Dóri forog 2. rész

Docó már a hasáról a hátára is át tud fordulni. Valójában augusztus 21-én sikerült neki először, majd 2 nap múlva még egyszer, és utána egy hétig semmi. Ezért arra jutottam, hogy ezek az akciók inkább a véletlen számlájára írhatóak, semmint a helyes technika alkalmazására. Viszont úgy tűnik, hogy abban az egy hétben fejben tökéletesítette a technikát, mert csütörtök óta simán megy a forgás. Persze mindig csak akkor, ha nem voltam a közelben. Ma azonban szerencsém volt, mert nem elég, hogy végre láttam egy professzionálisan kivitelezett hátra fordulást, de Dóri ezt azonnal megfejelte egy hasra fordulással is. Szóval teljes a műsor, mehet a pörgés-forgás! 🙂

Háztáji stand-up

Jó hangulatba értünk haza a kis algyői sütizős kiruccanásból. Fürdetős, két süti és a tejcsi után mindkét leányuknak igen jó volt a hangulata… Mai háztáji stand-up comedynk fellépője: Gréti, hálás közönsége pedig: Dóri, akit egyes-egyedül a tesőja tud ennyire (vagy még jobban) megkacagtatni.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az alább látható képsorok éles, magas hangokat, sőt helyenként erős sikkantásokat is tartalmaznak, ezáltal alkalmas lehet nyugalmuk megzavarására! Következő bejátszásunkat tehát csak kevésbé érzékeny nézőinknek ajánljuk! 🙂

Dóri forog

Két napja Dóri átfordul a hátáról a hasára!
Ez annak fényében különösen nagy teljesítmény, hogy Docó 3 hónapos korában hason fekve nem tudta jobb oldalra fordítani a fejét, sem megtartani azt. De aztán Ani gyógytornász barátnője megnézte Docit, és megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, mivel a hátán fekve ügyesen fordította mindkét irányba a fejét. A gond csak annyi volt, hogy kötöttebb volt az izomzata az egyik oldalon. Ezért mutatott néhány gyakorlatot, amit aztán naponta háromszor végigtornáztunk. Ami a tornát illeti, Dóri ügyesen tornázott, főleg ha találtam valakit (ez általában Grétit jelentette), aki közben szórakoztatta. Ebben az esetben vigyorogva viselte a megpróbáltatásokat. Ellenben, ha egyedül próbáltam átmozgatni, azt a fél ház hallhatta. 🙂 Viszont nagyon hatékony volt a dolog, mert 10 nap múlva meg is lett az eredménye. Ennyi idő elég volt, hogy Dóri minden irányba tudja tekergetni a fejét, és forduljon az oldalára. Ebből lett aztán az, hogy pénteken arra mentem be a szobába, hogy Docó a hasán fekszik! Sőt mostanra annyira belejött a mozgásba, hogy egy hete már hason fekve forog. Igaz, hogy nem a hátára fordul át, hanem csak pörög körbe a hasán! 🙂

Dóri ásítása

Korábban már írtam arról, hogy a Suttogó alapján altatjuk Dórit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a második ásítás után elviszem aludni, akkor annyiból áll az altatás, hogy megkapja a cumiját, magához öleli a pelenkát a kiságyban és már csukja is be a szemét. Szóval az egész család – Grétivel az élen – árgus szemekkel szokta figyelni Dodót, hogy mikor kezd el ásítozni. Ma este is ő volt az, aki észrevette „a jelet”, majd közölte velem, hogy „Dóri ásított egy vékonyat!” 🙂

Gé, a modell és Sumo-ca

Dóri ma ismét mérlegelt a védőnéniknél: szerény+32 dkg az eredmény. A két-három-négy combhurka mellé most már észrevehetően sikerült a térdre is fejleszteni egy kis narancsbőrt. Térdre. 🙂 A hétvégén a kedvenc idénygyümölcsöm és a japán sportágak neves és tisztelt sportolói (Wakanohana, Akebono) által ihletett SUMOCA nevet adományoztam másodszülöttemnek.

Gréti szintén szépen fejlődik. Egy modellt megszégyenítően tud válogatni a ruhatárában a megfelelő színharmónia érdekében. Már várom mikor hangzik el a régi klasszikus: „nincs egy rongyom, amit felvehetnék…” 🙂 Ha felöltözik nagyon szépen tudja magát illegetni, mi tagadás van miért…

 

Eső, meleg, pára, EB, a mérleg pedig távozik

A változékony időjárás, a munka és a foci eb jegyében telnek a napok. Gréti is belenéz néha a meccsekbe ;-), Ildi pedig egész jól elálmosodik rajtuk így a második forduló felé… Lassan vége a sulinak,  persze csak a diákok számára.

Dóri viszont újabb 15 dekát gyarapodott. A mérleget úgy tűnik a heti egy mérés miatt béreltük, nem lesz rá szükség a jövőben. Ildi amúgy is le tud ugrani hetente egyszer Dodóval a védőnőkhöz mérlegelni, ha gyanakodnánk. Szóval a döntés megszületett: a mérleg hazamegy. Persze nem a saját lábán. Ildi azzal hívott fel ma, hogy képzeljem 500 Ft plussz a bérleti díjon kívül a kiszállásért és akkor elviszi a gazdája, vagy nekünk kell valami benzinkútra vinni a szerkót. Kicsit felszaladt a szemöldököm már akkor, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert volt jobb dolgom is. Most ahogy itt ülök az esti meccs után és végig gondolom a napot, viszont elkapott a héemmegmiakarlenni érzés??? Aha, mikor kihozta a mérleget nem emlékszem, hogy kért volna ilyet. Rémlik viszont, hogy volt valami papír a bérlésről, azt megnézném. Na mindegy, a gazdasági és belügyi tárcavezető már alszik, tehát ez – ha meg is van a bérleti szerződés – leghamarabb reggel valósul meg. Ha nincs benne ez a +500 ft, akkor azt hiszem a külügyi tárca átveszi az ügyintézést… Na ezekre a magvas gondolatokra megyek is rápihenni. Jóccakát!

Dodó a mérlegen 9.0