Sok minden belefér egy napba… 🙂
Család és barátok
Bye bye 2015
Generációk
Egy kis szelet a Balatonból – Összefoglaló
Itt jön az ígért képes beszámoló.
Általában augusztusban elején balatonozunk, mert akkor tuti jó az idő. Idén mégis hamarabb találkoztunk „a magyar tengerrel”, mert szülinapi meglepetésként eljött a Balatonnal szomszédos Veszprémfestre Katie Melua. Aztán persze a három nappal későbbi Hugh Laurie koncertre is rábólintottunk Ildivel (motivációként elég volt pár koncertvideó) ki tudja mikor jön legközelebb. Adódott, hogy a koncertek közötti köztes időt a Balatonnál töltsük. Nem volt nehéz, mert a munkahellyel már a hócipőm is tele volt, és láthatóan a lányokra is ráfért már a környezetváltozás. Szállásnak a szokásos szentantalfai kulcsosház adta magát. Némi szervezkedés után csapatunk a szentesi mamával és Sanyával erősödött…
Magáról a nyaralásról nem tudok sokat írni. Idén lényegében ugyanazokat a helyszíneken látogattuk meg, mint tavaly. A cél a pihenés volt, így viszonylag sokat strandoltunk. Szerencsére az idő tökéletes volt. Az elején volt egy kis fanyalgás a víz hőmérséklete miatt (24-25 fokos lehetett), de ezt a végére egész jól megszoktuk, pedig a víz szerintem egy jottányit sem melegedett. A képeken jól fog látszani merre jártunk. Apróbb csillagtúrákat tettünk Révfülöp, Nagyvázsony, Zánka irányába. (Ehhez én béreltem egy bicajt, Sanya pedig szimplán letekert a meridájával Budapestről.) Utolsó nap, mikor Sanyának haza kellett utaznia, kelet felé vettük az irányt Zádor vár, Öreg-hegy, Dörgicse…
16-án, szerdán volt az első koncert. Nem szoktam koncertbeszámolókat írni, de itt most muszáj lesz pár mondat erejéig megosztani az élményt. Ildivel meglehetősen nagy várakozással mentünk (én mindenképpen), majd egyaránt vegyes érzésekkel hagytuk el a helyszínt a koncertet követően. Nekem nagyon tetszett a koncert, bár mindenképpen elégedetlen voltam a hossza miatt. A nettó 1,5 órás koncert igen szűkösnek bizonyult az igényeinkhez képest. Elfelejtettük, hogy ez egy fesztiválkoncert, melyek sosem érik el az önálló esteken megszokott 2,5 órát. Ildivel abban is egyetértettem, hogy kicsit álmosító és lassú volt a koncert első fele. Rögtön hozzá kell tenni ez a Melua dalok sajátossága miatt volt így. Sok lassú és középtempós nótája van a hölgynek. A mostani négy személyes, kicsit akusztikusabb felállásban ezek domináltak, valószínűleg azért is, mert a gitárkíséretet végig egyedül oldotta meg Katie. Ezzel egyébként semmi probléma nem volt, sőt engem igazából megdöbbentett milyen játékos könnyedséggel kíséri a dalait, itt-ott egész komoly témákat lefogva… Várakozáson felül kristálytisztán lehetett hallani minden hangszer hangját. A Katiet kísérő zenészek vérprofik, sehol egy rosszul fogott, mellé ütött hang, mégis… Valami hiányzott a hangulathoz. Talán a második nóta lehetett (az egyik kedvencem) a Spiders web. Furcsa volt, hogy az emberek – 1-2 kivétellel – mozdulatlanul ülnek a székeken, pedig ekkor nekem már jött az első borzongás és mocorogtam volna az ütemre. Aztán olyan csodákat hallottunk, mint a Moment Of Madness, Tiny Alien, Spellbound, Closest Thing To Crazy, Love Is A Silent Thief stb…. Gyorsan elszálltak. Mikor feleszméltem, épp kaptunk egy pörgősebb Floodot, majd God On Drumot és Shiver and Shaket. Emlékszem itt Katie a hangzás végett dalonként cserélgette az elektronyos gitárjait (valószínűleg jobb autót, ha nem lakást ért bármelyik). Nagy megelégedéssel gondoltam talán a God On Drum közben, húúú mi lesz még itt… Hát lementek a színpadról. Még visszajöttek egy Nine million bicycle-I Cried for you-Kosmic Blues ráadásra, majd hirtelen vége lett a koncertnek. Ma sem hiszem el, ha nem látom a setlistet, hogy ez 22 dal volt. Maradt a hiányérzetem, mennem kell még Melua koncertre. Már csak azért is, mert a tempósabb jazzesebb kedvenceim közül szinte semmit sem hallottam…
Íme egy szösszenetet Katietől. Vigyázat a művésznő hangja függőséget okozhat!
