Idén valahogy nem törtük magunkat, hogy kimenjünk a borfesztiválra. Ennek egyik nyilvánvaló oka az volt, hogy nem rég gyógyultunk fel, Ildi is, én is gyógyszert szedünk. Egy másik ok – részemről legalábbis – az évről-évre csökkenő a lelkesedésem az iránt, hogy jelen legyek eme nemes, városi eseményen… (Az indoklás hosszú, majd talán egyszer…) Ennek ellenére mindig kimegyünk családilag, esetleg kollégákkal és barátokkal is a „régi érzés” miatt.
Szóval idén először a lányokkal kerekedtünk fel a finom bor, must, sült chips és sajt reményében. Tapasztalat? Meg vót, jó vót, de nem vót ócsó… Dodó jól viselte, mert gyakorlatilag végig ette a kinn töltött két órát. Persze az etetés nyilvánvalóan folyamatos figyelmet követelt Ilditől, aki ettől fáradt le. Na meg szegény bort sem ihatott végül, mert Bertivel gurultunk közelebb a helyszínhez, tartva a hirtelen esőtől. Gréti bezúzott 2 deci vörös mustot, evett némi sós chipszet és jól volt. Ami azt jelentette Gé 20 perc után haza akart jönni, mert nem akart véletlenül sem lemaradni az izgalmas esti meséről (Nils Holgersson…), mely 3 órával később kezdődött. Némi elterelés (madáretetés), izgágaság (borospohár törés) és sajtvásárlás segítségével azért kitöltöttük az időt. Tényleg jó volt. Kicsit nehéz volt az elmélyülés, de jött az érzés. A nap 5 percenként kisütött, ami kellemes meleget adott az amúgy szellős hűvösben. Két igen jó bort sikerült megkóstolnom. Biztosra mentem a Günzer és Wunderlich pinot noirral…
