Aminek még vége sincs —> Dóri hete

Dodónak rendkívül eseménydúsra sikerült ez a hét. Amúgy is egyre mozgékonyabb lett az elmúlt hetekben. Már egy ideje, ha valami érdekes volt és nem látta, karral kitolva magát fekvő helyzetéből vízszintesen (nem a tengelye körül) ráfordult a témára. Rendszeresen találtuk pl. a kiságyban – szerintünk meglehetősen kényelmetlen testhelyzetben –  csendben nézelődve úgy, hogy derékszögben elfordulva feküdt. Ilyenkor fejjel a fal felé fordulva a matricákat vagy a festés minőségét vizslatta(?). A sonkák pedig kinn a rácsok között szellőztek. Aztán egyre többet riszált hassal, fenékkel, míg aztán teljesen ki is tolta magát kézzel. Ez a totális torna odáig vezetett, hogy Kicsi-Manci a héten megindult hátrafelé. Kúszva.
A héten elkezdődött a hozzátáplálás is. Úgy tűnik ez vegyes sikerként könyvelhető el, mert az almalé kis fintorgás után csúszik, ám a püré kemény ellenállásra talált Dóri részéről. Lásd alábbi kép. (Videót a gyengébb idegzetű olvasók és gyermekünk imidzsének megőrzése érdekében nem áll módunkban bemutatni). Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Aztán szintén a napokban elkezdődött a fogzás. Mára már Ildinek sikerült betekintést és betapintást nyerni Dóri szájába, és állítólag kettő foga is jön. Gréti őszinte sajnálatára, mert a rügyező fogakban Docó előbb-utóbb komoly védelmi eszközt fog találni Gréti néha már túlzó ajnározása ellenében.

Végül és nem utolsó sorban ma levágtuk Dóri haját. Persze ez sem volt egyszerű… Maga a döntés sem, mert amikor nyáron én mondtam, hogy „melege van a gyereknek”, akkor Ildi mondta, hogy „de olyan szép…„. Aztán mikor Ildi egy hónapja kigyönyörködte magát és mondta, hogy „na akkor vágjuk le„, akkor én éreztem úgy: „tényleg jól áll neki és lassan vége a nyárnak, meg ne fázzon”. Nem mintha ez bármit is változtatott volna a leányzó, akarom mondani a haj fekvésén, mert 1. tényleg hosszú lett, a szemébe lógott 2. hajerősítés miatt amúgy is le akartuk vágni, csakúgy mint anno Grétiét… Na ebből a határozott és tervszerű okosságunkból lett az, hogy ma levágtuk Docó haját 1 cm-esre. Ma, amikor az országos hidegfront miatt lassan már benn is fűteni kellene. Ügyes szülők. 🙂 És persze az 1 cm-es hajzat is csak úgy igaz, mint a folyók vízállása… Átlagosan. Többnyire ugyanis sikerült, ám helyenként maradtak 5-10 cm közötti szálak, a tarkóján pedig – egy részt Dóri türelmetlensége, másrészt a fodrászszakvizsgám hiánya miatt – jóformán semmit sem vágtunk. Úgyhogy sikerült egy igen érdekes, retro – legutóbb talán a Mad Max 3.-ban láthatott – külsőt kölcsönözni leányunknak. (Erről kép az alábbi KINCSEINK bejegyzésben található.)
Szóval Dórinak eseménydúsra sikeredett ez a hét… És még nincs vége. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .