Nos, nem tudom hogy van mostanában a Lábatlani Papírgyár. Remélem még él és működik. Ha eddig kihúzták, akkor most jön a fellendülés. A családi papírzsepi fogyasztásunk nemzetgazdaságilag is kimutatható fellendülést hoz az ágazatnak. Írtam korábban, hogy betegek a lányok. Gréti talán már kifelé lábal, Dóri is javul, viszont még folyik az orra, és nem értem honnan képes ennyi cucc kifolyni az orrából egy ilyen kis gyereknek. Ildi, szegény most van a közepében. Én pedig már borzongok és fáj a fejem, ami nem jó jel… Napi 2 gramm C vitamin… – mondta Szentgyörgyi Albert. Azt hiszem ennek ma eleget fogok tenni, s remélem megelőzöm a bajt.
Szentgyörgyi nevét sem hiába emlegettem. Délelőtt Grétussal az Szentgyörgyi Albert Agorában múlattuk az időt. Egy kellemes zenés mesejátékon jártunk. A csintalan trombitást az Universitas Szimfonikus Zenekar és a GRIMASZK színpad adta elő. A műsor alapját Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című műve adta. Nagyon tetszik a kezdeményezés, hogy így hozzák közelebb, s teszik feldolgozhatóbbá a kis gyermekek számára is a klasszikus zenét. A szervezés sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után. A zenekar elfoglalta a terem felét, sok volt a látogató és kevés lett a hely. Ez némileg rányomta bélyegét az előadásra is kicsit. Mi oldalt tudtunk leülni végül, s Gréti bár szinte végig az ölemben ült, nem látott mindent. Ennek ellenére tetszett neki, és mi kell nagyobb elismerés, minthogy Gréti a folytatásra is azonnal igent mondott. Igyekszünk hát ott lenni a következő előadáson is…
Egy Gréti klasszikus elszólás, ahogy a mamának beszámol az élményről:
– Milyen hangszerek voltak a zenekarban?
– Fúvós, húzós…
Csak telefon volt nálam, nem sikerültek túl jól a fotók, de azért párat emlékül…
