Megérintett bennünket a vadnyugat szelleme

Ani nemrég talált a neten egy blogbejegyzést, hogy Csongrád-Bokroson van egy vadnyugati város. Mivel úgyis jöttünk Szentesre, így vasárnap felkerekedtünk – én a lányokkal, Ani a három gyerekkel és erősítésnek még magunkkal vittük a Tádés mamát is. A gyerekek először persze kicsit meg voltak szeppenve, de aztán gyorsan beszabadultak a kukoricalabirintusba, ahol pecséteket kellett gyűjteni. Utána következett az ismerkedés az állatokkal, még szigorúan a kerítésen kívülről. Volt ott kiskecske, bárány, galamb, tengeri malac (az egyiknek éppen akkor született meg a kicsinye a házigazdák legnagyobb meglepetésére, mert még ők sem tudták, hogy vemhes az állat), oroszlánfejű nyúl, kismacska (aki lelkesen kísérgette a mi gyerekeinket is), teknősbéka, 3-féle papagáj és kiscsirkék. Később persze aztán már nagyon vagányak voltak és egyedül is bementek az állatok közé. Ehhez persze kellett az, hogy kb. egy órán keresztül mossák az aranyat a tóban, mivel a mi tüzes jegyű gyerekeink a vízben érzik a legjobban magukat. 🙂 Az aranymosás persze egy idő után úgy nézett ki, hogy mi Anival mostuk az aranyat, Réka tartotta a tálat, amiben gyűjtöttük a rögöket, Gréti és Bálint állandóan kérdezgették tőlünk, hogy a kezükben tartott kavics arany-e (nem az volt), Petra pedig azzal szórakozott, hogy bement a tóba, aztán kiment, egymás után tizenötször. A vizeskedésnek csak az vetett véget, hogy közben megérkezett „a” póni! Először elvittek minket kocsikázni egy kicsit, majd jöhetett a lovaglás. Az első természetesen Gréti volt, hiszen ő a legnagyobb állatmániás az összes gyerek közül. Aztán Rékának is megjött a bátorsága, majd Bálint mint egy igazi cowboy ülte meg a lovat. Evés után is ő volt az, aki egyszem férfiként a sheriffel elment felfedezni a többi játékot is. Utána pedig megmutatta a lányoknak is. Kiderült, hogy rajtam kívül mindenkinek jobban megy a csizmadobálás, mert csak nekem nem sikerült beletalálnom a hordóba. Ezek után a patkódobálást már ki sem próbáltam. 🙁 Volt ott egy trükkös gyékénylabirintus is, mert míg az egyik irányból pillanatok alatt átjutottak rajta a fiatalok, addig a másik irányból elindulva, folyton zsákutcába jutottak. A kedvencük viszont azt hiszem az „autómosó” volt, ami nem más, mint egy házi készítésű párakapu. Nagy találmány, javasoljuk Domaszéken is bevezetni! 🙂
És hogy mit csinált mindeközben Dóri? Dóri csak evett, aludt és nézelődött. A hangját először igazából csak akkor lehetett hallani, amikor már indulni készültünk és egy kicsit megsürgetett minket, hogy végre el tudja kezdeni  a délutáni alvását az autóban.

Ráadásként itt van még egy szösszenet Grétitől:
A múlt héten Domán voltunk, Dóri pedig a babakocsiban aludt. Egyszer csak szalad Gréti, hogy Docó felébredt. Kivettem a kocsiból, viszem befelé, Gégé pedig nagy büszkén kérdezi tőle: „Ugye anya milyen ügyesen észrehallottam, hogy Doci felébredt?” 🙂

Képek kicsit később…
UPDATE 08.07: KÉPEK ITT ÉS MOST!

Dóri ásítása

Korábban már írtam arról, hogy a Suttogó alapján altatjuk Dórit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a második ásítás után elviszem aludni, akkor annyiból áll az altatás, hogy megkapja a cumiját, magához öleli a pelenkát a kiságyban és már csukja is be a szemét. Szóval az egész család – Grétivel az élen – árgus szemekkel szokta figyelni Dodót, hogy mikor kezd el ásítozni. Ma este is ő volt az, aki észrevette „a jelet”, majd közölte velem, hogy „Dóri ásított egy vékonyat!” 🙂

Profilkép

Várjuk a hideg frontot. Eközben nagy nehezen, – kb. 15 próbálkozásból – sikerült végre összehozni egy elfogadható profilképet. Legalábbis a csajok szépek. Ugye? 🙂

Profikép Facebookra

5 liter folyadék 77 kilométeren

Amíg Ildi és Dóri elmentek Grétiért Szentesre, addig én két tanítvánnyal, Ervin kollégával és párjával, Anikóval stresszkompenzáltam. Áttekertünk Mártélyra, csónakáztunk, relaxáltunk, jókat ettünk-ittunk, izzadtunk… A képek itt.

<>
5 liter folyadék 77 kilométeren (fotó: Ervin)

Gréti, a jégkrém és a foci-eb

Régen írtunk már, de az utóbbi időben elég csendesen teltek a napjaink. Ebben a melegben igyekszünk minél kevesebb időt itthon tölteni a lányokkal, így meglátogattuk Aniékat (és a jó kis medencéjüket) Röszkén, kiadtuk Grétit Domaszékre és Szentesre is, ahonnan Imivel és Dórival tegnap jöttünk haza, a nagylány meg a tervek szerint marad a hét végéig. Persze hazajöhet hamarabb, ha hiányzunk neki (értsd ez alatt, hogy Docó hiányzik neki :-)), de ennek az esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő. Szóval mielőtt elindultunk volna haza, Gréti még megkérdezte az apukáját (tudja, hogy én nem ehetek ilyet), hogy eszik-e vele egy kis hűsítő „piramisu” jégkrémet. Mivel Imi nem kért, még megtudtuk, hogy Gréti a mamával megnézi a foci-eb döntőjét és a kékeknek (olaszoknak) szurkolnak. Hazajöttünk. Ma megérdeklődtem Gégétől, hogy nézte-e a meccset, tetszett-e neki, kinek szurkoltak. A válasz alapján azt hiszem a lányunk még nem igazán elkötelezett focidrukker, mert közölte, hogy miután az kékek kaptak két gólt, átváltottak a pirosakra. 🙂