A tegnapi napot Rékáékkal töltöttük. Így nem lepődtem meg túlságosan, amikor Gréti már korán reggel ébresztett, annyira izgatott volt. Azon jobban elcsodálkoztam, hogy szinte mindjárt fel is öltözött. Miután megdicsértem, hogy milyen csinos, a következő választ kaptam: „Tudod anya, hogy én odafigyelek a színharmónikára!” 🙂
Aztán végre (Gréti szerint nagyon sokára) megérkeztek Aniék. Réka rekordsebességgel szaladt fel a négyemeletnyi lépcsőn, így mire a többiek felértek, a két nagylány már el is vonult játszani. A 4 gyerekkel rövid idő alatt játszóházzá alakítottuk a nappalit miközben Docó békésen aludt. Külön sikerélményként éltem meg, hogy amíg Ani elment a könyvtárba, Petra itt maradt velem és a nagyokkal. Bár az a gyanúm, hogy nem az én társaságom volt neki ennyire csábító, hanem inkább Dóri, ugyanis Pepe nagyon rákattant a kicsire. Ilyenkor mindig mondom Aninak, hogy kellene neki egy kistestvér. 🙂 Szóval jó telt a délelőtt. Aztán az apraja rápihent a délutáni programra, mert miután a Tádés mama és tata is becsatlakozott hozzánk, a Vadaspark felé vettük az irányt, hiszen az mégsem járja, hogy úgy múljon el a nyár, hogy nem láttuk a zsiráfokat! A lányok kézen fogták egymást és rohantak egyik állattól a másikig, éppen csak annyi időre megállva, hogy beazonosítsák, hogy mit látnak. Néha valamelyik felnőtt segítségét kérték, sokszor pedig már messziről kiabálták, hogy milyen állatot látnak. Volt, amikor nem pontosan emlékeztek a nevére (Réka: Most jön a kalapos madár! Ez lenne a sisakos kazuár.), néha pedig mint régi barátot üdvözölték (Gréti: Ott a rozsi, szia rozsika! Ha valakinek nem lenne egyértelmű, ez a rozsomák becézése volt.) Leltárba vettük az újszülött állatokat is. Messziről láttunk egy hópárduckölyköt, megtaláltuk a tapírkölyköt is, sőt a nagyon mozgékony aranygibbonkölyköt is láttuk az anyukájával ugrálni a fák tetején. Most először végre sikerült is bejárnunk az egész parkot, így azt hiszem mindenki kellemesen elfáradt, szép nap volt!
Képek hamarosan.
UPDATE: KÉPEK ITT. (Köszi Ani a képeket!)