Tegnap este 8-kor Ildi még a szülői értekezleten rendezte Gréti dolgait, miközben odahaza a lányok már aludni készültek, ezúttal szerény személyem még szerényebb szolgálatatásait igénybe véve. A szokásos menetrendjüket igyekeztünk tartani, már csak azért is, hogy minél kevesebbszer kapjam meg Gréti „anyával így szoktuk” figyelmeztetését. Így kerülhetett sor Doci meséje után egy kis éneklésre. A lányok talpainak egyidejű masszázsa közben, egy Kispál dal, majd egy Weöres Sándor vers átvezetése után, jött a Bóbita. A Bóbita második strófájánál Dodó, aki eddig vélhetően visszafogta magát, félhangosan rövidre zárta a további esti éneklésem sorsát:
– Apa óvatosan, szomszéd alszik ágyában!
Grétivel az első meglepetés után percekig dőltünk a nevetéstől, majd Doci kritikáját megszívlelve csendben masszíroztam tovább a lányok talpait…
RGBPD matiné
Aranyos tanévnyitó
Gréti életében egy új korszak kezdődött, általános iskolás lett.
Ennek megfelelően nagy várakozással és izgatottan kísértük el Grétust a mai tanévnyitóra. Keresve az osztálytársait, tanító néniket bekukkantottunk a frissen festett osztályba is. Még a festék is alig száradt meg, az évnyitón is elhangzott: felújított terem várja az 1.d osztályosokat. 🙂
Végül az udvaron találtuk meg a „d”-seket. A tanévnyitó mintha a kis elsősökre lett volna szabva. Kis tornapadokra ültették őket, majd bő 20 perces zenés műsorral köszöntötte a suli a kisiskolásokat. Nagyon hangulatos volt, látszott a figyelem és felkészülés(!). Az egyik tanár néni, (ének tanár?) gyönyörű hangon énekelve látta el kedves tanácsokkal az elsősöket. Összenéztünk, és mosolyogva meg is jegyeztem Ildinek „Megasztáros” a tanár néni. 🙂 Az iskola névadójához hűen, színvonalas és „aranyos” volt a műsor. 🙂 A tanévnyitót az igazgatónő beszéde zárta, röviden, frappánsan. Még egy közös pillantás a tanító nénikkel a szépülő teremre és már hussantunk is hazafelé. Azaz még egy kis kitérőt tettünk, de ez látszani fog a képeken.
Milyen szép napos délelőtt…
Milyen szép napos délelőtt, majd szeles, hűvös délután, és még sem nehéz Grétus új iskolatáskája.
Még egy kis Balatonszelet (az augusztusi forduló)
Augusztus 7-én visszamentünk a Balatonra, mert ugye miért ne… Gréti, Dóri természetesen bárminemű csavargást azonnal támogat, Ildit és engem pedig a paloznaki jazzfesztivál motivált, ahol augusztus 8-án fellépett a Mezzoforte.
Ami a képekről nem derül ki igazán… Nagyon jó időnk volt ezúttal is, hiába egyszerűen tudunk időzíteni. A terv: „a totális strandolás” szinte teljes egészében megvalósult. A vasárnap kivételével minden nap voltunk vízparton, Gréti legfőbb örömére. Dóri korábban csak percekre tudott bejönni a 24-25 fokos vízbe. Hétfőre megszokta a hűs közeget és önfeledten halacskázott, míg a lila és vacogó szája miatt ki nem raktuk a partra. A végén már hajtani is sikerült magát az új háromrekeszes úszógumijában. Ez külön élmény volt számára… 🙂
Tapolcára a Tóparti Étterembe végül úgy keveredtünk, hogy egyrészt be akartunk vásárolni (TESCO), másrészt a szombatra kinézett köveskáli Kővirágban már nem volt hely. Ez a kis kitérő végül nagyon jól sikeredett a tóparti séta, a gyulakeszi gólyák miatt is. Az étel élményszámba ment. Az általam gyakran választott sertés szűzérmék ezúttal baconbe csavarva egy titokzatos mártással és tócsnival kerültek tálalásra. Nos, a 10-es listámon rögtön előre vetődött ez az elkészítési mód. A Kővirágba végül másnap voltunk. Ott az ételek egészen különleges kínálata és minősége mellett a borválasztékot tudnám kiemelni. Ildi kritikájának engedve azt viszont tényleg meg kell jegyeznem, hogy este 6-kor, teltház idején a kiszolgálás tényleg lassú volt. Kevés volt a négy pincér, pedig nem lógatták a lábukat. A környezet sem volt egészen tökéletes. A hely látható felkapottságához képest a zúzott köves, helyenként kövezett udvar árnyékolása sem volt tökéletesen, és a szellőzés sem volt igazán megoldva. (Láttunk már néhány helyen, utóbb hazafelé kedvenc Paradicsom csárdánkban nagy teljesítményű ventillátorokat éttermi bevetésben.) Az étel ettől függetlenül kifogástalan volt. Az én mangalicapörköltem galuskával tökéletes, amit a Csobánkai Bormanufaktúra kurucvére emelt komoly gasztronómiai élménnyé.
Paloznak. Jazzpiknik. Az idei koncertdömping (Gabriel, Kispál, Melua, Laurie) után egészen az utolsó pillanatig húztuk a döntést. A Mezzoforte önmagában csábító volt. Eddigi élményeim alapján a világ egyik legjobb livebandjének tartom őket, Jóhann Asmundsson pedig egy félisten. Legutóbb 2006-ban volt szerencsénk látni őket Szegeden. Ez az élmény Ildinek is meghatározó volt, így aztán nagyon neki sem kellett győzködnie magát, hogy elmenjünk. Végül kétségtelenül remek ráérzés volt ide elmenni. A Mezzoforte zsenialitásán túl a helyszín, a dekoráció, a légkör, a kiszolgálás, s nem utolsó sorban a kóstolt borok minősége nagyon emelkedetté tették a hangulatot. Az ételeket, italokat nem mondanám olcsónak, de mivel egy jazzfesztivál közönsége eleve adott (…) nagyon elszálltnak sem gondolom az árakat. Remélem a jövőben drágább sem lesz, ahogy nő a hely népszerűsége…
A Mezzoforte amennyire ki tudtam venni a gyéren érkező hírekből érdekes korszakában van éppen. Az új (2012-es) albumra visszatért az egyik alapító, Fridrik Karlsson gitáros. Meglepő módon azonban a hazánkba érkező szűkebb felállásban, az öt zenésszel érkező csapatban ő nem volt benne. (Plusz adalék, hogy a Mezzoforte honlapjára ez a kis magyar kitérő fel sem került.) Bruno Mueller viszont meg kell hagyni remekül pótolta őt. Sebastian Studnitsky szaxofonossal egészült ki a megszokott Briem, Gunnarson, Asmundsson trió. Mit mondjak, fantasztikus hangulat volt. Ülve kezdtünk, aztán felálltunk egy kis táncikálós imbolygásra, majd előrébb-hátrébb mentünk a hangzás és a hangerő miatt. Végül mikor Ildi elfáradt és leült, előretörtem és megkaptam a kedvenc EG Bluesomat, így aztán meg volt a katarzis… Köszönet Mezzoforte! Köszönet Homola Pincészet! 🙂
Gégé pancsol és uszikál
Ma végre újra elindultunk nyugatra, irány a Balaton.
Ehhez azonban az volt a terv, hogy ma már Szentesen éjszakázunk. Végül tempós lett a menet. 13.55-kor értem haza a suliból, 14.40-kor a nyaralós cuccokkat bepakolva indultunk, majd 14.55-kor már a sportusziban csekkoltunk Grétivel, hogy letudjuk a soron következő uszikálást. Ebből az aprópóból született ez a bejegyzés. Egy bő hónapja nem hittem volna, hogy Gréti a közeljövőben ekkora élvezettel és koncentrációval fog bármiféle önálló (főleg nem sport) szabadidős tevékenységet űzni. Szerencsére tévedtem, íme néhány kép Gégé mai úszásáról.
Egy kis szelet a Balatonból – Összefoglaló
Itt jön az ígért képes beszámoló.
