A veszprémi, a Dobosi, meg a Katika

Huh, nahát, bizony. Hol jártunk és mit kaptunk…

Ritkán jövök ki teljesen elvarázsolva egy koncertről, szombaton pedig így sikerült. Viva! Előtte a félnapos pihenő, hála a időjárásnak, sok-sok szundival az egyetemi koleszban sokat segített, hogy minden másodpercét ki tudjam élvezni Katie Melua koncertjének. Finom ráhangolódást jelentett az autóút, mely közben a legutóbbi Katie kollekció felét meghallgattuk Ildivel, illetve az esti kiruccanás az Óváros térre, ahol esővel áztattuk magunkat kívül, Dobosi boraival belül, és Szőke Nikoletta jazzkoncertjével lényegültünk át veszprémivé. A továbbiakban képes beszámoló…

A mama kedvéért: egy közeli a szembe szomszédról, a Galamb „családról”
15 óra 54 perc, Várpalotán ilyenkor mindig lőnek egyet a korabeli kanócos puskával Thúry György, az egyik legnagyobb magyar bajvívó tiszteletére. Thúry György 1554-től volt a várpalotai vár, akkor még Palota kapitánya.
A vármániám áldozata, Ildi. Bár, meg kell jegyeznem, Ő ebben a várban is jól mutat…
Hangolódás indul
Óváros tér, az eső után, hangulatból és rendezvényszervezésből jeles
Esti hangulat, a veszprémi gyerekek rajzpályázata kivetítve a Városházára
Rajzpályázat kivetítve a Tűztoronyra
Séta közben, fények a Pósaházon
Ez már szombat. Már a színpadra helyezett hangszerek, a fények is árasztottak egy hangulatot..
Aréna-selfie
Másnap levezetésként sétáltunk egyet. István és Izabella őrködik a várfokon, jól teszik..
A séta végállomása. Mást kerestünk, ezt találtunk..

Veszprém nagyon szép, egyszerre modern és történelmi kultúrhely. Nem véletlenül lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban. A Veszprémfest programja első osztályú, a rendezvényszervezés már-már tökéletes. A helyieknek és az arra vetődő turistáknak kínál programot az Óváros térre telepített Rozé, rizling és jazz napok. Ez egy ingyenesen látogatható színpad, a köré települt gasztrokiállítók és borászatok színes választékával. Külön erőssége a rendezvénynek, hogy szinte csak Balaton környéki borászatoknak ad helyt.
Mi a 2 nap alatt csak a régi ismerős, Dobosi borokat kótoltuk. Mind a négy tételét (olaszrizling, pinot gris, kéknyelű és juhfark) megízlelhettük, ezek külön-külön megérnének egy misét.
A nagy durranás azonban kétségtelenül a Nagyszínpad, a História Kertben, vagy ahogy az szombat este az időjárás miatt alakult, a Veszprém Arénában, mint esőhelyszínen történik. Az ide meghívott előadók regionálisból nemzetközire emelik a színvonalat.

Katie Melua önmagában varázslatos. Az élményre itt egy kicsit rásegített a borongós időjárás, a szervezők által biztosított környezet. Teljesen más lett volna ez a koncert 30 fokban a szabadban ücsörögve.  Szóval Katie varázslatos. A hangja, a hangszerelés, a hangzás, a hangosítás tökéletes összjátéka volt a szombati fellépése. Nagy örömömre Tim Harris basszusgitáros kísérte, az ő játékát olykor csak nézni is érdemes. A négy zenész ritkán kapott figyelmet, szerepük első sorban az atmoszféra biztosítása volt Katie csodálatos hangja mellé. A profizmusukról azért egy-két kiállás vagy rövidke szóló erejéig meggyőződhettünk. Nagyon tetszett az ifjú gitáros játéka, akiről tájékozatlanságom folytán csak utóbb tudtam meg, hogy Katie Melua testvére, Zurab. A dalokról külön-külön nem írok, mert nem tudnám visszaidézni a számok sorrendjét. Egy biztos, kevés volt, kell még! A tavaly megjelent bővített „kollekciónak” kaptuk egy 90 perces sűrítményét. Ma, 5-6 nappal a koncert után, az jelzi mekkora élményen estem át, hogy még mindig AZ A DAL jár a fejemben. Hallgassátok csak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .