Beköszönő, a Domaszéki búcsú

A vasárnap ismét „nagy” családi körben telt, jó hangulatban, finom ételekkel. A pörkölt zseniális, a pálinka ütős volt.

Ebéd utáni csoportos szieszta a teraszon
Terasz perpektíva
A kerti hintaágy funkcionalitásának újraértelmezése korábbi, vélhetően evolúciós viselkedési minták alkalmazásával

 

Kerékpárúton, út félén…

A család apraja-nagyja már reggel kilátogatott a nagyszülőkhöz, így ma mikor bringázni indultam, hirtelen felindulásból utánuk indultam, s közben szemrevételeztem a kerékpáros közlekedés lehetőségeit Domaszékig. Rég jártam arra két keréken, részint lustaságból, részint családom kérésére kerültem a bajai út szeszélyes forgalmát. Volt bennem némi kíváncsiság, majd ahogy az lenni szokott, útközben jött a tapasztalat.

A Kálvária sgt. kifelé semmi meglepetést nem tartogatott, azaz a Vadaspark mellett a vasúti töltésre tekerve megmaradt a járdán a kerékpár út. 🙁 Évtizedes tapasztalatom révén kerékpár kíméletből csökkentett, 10 km/h alatti sebességgel vettem az autós kiállók és a járda szintkülönbségéből adódó bukkanókat. Forgalommal szemben abszolválható üdítő séta is várt az éppen arra haladókra ma, mert a járdát/avagy a kerékpárutat aznap néhány méteres hosszúságban javították. (Megjegyzés: a javították szó nem biztos, hogy megfelelően írja le a helyzetet, mert ugye volna ott mit csinálni és nem csak néhány méteren…).

Az igazi kihívás a reptér mellett várt. A kerékpár út két szélén, nagyjából az eredeti szélesség 50 százalékában már a természet éledezik a ráhordott talajon. Szeretem és támogatom a füvesítést, így talán ez önmagában nem lenne probléma, ha a maradék bátran „kerekezhető” lenne. Csakhogy a méterenként található tányérnyi, több centi mély horpadások és a dilatáció következtében keletkező gyűrődések valódi szlalom pályává varázsolják a kerékpárutat. Így aztán itt is bőven az utazó sebességem alá lassulva gurultam, szememet nem a tájon legeltetve, hanem az aszfalt repedéseit feltérképezve. Nem voltam boldog.

A reptér utáni körfogalmat elhagyva jött a kánaán, az új bicikliút. Egy darabig. Majd megjelent egy ilyen tábla…

Vége volt a sztrádának, és jött a szokásos kis túlélő túra az 55-ösön, át az autópálya felett. Néhány éve így van ez már. (Hallomásból tudom, annak idején eltolhattak valamit a tervezésnél. Például elfelejtettek kerékpárutat tervezni a felüljáróra. Na, de miért nem javítják ki a hibát azóta sem?) Gondolom az adrenalinvadászoknak akarnak kedvezni, azért terelik a népet az autósok közé. A kockáztatni kevésbé vágyóknak pedig a belátás és a megnyugtatás végett kinn van az infó, hogy „csak 1575 m kell túlélned”.

De nem ez volt a kedvencem, hanem a néhány száz méterrel előbb található kereszteződés…

Még most is azon gondolkodnék, hogy miért így, és minek ennyi tábla ehhez a forgalomhoz, ha időközben meg nem érkeztem volna az úti célomhoz.
A kisfiam képére kattintva néhány kép tűnik elő, egy sokkal nyugisabb történettel… 🙂

 

Életképek Domaszékről

Kicsit csúszott a publikálás, mert a blogmotor köhög egy kicsit és a feltölteni kívánt képek nem akarnak megjelenni. Ezen idő hiányában csak most sikerült túllépni rövidke fotóalbumok gyártásával.

Sokat jártunk mostanában Domaszéken, voltunk a Mórahalmon, volt szülinapozás és névnapozás, Gréti újra úszkál, voltunk Pécsen…
Az első album: néhány életkép Domaszékről.

Retrospektív – Karácsony 2014.

Régen volt már, újra itt a retrospektív rovat. Igaz, ebben a bejegyzésben most nem az igazán régi képek kerülnek fel a blogra, de még is csak visszatekintés… Az utóbbi karácsonyra pillantunk vissza, mert remek volt ez a téli szünet, szeretünk nosztalgiázni, és megér egy fotóalbumot ez a pár képecske.