VOLVOOOOO!

Két hét betegség és rekreáció után ma az első nagyobb kimozdulásomat tettem. Családostól felkerekedtünk egy kis napozás és kikapcsolódás céljából. A Füvészkerthez nem sok kedve volt a lányoknak, így maradt a kényelmes autókázás Mártélyra.  Az utóbbi idők legélvezetesebb ebédjét fogyasztottuk, legalábbis szerintem. A menü sült hal (keszeg és hekk), krumplival és palacsintával lefojtva. Ezután jött a taktikai hiba. Teli hassal a holtág. Gyönyörű idő volt, némi sárral. Végigvonszoltuk magunkat a parton, majd pihentettünk volna. Sajnos a második taktikai hiba Dodó altatásával ekkor követezett be. Nem igazán tetszett neki a babakocsiban elpilledés. Helyette inkább hinta, cipelés, majd a fáradtság miatt nyüszögés volt Doci elképzelése. Emiatt persze végül jóval hamarabb el is indultunk vissza, hogy legalább az autóban aludjon egy kicsinyt. Menet közben találkoztunk egy tűzpiros S40-es Volvoval. Mi tagadás szép volt, előttünk ment pár percig és eszembe jutott róla egy régi dal és refrénje. Sajnos ez kevés volt, vagy az interpretációm nem érte el az eredeti színvonalát, mert Ildinek  egyáltalán nem volt ismerős a dal. Ezért következzen most itt felidézendő és a KFT zenekar iránt érzett tiszteltem jeléül a VOLVO!


 

Finomságok az elmúlt két hétből....
Hercegnőnk a tűzhelyen egyensúlyoz.
Dóri nem éppen relax tekintete
Inkább és mindig a hinta
Gréti kötelek, korlátok és biztonsági övek közé zárva
Dóri mire Mártély fő utcájára kanyarodtunk...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .