Két kartöréssel korábban akadt el tavaly októberben a blog. Ihlet azóta sem lett, de a járványhelyzet okozta házi őrizet ad annyi szabadidőt, hogy a blog is újra feléledjen. Éljen.
Lagzis látomás
Hol voltunk, hol nem…
Hol vagyunk most? Dolgozunk, rohanunk, számoljuk a napokat, mikor lesz hétvége…
Hol voltunk három éve ilyenkor? Na, ez egy kedves emlék…
Retrospektív: régi kedvenc képem
Vázlatok egy gerinckontroll margójáról
Ma Grétivel a klinikán múlattuk az időt. A fél éves gerinckontrollra mentünk. Természetesen minden rendben volt a vizsgálat során, előtte azonban várakoztunk, és ahogyan az lenni szokott, értelmes időtöltésre próbáltuk adni a fejünket. Mivel a Gutenberg-galaxis alkonyán papír nem volt nálunk, ámde digitális eszközökkel volt teli a hm…, zsebünk, ezért egy rajzoló programmal készítettünk portrékat a családtagokról. Gréti kettő, én három remekműért vagyok felelős. A művek természetesen semekkora művészeti élményt sem tartalmaznak, tehetségtelenségünk nyilvánvaló mindenki számára. Ám egyben az unalmas várakozás mementói is, hiszen soha nem születtek volna meg ezek a rajzok, ha nem a 36-os sorszámmal a kezünkben várjuk, hogy a 9.30-as időpontra hívjanak bennünket.
A művekért előre is elnézést kérünk. Három éven felüliek számára a nyugalom megzavarására alkalmasak. Egyébként aki azonosítani tudja a képen szereplő embereket, különleges jutalomban részesül. Majd.
Domaszék, szülinap, trambulin
Vasárnap ünnepeltük a Tata születésnapját Domaszéken.
Akkor és most
Kedvenc tantárgy? Gréti.
Szokásos reggeli indulás. Dóri már indulna, hogy első legyen a tanteremben. Ha lehet minden nap. Gréti pedig még aludna, s ha lehet, közelébe se menne az iskolának. A feszültség érezhető kettejük között. Apró mozdulatokkal, elejtett megjegyzésekkel mennek egymás idegeire. Pedig ha nekem ennyi problémám lenne…
Végül elindulunk. Dóri szokás szerint még a ház előtt átadja a táskáját. Aztán általában a kezemet fogva mi megyünk elől, csevegve. Ma nem, mert Dóri a rózsaszín tatyijával pár méterrel előttünk szökell. Lelkesen siet. Így Gréti kerül mellém, beszélgetésbe elegyedünk. A napszakhoz képest egész jól megy, Gréti is beszél. Sőt megnevettet, mert tragikomikus, ahogy érzi, kezeli az élet különböző helyzeteit.
Sok könyvet cipel ma, persze a táskáját nem adja át, amikor kérem. Épp ott tartunk milyennek az idei első benyomások, a tanárok…
„Eddig melyik tantárgy tetszik…?” – szól az aktuális kérdésem.
Gréti 1-2 másodperces gondolkodás után: „Természetismeret.”
„Miért?” – Próbálkozom felcsillanó szemekkel.
„Hát mert egyedül ülök a padban” – mondja tök komoly arccal. Ránézek, „mi vaaan”, aztán elnevetjük, de nem tudom ezen sírjak vagy nevessek. Egy biztos imádom ezt a gyereket. Lesz még dolgunk vele.
Cheri, Cheri Lady..
Barátkozós vadmalacos Extrémplusz
Nyaralás előtt Szattiséknál Sándorfalván lazultunk egyet. Az idei Extrémplusz találkozó a résztvevők számát tekintve talán enyhén foghíjasra sikeredett, ámde borozgatós, jó kedvünk kerekedett. A gyerekek a friss levegőnek és a sportnak éltek, a felnőttek a gasztronómiának. A nap egyik fénypontja Attis főztje, az idei legjobb bográcsos díját viszi egyelőre. Így aztán kétségtelenül nem tudatos, ám a véletlen számlájára sem írható, leginkább a szerkesztő művészi szabadságának és vágyainak kifejeződése, hogy a vadmalac pörkölt lett az alábbi etűd főszereplője… 🙂