A fenti, címadó mondatot akár Lóránd is mondhatná, már ha ugye tudna beszélni. De nem tud, így kénytelenek voltunk videóra venni cuki uraság és cuki szőkeség nassolását.
Előzmények, avagy a szép pillanatok kibontakozásához szükséges hozzávalók:
– egy szorulásos kisgyermek,
– egy házi praktikákban járatos anyuka ötlete,
– egy üveg domaszéki szilvalekvár a mamától,
– némi autoritatív szülői attitűd,
– meg a forgatási engedély.
Lóci-Bóci szuszmákol
Lóci-Bóci, ha eltelik a kettő óra…
Tavaszi egyveleg
Hogy ne csak mindig kép kerüljön fel, összeraktam gyorsan egy kis április-májusi, albérletes videómontázst a lurkókról. Elég felemás a felvételek minősége, mert kamera és telefon vegyesen adták a nyersanyagot, de a lényeg talán így is átjön…
Lencsevégen a pockok
Februári Lóránd…
Kicsi, rövid februári képes összefoglaló következik. Természetesen a főszereplő kis családunk legújabb tagja, Lóri…
A februári hétköznapjainkat valóban hétköznapi dolgok töltötték ki. Például újra kellett terveznünk az összes napi rutinunkat (esti együttlét, fürdés, vacsi, altatás stb.). Mivel Londri napirendje még alakulóban van, így persze a tanulási folyamatnak sincs vége.
A lányok nagyon örültek és jól fogadták Lórit, akinek így szintén akadt tanulnivalója, mert az állandó rajongó táborát képező két nővérkéje mellett napközben nem könnyű aludnia. Ami számomra hihetetlen, hogy a két lány viszont simán alszik a legnagyobb éjszakai Lóránd koncertek közepette is. Ezt meg én tanulnám meg szívesen a lányoktól. Jellemzően, ha pár percnél tovább tart Lóri nyüszije, akkor legalább fél óra mire visszaaltatom magam. Persze a kevés alvásnak is van jó oldala. Bő két hét alatt sikerült kiolvasnom egy újabb Karczag György könyvet, kb. felét éjszaka és hajnalban… 🙂 Szóval vannak jó, és kevésbé jó éjszakáink. A jók éjszakák talán számosabban. Ildi szerint – akinek nyilván a legdurvább az éjszakai őrjáratozás – egyelőre NO PARA. Csodálom. Pénteken reggel mikor émelyegve másztam ki az ágyból még ő nyugtatott engem. Pedig ő felét sem alhatta aznap éjjel az én 3 órámnak.
Lóri egyébként gyarapodik, lassan visszanyeri a születési súlyát. Az utóbbi pár napban láthatóan egyre többet figyelt fel a környezetére is. A homlokát ráncolva próbálja azonosítani a hozzá beszélőket. Habitusra nagyon nyugodt baba. Fürdetés közben már nem sír, sőt láthatóan élvezi a langyosnál kicsit melegebb vizet is. Egy dologban nem szabad packázni vele. Ha éhes, akkor nem ismer tréfát. Ma egyébként elkövettük az alaphibát. Úgy jött ki, hogy ébredés után, üres hassal próbáltuk neki az esti fürdést eladni. Na, nem volt vidám a srác, és a fürdetés sem lett az.
Jelentem, a kiságy kókuszmatracával a már ismert problémák jelentkeztek. Ahogyan anno Grétinek és Dórinak is, most Lóránd fiamnak is elkezdte törni a derekát. Elkapattuk, szeret kézben. 🙂 A mamák, ha jönnek persze dajkálják, és úgy látom különböző tudományos magyarázatokkal megtámogatva Ildi is szívesen tutjgatja Lórit: „mer’ ugye a Suttogó szerint így kell”. Én persze mindent elhiszek. A lényeg, hogy a kisfiam jól érezze magát. Az viszont tény – a képek is tanúskodnak róla -, hogy Lóri ma már a délutánt már nem a kiságyban, hanem a nappaliban a kanapén, a szoptatós párnán szunnyantotta át.
No itt a vége. Miután mégis csak szöveges is lett ez a beszámoló, íme azért a februári Lóránd képek.