Aranyos tanévnyitó

Gréti életében egy új korszak kezdődött, általános iskolás lett.
Ennek megfelelően nagy várakozással és izgatottan kísértük el Grétust a mai tanévnyitóra. Keresve az osztálytársait, tanító néniket bekukkantottunk a frissen festett osztályba is. Még a festék is alig száradt meg, az évnyitón is elhangzott: felújított terem várja az 1.d osztályosokat. 🙂
Végül az udvaron találtuk meg a “d”-seket. A tanévnyitó mintha a kis elsősökre lett volna szabva. Kis tornapadokra ültették őket, majd bő 20 perces zenés műsorral köszöntötte a suli a kisiskolásokat. Nagyon hangulatos volt, látszott a figyelem és felkészülés(!). Az egyik tanár néni, (ének tanár?) gyönyörű hangon énekelve látta el kedves tanácsokkal az elsősöket. Összenéztünk, és mosolyogva meg is jegyeztem Ildinek “Megasztáros” a tanár néni. 🙂 Az iskola névadójához hűen, színvonalas és “aranyos” volt a műsor. 🙂 A tanévnyitót az igazgatónő beszéde zárta, röviden, frappánsan. Még egy közös pillantás a tanító nénikkel a szépülő teremre és már hussantunk is hazafelé. Azaz még egy kis kitérőt tettünk, de ez látszani fog a képeken.

Gréti a suli előtt
Tornasorban a suli előtt
Gréti most már az időt is számolhatja