Ha már a pár mondatból egy kis esszé lett, kénytelen leszek a Laurie koncertbe is belemenni. Hugh Lauriet ugyebár kevésbé tudatos nézőként még a Fekete viperában ismertem meg, majd a 2000-es években a Dr. House sorozatban kedveltem, kedveltük meg igazán Ildivel. Színészként zseniális. Növeli a szememben az ázsióját, hogy Adams a Galaxis Útikalauz filmfőszerepét eredetileg neki szánta. Az élet sajnos közbe szólt… Ekkoriban már tudtam azt is, hogy zenélgetni is szokott (House M.D. soundtrack). Állítólag már 6 éves korától tanult zongorázni. Úgy tűnik ez a tudása nem hogy megkopott volna, így 50 felett beért… 3 éve jelent meg az első albuma a Let Them Talk. Amit már csak azért is csak dicsérni tudok, mert kevés olyan zene van ami Ildit ennyire be tudja szippantani. Laurie receptje látszólag borzasztó egyszerű. Társulj nagyszerű new orleansi zenészekkel (The Copper Bottom Band), porold le a régmúlt slágereit bluest, jazzt, swinget, tangót stb. vegyesen, vedd fel lemezre és ennyi… Tényleg ennyi. Csak ajánlani tudom bárkinek.
A koncert fergeteges volt. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor húúú ba***eg, aszta k**** jelzőkkel tunám illetni. Csodálatos 2,5 óra volt. Laurie átvezetései, a zenészek profizmusa, az alázat amivel a nyilvánvalóan jól ismert dalok felé fordultak. A tisztelet ahogy egymásra néztek és meghajoltak egymás zenei nagysága előtt. Hát már csak ezért megérte volna, de hát ugye ott volt a zene… Nagyon ügyesen játszottak a hangulatokkal. Ilyen profi, hullámzó összeállítást talán csak az R.E.M. koncerteken tapasztaltam. A lassabb blokkokat mindig követte egy gyorsabb, majd mikor az ember kezdett volna elszállni, akkor gyorsan visszaváltottak. Így ment ez a koncert végéig, amikor is már senki nem maradt ülve, a zenészek pedig padlógázt nyomtak. Egyetlen vonatkozása volt kellemetlen a koncertnek, a helyszínválasztás/hangosítás. Egyszerűen nem szólt jól, meg sem közelítette a Melua koncert minőségét. A hangfalakat messze magasan a színpad felett, gondolom a galérián ülőkre gondolva helyezték el. Ez komoly hiba volt. Végig jól éreztem magam, de ha a zenészeket külön-külön figyelgettem (ami a szokásom), akkor jobban kellett koncentrálnom, mint szerettem volna… Ildi megkapta a nagy kedvencét: Kiss Of Fire, nekem a csúcspont a St. James Infirmary és az I Hate A Man Like You volt. Sajnos nem volt Tipitana, Baby, please… De nem adom fel! Laurie megvett engem kilóra, ha lesz alkalom mindenképpen megyek legközelebb is. Sokat lehetne még írni a zenészekről, dalokról külön-külön, de ez így is nagyon hosszú lett bejegyzés lett. Beszéljen a Zene…
Végül pedig, aki idáig eljutott az olvasással, megérdemli a nyaralás képeit . 🙂
Blog reboot – Március óta történt…
Stílusosan indul újra a blogolás, mert az utolsó bejegyzés és mostani híradás is Mártéllyal kapcsolatos.
A Mészáros-Press jelenti: Holnap ismét Mártélyon pihentetünk. A Kőrösy médiás fiatalokkal és kollégákkal áttekerészünk, s persze a jóból a lányok sem maradhatnak ki. Igen, valószínűleg sült halat is eszünk. Ennyi volt a hír… 🙂
Valójában persze – ha már blogébresztés – nem csak erről fogok írni, hanem röviden igyekszem összefoglalni azt is, mi történt az elmúlt, bő, három hónapban. Igazság szerint legalább 10 bejegyzésre való kép és videó van, de itt most az idő és a terjedelem miatt csak egy rövid, képes összefoglalóra szorítkozom. A szabály: egy esemény, egy kép, csak röviden, naplószerűen. (Bővebben majd a retrospektív blokkban úgyis felidézzük amit érdemes.) Így is szép kis lista lesz ez én már látom. Vigyázat, akkor most elkezdem!
Nem unatkozunk, telik a július…
Nem álltunk meg a vidámpark óta, csak győzött a lustaság. Most viszont pótolom az elmaradt feljegyzéseket.
