Tegnap délután állampolgári kötelességünk gyakorlása végett kimozdultunk kicsit. Nem árt tudni, hogy a szavazóhelyiség tőlünk, egy 4 éves tempójában, max. 10 perc sétára található, illetve hasonló alkalmakkor, immár hagyományosan, az egész család felkerekedett. Úgy gondoljuk Ildivel, hogy a tettekben mutatott jó példa fontos, ez esetben pedig a tudatos állampolgári nevelés előszobája…
Eddig minden rendben is lett volna, úgy értem évek óta nem volt ezzel gond, tegnap azonban utódaink saját elképzeléseik szerint, naná, hogy hárman háromféleképpen, próbálták befolyásolni az események menetét. Így aztán természetesen volt rosszkedvű duzzogás, sértődött könnyek és utcai hiszti is, mire eljutottunk odáig, hogy Ildivel kiválaszthattuk a nekünk szimpatikus „gyíkot”. Eleinte nem épp vidáman, de aztán az első sokkot feldolgozva már összemosolyogva vettük tudomásul gyermekeink szárnypróbálgatását.
Az alábbiakban feladványként a három gyermekünk felvetését próbálom röviden tolmácsolni. Aki, helyesen tudja párosítani az adott utódot és „problémáját”, valamint azt elküldi hozzászólás vagy e-mail formájában, nyereménysorsoláson vehet részt.
- gyermek:
„Nem akarok menni. Miért muszáj nekem is mennem?”
- gyermek:
„Autóval megyünk, nem tudok sétálni, fáradtak a lábaim.”
- gyermek:
„Én az erdőn keresztül akarok sétálni. Menjünk az erdőn keresztül…” (azaz a hosszabb úton – szerk.)
És akkor végezetül, ha már a „gyíkok” is szóba kerültek, a tegnapi nap margójára:
„A csészealj belsejéből egy vérfagylaló csattanás és szaggatott dübörgés hallatszott, majd kilépett egy óriási, száz láb magas ezüst robot és lemasírozott a lépcsőn.
Felemelte az egyik kezét.
– Békével jöttem – mondta, majd egy újabb csikorgás után hozzátette: – Vezessetek a Gyíkotokhoz.
Ford Prefectnek erre is volt egy magyarázata, amint Arthurral ültek és nézték a véget nem érő fantasztikus híreket a tévében. A hírek semmi másról nem szóltak, csak hogy a dolog ennyi kárt okozott, ami annyi billió fontba kerül, és megölt ennyi és ennyi embert, majd pedig elmondták az egészet elölről, mivel a robot semmi mást nem csinált, mint ott állt egy picit ingadozva és rövid, érthetetlen üzeneteket ismételgetett.
– Egy nagyon régi demokráciából jött – mondta Ford.
– Úgy érted, a gyíkok földjéről?
– Nem – mondta Ford, aki erre az időre egy kicsit racionálisabb és következetesebb lett, mivel a kávéját végre leerőszakolta a torkán. – Nem ilyen egyszerű. Egyáltalán, semmi sem ennyire egyenes és egyszerű. Az ő világában az emberek emberek. A vezetők a gyíkok. Az emberek utálják a gyíkokat, a gyíkok irányítják az embereket.
– Furcsa – mondta Arthur. – Nem azt mondtad, hogy az egy demokrácia?
– Azt mondtam – válaszolta Ford. – Az is.
– Nos… – mondta Arthur és remélte, hogy nem hangzik röhejesen korlátoltnak, amit mondani készül -miért nem szabadulnak meg az emberek a gyíkoktól?
– Ez isten bizony nem jut az eszükbe – mondta Ford. – Megvan a szavazati joguk és mindnyájan nagyon remélik, hogy a kormány amire szavaztak, az többé-kevésbé az a kormány, amit szeretnének.
– Úgy érted, hogy tulajdonképpen szavaznak a gyíkokra?
– Ó, igen – mondta Ford egy vállrándítással – természetesen.
– De – és Arthur ismét az egésznek az értelmét szerette volna tudni – miért?
– Mert ha nem szavaznak egyik gyíkra sem – válaszolta Ford -, akkor talán a rossz gyík kerül be a parlamentbe.” (Douglas Adams)
