Még egy kis Balatonszelet (az augusztusi forduló)

Augusztus 7-én visszamentünk a Balatonra, mert ugye miért ne… Gréti, Dóri természetesen bárminemű csavargást azonnal támogat, Ildit és engem pedig a paloznaki jazzfesztivál motivált, ahol augusztus 8-án fellépett a Mezzoforte.

Ami a képekről nem derül ki igazán… Nagyon jó időnk volt ezúttal is, hiába egyszerűen tudunk időzíteni. A terv: “a totális strandolás” szinte teljes egészében megvalósult. A vasárnap kivételével minden nap voltunk vízparton, Gréti legfőbb örömére. Dóri korábban csak percekre tudott bejönni a 24-25 fokos vízbe. Hétfőre megszokta a hűs közeget és önfeledten halacskázott, míg a lila és vacogó szája miatt ki nem raktuk a partra. A végén már hajtani is sikerült magát az új háromrekeszes úszógumijában. Ez külön élmény volt számára… 🙂 

Tapolcára a Tóparti Étterembe végül úgy keveredtünk, hogy egyrészt be akartunk vásárolni (TESCO), másrészt a szombatra kinézett köveskáli Kővirágban már nem volt hely. Ez a kis kitérő végül nagyon jól sikeredett a tóparti séta, a gyulakeszi gólyák miatt is. Az étel élményszámba ment. Az általam gyakran választott sertés szűzérmék ezúttal baconbe csavarva egy titokzatos mártással és tócsnival kerültek tálalásra. Nos, a 10-es listámon rögtön előre vetődött ez az elkészítési mód. A Kővirágba végül másnap voltunk. Ott az ételek egészen különleges kínálata és minősége mellett a borválasztékot tudnám kiemelni. Ildi kritikájának engedve azt viszont tényleg meg kell jegyeznem, hogy este 6-kor, teltház idején a kiszolgálás tényleg lassú volt. Kevés volt a négy pincér, pedig nem lógatták a lábukat. A környezet sem volt egészen tökéletes. A hely látható felkapottságához képest a zúzott köves, helyenként kövezett udvar árnyékolása sem volt tökéletesen, és a szellőzés sem volt igazán megoldva. (Láttunk már néhány helyen, utóbb hazafelé kedvenc Paradicsom csárdánkban nagy teljesítményű ventillátorokat éttermi bevetésben.) Az étel ettől függetlenül kifogástalan volt. Az én mangalicapörköltem galuskával tökéletes, amit a Csobánkai Bormanufaktúra kurucvére emelt komoly gasztronómiai élménnyé.

Paloznak. Jazzpiknik. Az idei koncertdömping (Gabriel, Kispál, Melua, Laurie) után egészen az utolsó pillanatig húztuk a döntést. A Mezzoforte önmagában csábító volt. Eddigi élményeim alapján a világ egyik legjobb livebandjének tartom őket, Jóhann Asmundsson pedig egy félisten. Legutóbb 2006-ban volt szerencsénk látni őket Szegeden. Ez az élmény Ildinek is meghatározó volt, így aztán nagyon neki sem kellett győzködnie magát, hogy elmenjünk.  Végül kétségtelenül remek ráérzés volt ide elmenni. A Mezzoforte zsenialitásán túl a helyszín, a dekoráció, a légkör, a kiszolgálás, s nem utolsó sorban a kóstolt borok minősége nagyon emelkedetté tették a hangulatot. Az ételeket, italokat nem mondanám olcsónak, de mivel egy jazzfesztivál közönsége eleve adott (…) nagyon elszálltnak sem gondolom az árakat. Remélem a jövőben drágább sem lesz, ahogy nő a hely népszerűsége…

A Mezzoforte amennyire ki tudtam venni a gyéren érkező hírekből érdekes korszakában van éppen. Az új (2012-es) albumra visszatért az egyik alapító, Fridrik Karlsson gitáros. Meglepő módon azonban a hazánkba érkező szűkebb felállásban, az öt zenésszel érkező csapatban ő nem volt benne. (Plusz adalék, hogy a Mezzoforte honlapjára ez a kis magyar kitérő fel sem került.)  Bruno Mueller viszont meg kell hagyni remekül pótolta őt. Sebastian Studnitsky szaxofonossal egészült ki a megszokott Briem, Gunnarson, Asmundsson trió. Mit mondjak, fantasztikus hangulat volt. Ülve kezdtünk, aztán felálltunk egy kis táncikálós imbolygásra, majd előrébb-hátrébb mentünk a hangzás és a hangerő miatt. Végül mikor Ildi elfáradt és leült, előretörtem és megkaptam a kedvenc EG Bluesomat, így aztán meg volt a katarzis… Köszönet Mezzoforte! Köszönet Homola Pincészet! 🙂

Egy kis Mezzoforte…

Ilyen volt az EG Blues és Asmundsson

Képek itt!