Reggel 6.45-kor léptünk le Krakkóban a buszról. Kb. 7 óra buszozás és totálkómázás után a friss, határozottan hűs levegő egyáltalán nem esett jól. A csomagokat megőrzőbe raktuk, majd nyakunkba vettük a várost. Mert ez volt a terv. Sok látnivalót kiszemeltünk magunknak, de konkrét sorrend, hogy mikor, mit, meg merre, na olyanunk nem volt. Úgy gondoltuk majd adja magát. A felhők, a hideg pára azonban szinte csontig hatolt. Ébredeztünk. Kávé kellene? Mi lesz így egész nap?
A nyomott, ébredezős kedvetlenség csak addig tartott, amíg elértük az óváros határát. Megálltunk a régi városfal helyén épült ligetes részen, egy nagy, turisták számára készült térkép mellett. Szeretem a térképeket, különösen ha jól áttekinthetőek. Ez a térkép gyakorlatilag akkora volt, mint nálunk az óriás plakátok. Jaja, azok a plakátok, melyeket nálunk politikai hirdetésekre használnak leginkább, nem turistatérképnek. Ez így végig gondolva többnyire szomorú…
Na de, ahogy ácsorogtunk, szemlélődtünk, térképet olvastunk, tanakodtunk, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy két korunkbeli lengyel férfi szólít meg bennünket. A két lengyel (vagy még, vagy már) igen-igen jó hangulatban voltak, erről a hanglejtésük, közvetlen modoruk, és nem utolsó sorban kipárolgásuk eltéveszthetetlen illata árulkodott. A beszélgetés nem tarthatott tovább egy-két percnél. Nagyon gyorsan kiderült számukra is, hogy a lengyel nem közös nyelv. Bár ez őket nem zavarta, mert végig lengyel szavakat kevertek a mondandójukba. Ezt követően az egyikük az oroszul próbálkozott, csakúgy mint anno a magyar iskolarendszer 90′ előtt, mindhiába. A kommunikációs nehézségek, akkor mélyültek el igazán, amikor a mi egyszerű, döcögős angolunkra is csak angol-lengyel kevert volt a válasz. Most már lehetetlen visszaidéznem hányféle nyelven, pontosan milyen párbeszéddel jutottunk el oda, hogy „Węgrzy”(?), azaz magyarok vagyunk, onnan pedig a történelem órákról jól ismert, a „lengyel és magyar két jó barát…” alapigazságig. Végül baráti ölelkezés kerekedett ki a találkozásból. Miután elköszöntünk jó hangulatban, bátrabban és nyitottabban vágtunk neki Krakkónak.
Így eshetett meg az is, hogy az utcán sétikálva a kezünkbe nyomták a Cracow Chamber Orchestra of St Maurice koncertjének szórólapját.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a két nap alatt hosszú-hosszú órákat sétáltunk. Turista kicsit talán sok volt (kivéve kora reggel), ám a helyiek kedvessége, a történelmi helyszínek, templomok sokasága kétségkívül megérintett bennünket. Ráadásul soha, sehol annyi zenésszel nem találkoztunk, mint Krakkó utcáin és terein. Ez külön hangulatot festett a városnak. Koncertre ugyan nem készültünk, az előadás helyszínét, a Szent Péter és Pál templomot ekkor már felderítettük. Krakkó első barokk stílusban épített temploma gyönyörű, és bensőséges, történelmi hangulatot árasztott. (Később tudtam meg, hogy II. János Pál pápa szülei itt kötöttek házasságot.)
Hezitáltunk egy kicsit, újraterveztük a kiruccanásra szánt büdzsénket. Majd következett a varázslatos koncert, aminek egy részét meg is örökítettem.
Vágóképként a Wawel tett kirándulásunk videóiból szemezgettem. A felvételben a királyi vár egyes részei, a palota, a székesegyház, illetve a Wawel mellett található Sienai Szent Bernardin templom látható.