Tegnap este BL döntőt néztünk hármasban. Igen, hármasban mivel Dórinak esze ágában sem volt a tesójával lepihenni. Este 8 után pár perccel mikor hazaértem még fájt a hasa – gondoltuk – ezért volt sírós. Aztán a meccs elkezdődött és ahogy az idő haladt előre, kezdett gyanússá válni a lány. Jobbára Ildi kezében volt, de többszöri próbálkozásra sem tudta lerakni, mert a Bébi-Bogyó folytonos és lehetőleg járkálós ringatást igényelt. Először azt gondoltuk talán még nem elég fáradt, vagy a kiságy talán nyomja a hátát. Hát persze… Aztán mi viszont fáradtunk, a meccs is izgalmasabb lett. Ildi már ülve rázta és énekelgette neki az „Tavaszi szél vizet áraszt..” című opuszt. Ez úgy tűnt használ, ám Dóri alvás helyett nagyon figyelt a dalra. Már ekkor feltűnt, hogy a nyűglődés a dalmentes percekben fokozódik. Ezt rövidesen kettős próbával is tesztelhettük. A meccs közepe felé járhattunk, átvettem Dodót, de egy perce sem volt a kezemben feszelegni kezdett. Nem vagyok benne biztos Ildi talán szólt is, énekeljek… Na jó! Próba, szerencse! Tavaszi szél vizeeet ááááraszt…csendült fel Caruso finomságát kevésbé idéző tenorom. És láss csodát, Dodó szemei elkerekedtek, kicsi fejét beigazította és figyelmesen hallgatta, hogy ebből meg mi lesz… Az lett, hogy amikor abbahagytam az éneklést elfintorodott és sírásra görbült a szája. Láttam a szemem sarkából Ildi halkan kuncogott. Tehát énekeltem újra… Dodó, a rafkós meg figyelt, majd… Majd néhány perc elteltével néhány lapos pislantás kíséretében elaludt. Félgyőzelem. Pár perc ringatódzós várakozás, aztán az áthelyezés a kiságyba projekt. Ez sosem egyszerű, mert ahogy Grétiben, úgy Dóriban is van egy genetikailag öröklött, két méterről megérzem a kiságyat gén. Ez azt jelenti, hogy ha adott gyermekünk kézben elalszik és kevesebbet várunk 5-10 percnél, akkor 80% eséllyel felébredt a kiságyba helyezéskor. Ha viszont viszont többet várunk 5-10 percnél, akkor ugyan 60% eséllyel ébred csak fel, viszont 90%, hogy egy órán belül nem alszik vissza. Jobb mint a rulett, nem? 🙂 Tegnap viszont volt egy jokerem. Naná, hogy Docó azonnal mozgolódni kezdett a kiságyban, ám ekkor ismét megzengettem a „Tavaszi szelet…” és a kicsi, mint valami rongybaba nyúlt széjjel a kiságyban. Kemény 15 percre. Innen viszont nagyjából egyenesben voltunk, némi taktikázás után a 11 rúgásokat már kettesben tudtuk nézni Ildivel. Nice work! 🙂