Szentes, Kőröstorok
Családlátogatással egybekötve voltunk a Kőröstoroknál is. Ekkor derült ki igazán, hogy a kislányaink vízipockok. Azaz nem. Grétiről már tudtuk, Dóriról legfeljebb sejtettük. Most viszont eljött a bizonyosság ideje, már ami Dodót illeti. Kemény méltatlankodások közepette tudtam csak kiszedni a szederjes ajkú lányokat a vízből. Amint a mellékelt ábra is mutatja Dóri még vissza is szökött volna…
Mártélyi kerékpártúra
A tavaly is voltunk, tehát idén már hagyományteremtő célzattal indult neki a Kőrösy Média csapata Mártélynak. Heten vágtunk neki kerékpárral, Ildiék és még néhányan autóval követtek bennünket. Remek szórakozás volt. Az elmaradhatatlan csónakázás mellett idén fürdöttünk is. Mondjuk főként a vízi pockok (Gréti és Dóri) miatt öltöztem át, de megérte. Míg a Tisza és a Balaton 22-24 fokos mostanság, addig a holtág vize nagyságrendekkel melegebb volt. Legalábbis a tetején, mert amikor bentebb araszoltam éreztem, hogy a felszíntől 1,5-2 méterrel lejjebb már sarkvidéki áramlatok csapják meg habtestemet. A nap egyik fénypontja volt, hogy a halsütőnél finom sült keszeget, süllőt és kecsegét ettünk. Lassan törzsvendégek leszünk a mártélyi halsütőnél, de nem véletlenül. Értik a dolgukat és nem ökör áron adják a vízgyümölcsét. (270 Ft/10dkg keszeg, a kecsege és a süllő 500 Ft/10dkg) A nap gyorsan eltelt, hazatekertünk. Volt darázscsípés és defekt is, de megoldottuk.
Végül következzék a hét, azaz az elmúlt két hét fő híre: Dodó elkezdett önállóan járni. Íme a bizonyíték:
Utóirat egy Gréti aranyköpés (2 perce történt)
Az utcáról szirénaszó. Gégé ugrik, hogy kinézzen. Majd felénk fordulva kommentálja mit látott:
– Anya! Valami bűntudat történt, mert ez egy rendőrautó volt. 🙂
Visegrád, Dömös, Vidámpark
Mi tagadás, volna miről írni. Fantasztikus két napunk volt, hála a néhány hete jött hirtelen ötletnek, Sanyának, az időjárásnak stb…
Tényleg hosszan lehetne írni az élményekről, remélem majd a lányok meg is teszik. Most, egy óra képválogatás és kommentálás után csak annyi fér bele, hogy a fotókat megosszam. A teljesség igénye nélkül persze, mert mindenről nem lehetett, vagy nem tudtunk képeket készíteni.
A Dunakanyar csodálatos hely. Visegrád nekem sokadjára is gyönyörű. Mindamellett, hogy az ország egyik legszebb túrístacsalogató helye, számomra mérhetetlen nyugalmat áraszt. Árad belőle a történelem és tényleg azt hiszem, hogy az országunk egy fontos szakrális helye…
Nem tudom mikor, talán 25 éve (?) lehettem utoljára a Vidámparkban. Sokat változott, vagy még sem? Grétinél és Sanyánál, Ildinnél, nálam is a hagyományos játékok vitték a prímet. Hiába a fejjel lefelé hintázó, vagy 30 méter magasan pörgő alkalmatosságok, tényleg fantasztikusak, ám mi egységesen a kb. 80 éves hullámvasutat hoztuk ki a nap győztesének. Sajnálom, hogy ősszel bezárják a Vidámparkot…
UPDATE: Ildivel megnéztük a képeket. Borzasztó sok elgépelés és helyesírási hiba van közte, bocsánat. Holnap javítjuk…
A borostyánkő titkai
„A valódi borostyán 100%-ban természetes, gyógyszer-mentes alternatívája a gyógyításnak, a fájdalomcsillapításnak, a nyugalomnak és a békének. Kézzel megmunkált borostyánjaink kényelmesek, gyönyörűek és változást hoznak az életedbe.”
Nem, nem őrültünk meg, éss nem is léptünk be egyetlen boszorkányrendbe sem. Barátaink, Szattisék ajánlották a borostyán nyakláncot, mikor meghallották, hogy Dodóra időnként komoly hullámokba tör rá a fogzási mizéria. Már legalább egy hónapja felajánlották a nyakláncot. Mi persze rá is felejtettünk, illetve én a szokásos szkepszisemmel közelítettem a témához. Aztán mostanában már Dóri volt, hogy nyolcszor felkelt éjszaka, így végül tegnap mégis csak elkértük a mágikus láncot. A tegnapi naptól tehát Doci egy természetgyógyászati kísérlet részese. Az eredményről bizonyára napokon belül be is fogunk számolni.
Aki bővebben szeretne olvasni a rejtély tudományos magyarázatáról, annak íme egy link: borostyán nyaklánc fogzásra.
