20 óra 48 perc – A lányok a helyükön. Csend van. Ujjé! 😀
Ma először hosszabb időre kiruccantunk Dodóval. Kellett már egy kis levegőváltozás mind a négyünknek. Domaszéken minden adott volt a felfrissüléshez. A mama csodás 4 fogásos ebéddel várt bennünket. Nagy séták a kertben, a tyúkudvarban, a szokásos lólátogatás, hintázás, mászókázás és amint az mindjárt látszik majd, fotózás is volt rendesen.
De előbb egy kis szösszenet Ilditől és Grétitől. A lovakhoz indultunk át egy kis fonnyadt almával felszerelkezve. Tudni kell, hogy a háztól kilépve az útra a vele párhuzamos következő bekötő úton laknak a pacik. A két út között télen szántás volt, akkor ott jártunk át, most búza és lóhere növöget. A mama előre felkészített bennünket, ha nem akarunk kerülni, akkor a két vetemény között a barázdán esetleg át tudunk menni a lovakhoz. Ezt Ildi és Gréti is hallotta, mint kiderült csak elvileg, vagy részben… Na megindultunk. Átadva az irányítást a kapuhoz érve/kilépve csak annyit kérdeztem: – Merre megyünk? Kerülünk?
– Apa én itt a füvön is át tudok menni! – Lendítette kezét előre a 20-30 centis búzára mutatva városi kislányom. Mosolyogva 🙂 próbáltam helyre tenni a dolgokat:
– Gréti, az nem fű! Az a szomszéd búzája és azt nem szabad letaposnunk… – Ekkor jött Ildi kiegészítése:
– Gréti van itt egy borozda, majd azon átmegyünk… 🙂 Ezen már majdnem leültem nevettemben. Miután nevetve tisztáztuk, hogy kocsma egyáltalán nincs a láthatáron végül a barázdán közelítettük meg a lovakat…
Szabad találgatni, hogy Ildinek miért jutott eszébe éppen ez a szó! 🙂
Néhány hétközbeni életképpel: KÉPEK ITT.
