Mészáros Dóra

Most virradtunk víg órára,
Nagypénteknek hajnalára,
Örömünknek szép az oka,
Megszületett kicsi Dóra.

Dodónak by emeribucser

De még hogy! Huhúúúú, mint a karikacsapás. Nem gondoltam, volna, hogy húzzuk eddig, de Ildi megbeszélte Dodóval, hogy kb. most legyen szíves…  Erre azért is volt szükség, mert egyrészt ugye betegeskedtünk a múlt héten, másrészt mostanra lenyugodtak a körülmények minden tekintetben. Vége lett a melónak, a diáknapnak a suliban, Grétus szerdán elutazott egy kis kényeztetésre Szentesre. Szóval rákészülhettünk…

Tegnap azért mikor hazaértem melóból Ildinek már meglehetősen elege volt a fekvésből is. Épp csak a szokásos mondata nem hangzott el: –  Haladjunk már! 🙂 Este már annyira nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, hogy se olvasni, se tévézni, filmet nézni nem volt kedvünk. Egy darabig néztük egymást, majd 10 óra felé nekiálltunk scrabble-t játszani. Közben zenét is hallgattunk. Peter Gabriel, John Barry, Ennio Morricone vagy a Scrabble segített? Vagy ezek kombinációja? Nem tudom, mindenesetre a fájások elkezdődtek. Na végre, vártunk, játszottunk, vártunk… A fájások erősödtek, majd egy idő után abbamaradtak. A marathoni parti után fél 1 felé feküdtünk le picit csalódottan, hiszen az éjszakai szülésben már lett volna egy pici gyakorlatunk. 🙂

Ildi három körül ébredt, én kicsit utána a mocorgásra. Fájások? IGEN. Hát kellett 1-2 perc mire teljesen felébredtem. Először reménykedtem, hogy vaklárma, de aztán láttam Ildi arcát… Pattanó! Mértük az időt. A fájások nem voltak még igazán erősek (ráadásul különböző erősségűek), periodicitás is csak elvétve látszódott 11-15-10-10-8-15-10 stb. 4 körül már láttuk ráérünk még. Kis pakolászás, Ildi levágta hajam, borotva, zuhany, heppa, elkezdődött a reggeli tévé műsor, hírek. Néha voltak csak rövidebbek a fájások 10 percnél. Volt, hogy Ildi bóbiskolni is tudott kettő között a fotelben. Aztán háromnegyed 7 és 7 között varázsütésre felgyorsultak a dolgok. A korábbi 10 perces fájások hirtelen 3-4 percesre váltottak, ez ugye nem kafa, mert 6-7 perces fájásoknál már szólni kell a dokinak, és azonnal indulni kell a kórházba. Ildi telefonált a dokinak. Menjünk. Megyünk.  Taxi. Fél 8-kor landoltunk, pár perc múlva ott volt a doktorunk is, megvizsgálta a kismamát. 8 előtt jött ki a doki,  maradunk? kérdésemre: – Persze, jól állunk, 7 centire tágult. Pár perc és jön Önért a szülésznő és elirányítja. Jött, némi szaladás, eltévedés (a járó betegfelvételnél akartam az aparuhát befizetni), szaladás, öltözés, 8.10 körül puccparádéban már ott álltam Ildi mellett. Leesett a vércukra, szaladás, szőlőcukor, Ildi már kéjgázban hempergett.  A fájások sűrűsödtek. Ildi meglepően jól bírta, nagyon büszke vagyok rá! 8.30 körül rám kiáltott Ildi, hogy érzi jön a tolási fázis, rohanok folyosón kiabálok, szülésznő jön, mondja nyugi, mondom neki én az vagyok, de Ildinek segítség kell haladjon… Azonnal elvették Ilditől a gázt, 1-2 fájás és ott a doki, előkészületek, minden profi. Tolási fázis. Ha nem tévedek (ez ugye a pillanat heve miatt nem biztos), akkor két fájás-tolás alatt kinn volt a baba.
2012. április 6-án, 8 óra 44 perckor megszületett Mészáros Dóra! 🙂
Innentől a dolog rutin szerint ment, 9.30-ra már egész biztosan az őrzőben voltunk, Dodó kis üvöltözés után cicit talált evett és aludt. Egy fél óráig csak néztem a kezemben. Hihetetlen, újra megtörtént! Nagyon boldog vagyok! Nagyon boldogok vagyunk! 🙂

A terv ma ügyintézés, vásárlás, délután benézek még Ildihez, este pihi, holnap tejszaporító buli, és várom haza a lányokat!

Íme egy pár kép a hajnali készültségről, és a kis szépségről!
UPDATE: a lényeget nem írtam, amit mindenki elsőre kérdez. Dóri 3550 grammal és 50 cm-rel született.

4 hozzászólás “Mészáros Dóra” bejegyzéshez

  1. Kívánunk sok boldogságot a kis Dórihoz és persze a nagylány Grétihez!
    Puszilunk Benneteket: Anci, Lili-Csaba, Jusztina-Endre

  2. Sziasztok!
    Köszönjük szépen a jó kívánságokat!
    Kellemes húsvétot kívánunk!
    Imi

  3. Itt is gratulálunk, nagyon édes kisbaba, és Ildi egyszerűen fantasztikus volt! Legyetek boldogok, immáron négyesben! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .