A hétvégén mindent elég hirtelen döntöttünk el. Szombat délután Dóri etetése közben kitaláltuk, hogy a lányokkal már aznap lemegyünk Szentesre. Vasárnap délelőtt pedig miután kiderült, hogy Szentesen nem lesz semmilyen gyereknapi program, gyorsan megbeszéltük Aniékkal, hogy becsatlakozunk hozzájuk Ópusztaszeren. Dóri természetesen mire kiértünk a városból, már aludt. Aniék a belépőket is elintézték (gyereknap alkalmából ingyen lehetett bemenni a parkba), így sorbanállás nélkül mehettünk be. Réka és Gréta most is szinte azonnal egymásra találtak, csak arra kellett figyelnünk, hogy látótávolságon belül maradjanak. A skanzenben benéztünk néhány ház udvarára, főleg oda, ahol állatok is voltak. Láttunk tehenet, kacsákat és persze lovakat is. A csikó annyira barátságos volt, hogy Gréti még egy puszit is kapott tőle az arcára. A következő ház udvarán mutattam Grétinek a kapirgáló tyúkokat, mire ő a szakértők magabiztosságával közölte velem, hogy ezek „tökmagosak”. 🙂 Ezzel még nem értek véget az állatos kalandjaink, mert egy másik ház udvarán egy – a párját és a tojásokat védő – gúnár akart minket megkergetni. Miután úgy döntöttünk, hogy állatból ennyi elég, eljutottunk végre a népi fajátékokhoz. Volt ott minden… Nyuszietető, katicaterelgető, sárkányölő, vadászós játék, hordólovaglás, báránylegeltető (ami valójában horgászós játék volt), gólyaláb, mocsári lépegető és még felsorolni is nehéz, hogy mi minden. A nagyok lelkesen kipróbáltak szinte mindent, így a végén még egy emlékérmet is kaptak (természetesen szintén fából :-)). Dóri közben csak enni kelt fel, így a gyermek néptáncbemutatót is nyugodtan végig tudtuk nézni. Ennek hatására Gréti egy kicsit elbizonytalanodott, hogy most akkor balettozni tanuljon vagy inkább néptáncra járjon. Miután kijátszották magukat a gyerekek, még megnéztünk egy honfoglaláskori lovasbemutatót, majd következett a levezetés a park melletti labirintusokban…
Kezdésnek a kb. 4 km-es sövénylabirintust választottuk. A labirintus belsejében táblák segítik a tájékozódást, amihez kaptunk egy állatbarátoknak szóló rejtvényt segítségképpen. Ha-ha! Ha az alapján kellett volna kijutnunk, akkor nemhogy 40 perc alatt (ennyi a szintidő), hanem 4 óra alatt sem találunk onnan ki. Szerencsére kaptunk még egy ovisoknak való rejtvényt is, így a lányok segítségével sikerült is szintidőn belül teljesíteni a feladatot. Ezután következett a fűzfafonat labirintus, amiből 20 perc alatt ki lehet találni, de ehhez már nem járt segítség. Mi elég bizonytalanul kerestük a kivezető utat, de aztán történt valami. A mama telefonált, hogy Dóri kicsit hamarabb ébredt, mint ahogyan én az gondoltam. És aki ismeri Dórit, az tudja, hogy ébredés után max. 5 percig hajlandó békésen elnézelődni, utána ő enni szokott. És ebben nem ismer tréfát. Erről a közelben tartózkodók mind meggyőződhettek. Szóval miután beszéltem a mamával – közben kellemes (?) zenei aláfestésként hallgathattam Dodó üvöltését – gyorsan a csapat élére álltam, és turbóüzemmódba kapcsolva, szintidőt megdöntve (kb. 10 perc alatt :-)) kirohantunk az útvesztőből, mint Zrínyi a várból. Persze minden jó, ha jó a vége: Dórit megmentettem az éhenhalástól, Gréti kapott inni, mert már összecsuklott a kocsi mellett a fáradtságtól és a szomjúságtól, hazafelé pedig mindkét lány aludt egyet az autóban. Szép nap volt, jól éreztük magunkat! 🙂
A mama képei ITT láthatóak.
Aniék képei pedig ITT láthatóak.
