Büszkeségünk – Bütyesz első fellépése

Szerdán igen kellemes meglepetés ért bennünket. Lóci óvodai csoportjából hatan elballagtak, az ő búcsúztatójuk került sor. Öcsi számára láthatóan fontos volt az esemény, mert személyesen hívta meg anyát és apát. Nagy örömünkre nem csak bekapcsolódott, láthatóan élvezte is a műsort. Íme a képek a művész úrról:

A teljes fotóalbum ITT tekinthető meg.

Dóri bátorságpróbája, Lóci cinegéje

Ildi szombaton 4 kitűnő tanulóval a Nemzeti Nagy Cirkuszban járt (erről rövidesen lesz valami itt, reméljük), másnap pedig domaszéki lazulás várt a gyerekekre. Mivel Gréti a héten messze járt (vannak kitűnök, akiket a cirkusz kevésbé érdekel), a fő program Domaszéken Dóri kutyafóbiájának terápiás feldolgozása volt. A vezetőterapeuta, Réka és segítője Dr. Pepe egy félnapos tréningen átütősikert értek el a páciensüknél. Íme a bizonyíték:

Dr. Pepe a fülénél fogva tartja Buksit kordában
Réka, a terapeuta (balról), Dóri (jobbról) és Buksi (középen)

A hétvégén Lóci is kedvenc időtöltéseinek hódolt. Az egyik ilyen a zenehallgatás. Kényelmes testhelyzet a kanapén, fekve csípőre tett kezek, az enyhén felcsúszott póló alól kikandikáló pocak, azaz szellőztetés, és már indul is a dalolás (lehetőség szerint közönség nélkül, láthatóan az is megzavarta kicsit, amikor engem észrevett)
„Nád a házam teteje” a performer az Alma együttes és Lóránd

Alkalmazkodás…

Szerdán, mint egy átlagos hétvégi napon, kezdtük a reggelt. Gréti olvasott, Ildi a két kicsivel lenn volt a nappaliban, mesét néztek. Én a reggeli ébredés és első aznapi podcast hatása közepette támolyogtam le a nappaliba. Letelepedtem, mert az új (újra felfedezett és felújított),  helyenként kifejezetten szórakoztató és vicces Mása és a medve című mese ment. Amint azonban a mesének, úgy a családi nyugalomnak is vége lett.

Dóri tovább nézte volna a tévében következő mesét (valami Barbit), ám Lóci a mostanában teljes családi körben népszerűvé vált Kung-fu pandát nézte volna. Ebből persze vita lett, és egyik gyerkőc sem engedett. Könnyen jött a megoldás, a tévét kikapcsoltam, mert elkészült a reggeli, és Ildi épp asztalhoz hívta a csapatot. Valószínűleg azonban késve reagáltunk, mert Lóránd uraság dackorszakának és a lányoktól magas szinten elsajátított hisztiképességének minden rutinjával már behergelte magát.
– Tung-fu pandát, akajok nézni, mooost! – Ezt hajtogatva hergelte magát, és erről a meggyőződéséről a csendes rábeszéléstől az erélyesebb reggeli asztalhoz szólításig terjedő próbálkozásainknak esélye sem volt eltéríteni. Sőt, minden elejtett szó újabb olaj volt a tűzre…
Végül Ildi megunta és a mostanában hatásos „kiemelő” taktikánkat alkalmazta, azaz felvitte Lócit a gyerekszobába, és kérte, hogy akkor jöjjön elő, ha az értelmetlen hisztinek véget tudott vetni. Lóránd ezt felháborodva, koránt sem kicsi hangerővel, a fentebb idézett mondatot ropogtatva vette tudomásul. A szobaajtó ilyenkor nyitva marad, szóval lenn reggeli közben is hallhattuk a fiatal úr további, öncélú dühöngését, de immár elviselhető hangerővel.

5-10 perc telhetett el, Dóri már befejezte az evést, mikor Ildi a közben elcsendesült gyerekszoba felé vette az irányt. Lóránd ekkor már az előtte pár nappal összerakott autós játékokkal játszott. Amikor a belépő Ildit meglátta, a három és fél évének összes bölcsességét és cukiságát összeszedve, az anyai reakciót megelőzve kezdeményezett:
– Ugye milyen gyorsan megnyugodtam?
( Anya pedig elolvadt. ) 🙂