Szokásos reggeli indulás. Dóri már indulna, hogy első legyen a tanteremben. Ha lehet minden nap. Gréti pedig még aludna, s ha lehet, közelébe se menne az iskolának. A feszültség érezhető kettejük között. Apró mozdulatokkal, elejtett megjegyzésekkel mennek egymás idegeire. Pedig ha nekem ennyi problémám lenne…
Végül elindulunk. Dóri szokás szerint még a ház előtt átadja a táskáját. Aztán általában a kezemet fogva mi megyünk elől, csevegve. Ma nem, mert Dóri a rózsaszín tatyijával pár méterrel előttünk szökell. Lelkesen siet. Így Gréti kerül mellém, beszélgetésbe elegyedünk. A napszakhoz képest egész jól megy, Gréti is beszél. Sőt megnevettet, mert tragikomikus, ahogy érzi, kezeli az élet különböző helyzeteit.
Sok könyvet cipel ma, persze a táskáját nem adja át, amikor kérem. Épp ott tartunk milyennek az idei első benyomások, a tanárok…
„Eddig melyik tantárgy tetszik…?” – szól az aktuális kérdésem.
Gréti 1-2 másodperces gondolkodás után: „Természetismeret.”
„Miért?” – Próbálkozom felcsillanó szemekkel.
„Hát mert egyedül ülök a padban” – mondja tök komoly arccal. Ránézek, „mi vaaan”, aztán elnevetjük, de nem tudom ezen sírjak vagy nevessek. Egy biztos imádom ezt a gyereket. Lesz még dolgunk vele.
Pankrátorok
Pankrátoraink, akik egyébként jól vannak. 🙂
Dóri ismerkedik és barátkozik…
Újévi indító
Kicsit lassan és nem feltétlenül jól indul ez az évünk, de január elsején még minden nagyon rendben volt. Ezt demonstrálja táncoslábú kisfiunk…
Alkalmazkodás…
Szerdán, mint egy átlagos hétvégi napon, kezdtük a reggelt. Gréti olvasott, Ildi a két kicsivel lenn volt a nappaliban, mesét néztek. Én a reggeli ébredés és első aznapi podcast hatása közepette támolyogtam le a nappaliba. Letelepedtem, mert az új (újra felfedezett és felújított), helyenként kifejezetten szórakoztató és vicces Mása és a medve című mese ment. Amint azonban a mesének, úgy a családi nyugalomnak is vége lett.
Dóri tovább nézte volna a tévében következő mesét (valami Barbit), ám Lóci a mostanában teljes családi körben népszerűvé vált Kung-fu pandát nézte volna. Ebből persze vita lett, és egyik gyerkőc sem engedett. Könnyen jött a megoldás, a tévét kikapcsoltam, mert elkészült a reggeli, és Ildi épp asztalhoz hívta a csapatot. Valószínűleg azonban késve reagáltunk, mert Lóránd uraság dackorszakának és a lányoktól magas szinten elsajátított hisztiképességének minden rutinjával már behergelte magát.
– Tung-fu pandát, akajok nézni, mooost! – Ezt hajtogatva hergelte magát, és erről a meggyőződéséről a csendes rábeszéléstől az erélyesebb reggeli asztalhoz szólításig terjedő próbálkozásainknak esélye sem volt eltéríteni. Sőt, minden elejtett szó újabb olaj volt a tűzre…
Végül Ildi megunta és a mostanában hatásos „kiemelő” taktikánkat alkalmazta, azaz felvitte Lócit a gyerekszobába, és kérte, hogy akkor jöjjön elő, ha az értelmetlen hisztinek véget tudott vetni. Lóránd ezt felháborodva, koránt sem kicsi hangerővel, a fentebb idézett mondatot ropogtatva vette tudomásul. A szobaajtó ilyenkor nyitva marad, szóval lenn reggeli közben is hallhattuk a fiatal úr további, öncélú dühöngését, de immár elviselhető hangerővel.
5-10 perc telhetett el, Dóri már befejezte az evést, mikor Ildi a közben elcsendesült gyerekszoba felé vette az irányt. Lóránd ekkor már az előtte pár nappal összerakott autós játékokkal játszott. Amikor a belépő Ildit meglátta, a három és fél évének összes bölcsességét és cukiságát összeszedve, az anyai reakciót megelőzve kezdeményezett:
– Ugye milyen gyorsan megnyugodtam?
( Anya pedig elolvadt. ) 🙂
Google utca, Szeged
Tegnap az Agórába menet Ildi kérdezi:
– Az jó lesz, ha a Gogol utca felől rakunk ki?
Miközben válaszoltam, hallom hátul, ahogy az egyik lány fantáziája beindul:
– Nem is tudtam, hogy van olyan, hogy Google utca…
Hát ilyen, amikor az embernek „z” + „alfa” generációs gyermekei vannak. 🙂
Így, meg úgy..
Az aranyhajú versmondó (retrospektív)
Egyszer volt, hol nem volt, egy nap Doca kivágta a rezet az oviban, pedig hát csak annyit mondott „Milyen kár…”. Íme a versmondó büszkeségünk:
Egy mikulás külsejű egyén elszabadult…
Ma, az esti órákban, a fürdés után közvetlenül, B. utcai otthonunk nappalijában egy gyanúsan mikulás külsejű egyén szabadult el. Már az illető néhány perces ténykedése alapján világossá vált, hogy megtévesztő külseje ellenére sem ő a Mikulás. Ugyanis ajándékozni egyáltalán nem akart, tevékenysége pedig elsősorban a családtagok közötti szaladgálásban és hancúrozásban merült ki. Néha előfordult, hogy egy-egy pillanatra megpihent, ám ilyenkor jellemzően a „pusziarcát” felmutatva kényszerítette családtagjait szeretgetésre… Helyszíni tudósítónk ezekben a percekben jelentette, hogy némi tej és mese bevetése árán a mikulás külsejű egyént a család sikereresen megfékezte, majd szülői felügyelet mellett az ágyába kísérte.
Katt a képre, és még több képet láthatsz a mikulás külsejű egyénről!
Adventi forgatag, sült gesztenye és forró csoki…
Na, rászántuk magunkat. Kimentünk. Jó volt. Tényleg. Itt vannak a képek.