Hétfőn csak úgy elkísértük Ildit dolgozni. A gyerkősök felfedezték a sulit, aztán elindultunk haza. Közben útba ejtettünk egy játszóteret, egy lerobbant villamost, a TESCO-t… Szóval semmi különleges, csak jól szórakoztunk. Erről szól az alábbi kis „úti” filmünk:
Újraindulunk egy régivel (retrospektív)
Ihlet és idő nélkül nehéz. Ihlet még csak lenne, hisz itt a három gyönyörűséges gyerkőc, sőt nyersanyag: fotók, videók is vannak dögivel. Valószínűleg az idő hiányzott, a nyugodt körülmények, odafigyelés, a maradék három agysejtet életre keltése az esti órákban. Na de lassan itt a nyár, itt az alkalom…
Mai hír, hogy Lóci számtalan új skillje mellett, egy kiadós csomaggal tisztelte meg a nagy porceláncsészét. Hatalmas dicséretet kapott. Látszott, hogy fürdik a boldogságban, úgy tűnik az ő lelkéhez ez lesz a kulcs…
No, de a blog újraindulásának örömére következzék amivel ma hajnalban nosztalgiáztam, egy régi fotóalbum. Fura volt, mert akkor még csak Grétus volt velünk… 🙂
Boldog karácsonyt kívánunk!
Egy mikulás külsejű egyén elszabadult…
Ma, az esti órákban, a fürdés után közvetlenül, B. utcai otthonunk nappalijában egy gyanúsan mikulás külsejű egyén szabadult el. Már az illető néhány perces ténykedése alapján világossá vált, hogy megtévesztő külseje ellenére sem ő a Mikulás. Ugyanis ajándékozni egyáltalán nem akart, tevékenysége pedig elsősorban a családtagok közötti szaladgálásban és hancúrozásban merült ki. Néha előfordult, hogy egy-egy pillanatra megpihent, ám ilyenkor jellemzően a „pusziarcát” felmutatva kényszerítette családtagjait szeretgetésre… Helyszíni tudósítónk ezekben a percekben jelentette, hogy némi tej és mese bevetése árán a mikulás külsejű egyént a család sikereresen megfékezte, majd szülői felügyelet mellett az ágyába kísérte.
Katt a képre, és még több képet láthatsz a mikulás külsejű egyénről!
Adventi forgatag, sült gesztenye és forró csoki…
Na, rászántuk magunkat. Kimentünk. Jó volt. Tényleg. Itt vannak a képek.
A rajongó
Boldog születésnapot Gréti!
Kézműves délután
Ma kézműves délután volt nálunk…
Dodó nagyon koncentrált a színekre…
Még egy kis szín…
Gréti is kente a témát…
Volt aki közben magára kente…
És volt aki a ragasztópisztollyal keménykedett…
Disznóvágás 2016.
Fotók következnek. A legkevesebb épp a malac halálából és feldolgozásából látszik, na de mégis csak egy disznóvágás miatt szaladt össze a család.
Kerékpárúton, út félén…
A család apraja-nagyja már reggel kilátogatott a nagyszülőkhöz, így ma mikor bringázni indultam, hirtelen felindulásból utánuk indultam, s közben szemrevételeztem a kerékpáros közlekedés lehetőségeit Domaszékig. Rég jártam arra két keréken, részint lustaságból, részint családom kérésére kerültem a bajai út szeszélyes forgalmát. Volt bennem némi kíváncsiság, majd ahogy az lenni szokott, útközben jött a tapasztalat.
A Kálvária sgt. kifelé semmi meglepetést nem tartogatott, azaz a Vadaspark mellett a vasúti töltésre tekerve megmaradt a járdán a kerékpár út. 🙁 Évtizedes tapasztalatom révén kerékpár kíméletből csökkentett, 10 km/h alatti sebességgel vettem az autós kiállók és a járda szintkülönbségéből adódó bukkanókat. Forgalommal szemben abszolválható üdítő séta is várt az éppen arra haladókra ma, mert a járdát/avagy a kerékpárutat aznap néhány méteres hosszúságban javították. (Megjegyzés: a javították szó nem biztos, hogy megfelelően írja le a helyzetet, mert ugye volna ott mit csinálni és nem csak néhány méteren…).
Az igazi kihívás a reptér mellett várt. A kerékpár út két szélén, nagyjából az eredeti szélesség 50 százalékában már a természet éledezik a ráhordott talajon. Szeretem és támogatom a füvesítést, így talán ez önmagában nem lenne probléma, ha a maradék bátran „kerekezhető” lenne. Csakhogy a méterenként található tányérnyi, több centi mély horpadások és a dilatáció következtében keletkező gyűrődések valódi szlalom pályává varázsolják a kerékpárutat. Így aztán itt is bőven az utazó sebességem alá lassulva gurultam, szememet nem a tájon legeltetve, hanem az aszfalt repedéseit feltérképezve. Nem voltam boldog.
A reptér utáni körfogalmat elhagyva jött a kánaán, az új bicikliút. Egy darabig. Majd megjelent egy ilyen tábla…
Vége volt a sztrádának, és jött a szokásos kis túlélő túra az 55-ösön, át az autópálya felett. Néhány éve így van ez már. (Hallomásból tudom, annak idején eltolhattak valamit a tervezésnél. Például elfelejtettek kerékpárutat tervezni a felüljáróra. Na, de miért nem javítják ki a hibát azóta sem?) Gondolom az adrenalinvadászoknak akarnak kedvezni, azért terelik a népet az autósok közé. A kockáztatni kevésbé vágyóknak pedig a belátás és a megnyugtatás végett kinn van az infó, hogy „csak 1575 m kell túlélned”.
De nem ez volt a kedvencem, hanem a néhány száz méterrel előbb található kereszteződés…
Még most is azon gondolkodnék, hogy miért így, és minek ennyi tábla ehhez a forgalomhoz, ha időközben meg nem érkeztem volna az úti célomhoz.
A kisfiam képére kattintva néhány kép tűnik elő, egy sokkal nyugisabb történettel… 🙂