Általában augusztusban elején balatonozunk, mert akkor tuti jó az idő. Idén mégis hamarabb találkoztunk „a magyar tengerrel”, mert szülinapi meglepetésként eljött a Balatonnal szomszédos Veszprémfestre Katie Melua. Aztán persze a három nappal későbbi Hugh Laurie koncertre is rábólintottunk Ildivel (motivációként elég volt pár koncertvideó) ki tudja mikor jön legközelebb. Adódott, hogy a koncertek közötti köztes időt a Balatonnál töltsük. Nem volt nehéz, mert a munkahellyel már a hócipőm is tele volt, és láthatóan a lányokra is ráfért már a környezetváltozás. Szállásnak a szokásos szentantalfai kulcsosház adta magát. Némi szervezkedés után csapatunk a szentesi mamával és Sanyával erősödött…
Magáról a nyaralásról nem tudok sokat írni. Idén lényegében ugyanazokat a helyszíneken látogattuk meg, mint tavaly. A cél a pihenés volt, így viszonylag sokat strandoltunk. Szerencsére az idő tökéletes volt. Az elején volt egy kis fanyalgás a víz hőmérséklete miatt (24-25 fokos lehetett), de ezt a végére egész jól megszoktuk, pedig a víz szerintem egy jottányit sem melegedett. A képeken jól fog látszani merre jártunk. Apróbb csillagtúrákat tettünk Révfülöp, Nagyvázsony, Zánka irányába. (Ehhez én béreltem egy bicajt, Sanya pedig szimplán letekert a meridájával Budapestről.) Utolsó nap, mikor Sanyának haza kellett utaznia, kelet felé vettük az irányt Zádor vár, Öreg-hegy, Dörgicse…
16-án, szerdán volt az első koncert. Nem szoktam koncertbeszámolókat írni, de itt most muszáj lesz pár mondat erejéig megosztani az élményt. Ildivel meglehetősen nagy várakozással mentünk (én mindenképpen), majd egyaránt vegyes érzésekkel hagytuk el a helyszínt a koncertet követően. Nekem nagyon tetszett a koncert, bár mindenképpen elégedetlen voltam a hossza miatt. A nettó 1,5 órás koncert igen szűkösnek bizonyult az igényeinkhez képest. Elfelejtettük, hogy ez egy fesztiválkoncert, melyek sosem érik el az önálló esteken megszokott 2,5 órát. Ildivel abban is egyetértettem, hogy kicsit álmosító és lassú volt a koncert első fele. Rögtön hozzá kell tenni ez a Melua dalok sajátossága miatt volt így. Sok lassú és középtempós nótája van a hölgynek. A mostani négy személyes, kicsit akusztikusabb felállásban ezek domináltak, valószínűleg azért is, mert a gitárkíséretet végig egyedül oldotta meg Katie. Ezzel egyébként semmi probléma nem volt, sőt engem igazából megdöbbentett milyen játékos könnyedséggel kíséri a dalait, itt-ott egész komoly témákat lefogva… Várakozáson felül kristálytisztán lehetett hallani minden hangszer hangját. A Katiet kísérő zenészek vérprofik, sehol egy rosszul fogott, mellé ütött hang, mégis… Valami hiányzott a hangulathoz. Talán a második nóta lehetett (az egyik kedvencem) a Spiders web. Furcsa volt, hogy az emberek – 1-2 kivétellel – mozdulatlanul ülnek a székeken, pedig ekkor nekem már jött az első borzongás és mocorogtam volna az ütemre. Aztán olyan csodákat hallottunk, mint a Moment Of Madness, Tiny Alien, Spellbound, Closest Thing To Crazy, Love Is A Silent Thief stb…. Gyorsan elszálltak. Mikor feleszméltem, épp kaptunk egy pörgősebb Floodot, majd God On Drumot és Shiver and Shaket. Emlékszem itt Katie a hangzás végett dalonként cserélgette az elektronyos gitárjait (valószínűleg jobb autót, ha nem lakást ért bármelyik). Nagy megelégedéssel gondoltam talán a God On Drum közben, húúú mi lesz még itt… Hát lementek a színpadról. Még visszajöttek egy Nine million bicycle-I Cried for you-Kosmic Blues ráadásra, majd hirtelen vége lett a koncertnek. Ma sem hiszem el, ha nem látom a setlistet, hogy ez 22 dal volt. Maradt a hiányérzetem, mennem kell még Melua koncertre. Már csak azért is, mert a tempósabb jazzesebb kedvenceim közül szinte semmit sem hallottam…
Íme egy szösszenetet Katietől. Vigyázat a művésznő hangja függőséget okozhat!
