”. 🙂 Ezzel még nem értek véget az állatos kalandjaink, mert egy másik ház udvarán egy – a párját és a tojásokat védő – gúnár akart minket megkergetni. Miután úgy döntöttünk, hogy állatból ennyi elég, eljutottunk végre a népi fajátékokhoz. Volt ott minden… Nyuszietető, katicaterelgető, sárkányölő, vadászós játék, hordólovaglás, báránylegeltető (ami valójában horgászós játék volt), gólyaláb, mocsári lépegető és még felsorolni is nehéz, hogy mi minden. A nagyok lelkesen kipróbáltak szinte mindent, így a végén még egy emlékérmet is kaptak (természetesen szintén fából :-)). Dóri közben csak enni kelt fel, így a gyermek néptáncbemutatót is nyugodtan végig tudtuk nézni. Ennek hatására Gréti egy kicsit elbizonytalanodott, hogy most akkor balettozni tanuljon vagy inkább néptáncra járjon. Miután kijátszották magukat a gyerekek, még megnéztünk egy honfoglaláskori lovasbemutatót, majd következett a levezetés a park melletti labirintusokban…
Kezdésnek a kb. 4 km-es sövénylabirintust választottuk. A labirintus belsejében táblák segítik a tájékozódást, amihez kaptunk egy állatbarátoknak szóló rejtvényt segítségképpen. Ha-ha! Ha az alapján kellett volna kijutnunk, akkor nemhogy 40 perc alatt (ennyi a szintidő), hanem 4 óra alatt sem találunk onnan ki. Szerencsére kaptunk még egy ovisoknak való rejtvényt is, így a lányok segítségével sikerült is szintidőn belül teljesíteni a feladatot. Ezután következett a fűzfafonat labirintus, amiből 20 perc alatt ki lehet találni, de ehhez már nem járt segítség. Mi elég bizonytalanul kerestük a kivezető utat, de aztán történt valami. A mama telefonált, hogy Dóri kicsit hamarabb ébredt, mint ahogyan én az gondoltam. És aki ismeri Dórit, az tudja, hogy ébredés után max. 5 percig hajlandó békésen elnézelődni, utána ő enni szokott. És ebben nem ismer tréfát. Erről a közelben tartózkodók mind meggyőződhettek. Szóval miután beszéltem a mamával – közben kellemes (?) zenei aláfestésként hallgathattam Dodó üvöltését – gyorsan a csapat élére álltam, és turbóüzemmódba kapcsolva, szintidőt megdöntve (kb. 10 perc alatt :-)) kirohantunk az útvesztőből, mint Zrínyi a várból. Persze minden jó, ha jó a vége: Dórit megmentettem az éhenhalástól, Gréti kapott inni, mert már összecsuklott a kocsi mellett a fáradtságtól és a szomjúságtól, hazafelé pedig mindkét lány aludt egyet az autóban. Szép nap volt, jól éreztük magunkat! 🙂
A mama képei ITT láthatóak.
Aniék képei pedig ITT láthatóak.