Év végi karácsonyos szabadságos, meg a szilveszter – És boldog új esztendőt kívánunk!
Kicsit elmaradtunk az írással és a képekkel pedig… Pedig szabadság és nyugalom van. Pedig még azt is terveztem, hogy írok egy éves összefoglalót. Aztán teltek a napok… Most így szilveszter éjfél előtt pár perccel szűk családi körben várjuk 2013-at. Grétus még ébren van, és igen-igen aktív, mert aludt délután (igaz, a nap folyamán minimum óránként kétszer megkérdezte mennyi van még éjfélig). Dodder 11 előtt nem sokkal feküdt le, extra 10 órás ébrenlét után. Ildi még ébren, de kómás, szerintem amint lehet – éjfél után – elmegy pocolózni. Én sem vagyok éppen topon, vagy a nagy írós kedvemben. Ha jobban meggondolom nagyon egyszerűen össze is tudom foglalni ezt az évünket. Az év vége, néhány nap szabadság, a karácsony családi körben eltöltött szép napok mindig megerősítik mi a fontos az életben. (S ilyenkor kiderül: a mindennapok nehézségei – a munkahelyi mókuskerék, a politika és egyéb bizonytalanságok – mennyire irrelevánsak, távolinak tűnnek.) HOPSZ PAUSA! Pár perc múlva szilveszter innen folytatom jövőre, holnap, néhány perc múlva… 🙂
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK KEDVES CSALÁDUNKNAK ÉS BARÁTAINKNAK!!!
A lányok elmentek aludni közben. A tűzijáték sajnos a köd miatt nem látszott a kívánt mértékben. Hm, kicsit fura lesz ez a bejegyzés, ezzel az új éves megszakítással. Na mindegy! Szóval, ott tartottam mi a fontos az életben… A legfontosabb: a család. A barátaink. Mindannyiunk jó egészsége! Ennek tükrében nyilvánvalóan küzdelmes, szép év áll mögöttünk. Hosszú összefoglaló már nem lesz, de egy nagy és csodás eseményt szeretnék mindenképpen kiemelni. Egy olyan eseményt, amely önmagában és persze következményeit tekintve is a leggyönyörűbb és meghatározóbb eseményünk volt 2012-ben. Persze lehetne erről az eseményről is hosszabban írni, ám én most így 2013-ba belegyalogolva csak egy képet illesztenék ide és mindenki tudni fogja a lényeget…
Amivel tartozom még a kalendáriumnak: az év vége, az ünnepek. No ez sem lesz túlzottan bő lére eresztve: beszéljenek a képek!
Még egyszer boldog új évet és jó egészséget kívánok Mindenkinek! 🙂
A fiúk kitettek magukért!
Néhány publikus mondat a tegnap estéről.
Attis, Balázs, Doki, Peti, Sanya, Tamás, Tibi és én voltunk azok a herok, akik végül Dóri születése és a tejfakasztás alkalmából iszogattunk kicsit családom egészségére. Kisebb viharral, szakadó esővel és némi késéssel indult a buli, de ez egyáltalán nem ártott. A belépő WD (Welcome Drink) finom körte pálinka volt, mely gyorsan az egekbe emelte a bulit. Ez azt jelenti, hogy a szinte egy időpontban érkező Attissal és Tamással welcomeoztunk először, majd természetesen a következő hero érkezésekor újra koccintottunk. Az érkező egy teljes, majd dupla WD-vel, mi a felével. És így tovább. A hangulat hamarosan annyira jól alakult, hogy a pizzafutár érkezésekor már nem kellett az eleinte óvatoskodó barátaimat pohárra hívni. 🙂
Idővel rátértünk a sárgabarack pálinkára, majd a szilvóriummal vittük be a napi vitamint. Mellé gyönyörű, gyümölcsös borokat ittunk kísérőként a Dobosi pincészettől, Szászi Endrétől, egy Szent-György hegyi pincétől, és Bock Józsi bácsitól. Hajnal kettőig sokszor hangzott el a jelmondatunk: Egy mindenkiért, mindenki a tejért! Később kicsit belassultunk, idővel már csak szórványos koccintások zaja és néhány horkantás zavarta meg a zenében elrévedő, sztorizgatás. Nem teljesen emlékszem, így a reggel világosban elhangzott sápadt beszámolók alapján nyolcunkból hárman-négyen teljes áldozatot mutattak be a szent köpőcsésze előtt. Ők nem csak a szívüket tették ki teljesen a családomért… 🙂
Most néhány perce ébredve itt bolyongok a nappali és a konyha romjai fölött. Látom a feladat ugyan adott, de határozott elégedettség tölt el ha szétnézek. EZ FÉRFI MUNKA VOLT! KÖSZÖNET ÉRTE FIÚK!