Ha már a pár mondatból egy kis esszé lett, kénytelen leszek a Laurie koncertbe is belemenni. Hugh Lauriet ugyebár kevésbé tudatos nézőként még a Fekete viperában ismertem meg, majd a 2000-es években a Dr. House sorozatban kedveltem, kedveltük meg igazán Ildivel. Színészként zseniális. Növeli a szememben az ázsióját, hogy Adams a Galaxis Útikalauz filmfőszerepét eredetileg neki szánta. Az élet sajnos közbe szólt… Ekkoriban már tudtam azt is, hogy zenélgetni is szokott (House M.D. soundtrack). Állítólag már 6 éves korától tanult zongorázni. Úgy tűnik ez a tudása nem hogy megkopott volna, így 50 felett beért… 3 éve jelent meg az első albuma a Let Them Talk. Amit már csak azért is csak dicsérni tudok, mert kevés olyan zene van ami Ildit ennyire be tudja szippantani. Laurie receptje látszólag borzasztó egyszerű. Társulj nagyszerű new orleansi zenészekkel (The Copper Bottom Band), porold le a régmúlt slágereit bluest, jazzt, swinget, tangót stb. vegyesen, vedd fel lemezre és ennyi… Tényleg ennyi. Csak ajánlani tudom bárkinek.
A koncert fergeteges volt. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor húúú ba***eg, aszta k**** jelzőkkel tunám illetni. Csodálatos 2,5 óra volt. Laurie átvezetései, a zenészek profizmusa, az alázat amivel a nyilvánvalóan jól ismert dalok felé fordultak. A tisztelet ahogy egymásra néztek és meghajoltak egymás zenei nagysága előtt. Hát már csak ezért megérte volna, de hát ugye ott volt a zene… Nagyon ügyesen játszottak a hangulatokkal. Ilyen profi, hullámzó összeállítást talán csak az R.E.M. koncerteken tapasztaltam. A lassabb blokkokat mindig követte egy gyorsabb, majd mikor az ember kezdett volna elszállni, akkor gyorsan visszaváltottak. Így ment ez a koncert végéig, amikor is már senki nem maradt ülve, a zenészek pedig padlógázt nyomtak. Egyetlen vonatkozása volt kellemetlen a koncertnek, a helyszínválasztás/hangosítás. Egyszerűen nem szólt jól, meg sem közelítette a Melua koncert minőségét. A hangfalakat messze magasan a színpad felett, gondolom a galérián ülőkre gondolva helyezték el. Ez komoly hiba volt. Végig jól éreztem magam, de ha a zenészeket külön-külön figyelgettem (ami a szokásom), akkor jobban kellett koncentrálnom, mint szerettem volna… Ildi megkapta a nagy kedvencét: Kiss Of Fire, nekem a csúcspont a St. James Infirmary és az I Hate A Man Like You volt. Sajnos nem volt Tipitana, Baby, please… De nem adom fel! Laurie megvett engem kilóra, ha lesz alkalom mindenképpen megyek legközelebb is. Sokat lehetne még írni a zenészekről, dalokról külön-külön, de ez így is nagyon hosszú lett bejegyzés lett. Beszéljen a Zene…
Végül pedig, aki idáig eljutott az olvasással, megérdemli a nyaralás képeit . 🙂
Koncerthangulat – 3 in 1
Hazaértünk. Nem volt blogolás a Balaton mellett, mert a Nivegy-völgyi szállásunkon éppen-éppen volt térerő. Telefonálni még csak lehetett, a mobilnetem viszont már pislogni sem volt képes. Rövidesen lesz képes beszámoló, addig egy rövidke videó a nyaralás három szép élményéről.
Blog reboot – Március óta történt…
Stílusosan indul újra a blogolás, mert az utolsó bejegyzés és mostani híradás is Mártéllyal kapcsolatos.
A Mészáros-Press jelenti: Holnap ismét Mártélyon pihentetünk. A Kőrösy médiás fiatalokkal és kollégákkal áttekerészünk, s persze a jóból a lányok sem maradhatnak ki. Igen, valószínűleg sült halat is eszünk. Ennyi volt a hír… 🙂
Valójában persze – ha már blogébresztés – nem csak erről fogok írni, hanem röviden igyekszem összefoglalni azt is, mi történt az elmúlt, bő, három hónapban. Igazság szerint legalább 10 bejegyzésre való kép és videó van, de itt most az idő és a terjedelem miatt csak egy rövid, képes összefoglalóra szorítkozom. A szabály: egy esemény, egy kép, csak röviden, naplószerűen. (Bővebben majd a retrospektív blokkban úgyis felidézzük amit érdemes.) Így is szép kis lista lesz ez én már látom. Vigyázat, akkor most elkezdem!
Sült halra várva
