Szösszenetek Grétitől
Egyik este arról beszélgettünk Grétivel, hogy ki miért volt már kórházban. Elmeséltem, hogy nekem már kivették az orrmandulámat és a garatmandulámat is. Amikor megkérdezte, hogy mi az, elmagyaráztam, hogy az, amelyiket a doktornéni úgy tud megvizsgálni, hogy belenéz a torkunkba. Erre dr. Gréti összefoglalta a hallottakat: „Akkor van orrmandula, torokmandula és fülmandula.”
Tegnap este hamburgert vacsoráztunk. Gréti nagyon szereti, mert valószínűleg ennek tudható be az aktuális pályaorientációja: „Ha nagy leszek, hamburgerész leszek!” 🙂
Gréti hallása
Sokszor előfordul, hogy Gréti nem hallja, amit mondok neki. Gyakran nem tudom eldönteni, hogy tényleg nem hallja, nem érti, nem ér rá odafigyelni rám, vagy egyszerűen csak bosszantani akar. Mindenesetre a hétvégén Szentesen kiderült, hogy Gégének szuperhallása van. 🙂 A konyhában beszélgettünk, közben Dóri két csukott ajtóval arrébb a gyerekszobában éppen a délutáni alvását abszolválta. Egyszer csak Gréti megkért, hogy nézzem meg a tesóját, mert idézem: „hallottam, ahogy Docó ásít!”
És valóban nem vaklárma volt, mert Dóri már üldögélve várta, hogy valaki megjelenjen. 🙂
Helyzetjelentés anyai szemmel
Dóri 11 hónapos és szinte minden nap produkál valami újat. De először az aktuális paraméterekkel kezdve: 8640 gramm és 74 centi. (Kíváncsiságból összehasonlítottam Gréti méreteivel és ő 1 évesen is csak kicsivel nyomott többet 8 kilónál, viszont szintén 74 centi volt.) Vagyis nem mondhatjuk, hogy Docó nagyon szakadt lenne. 🙂
Dóri minden este kénytelen végighallgatni Gréti esti meséjét. Korábban nagyfokú kreativitásra volt szükségem, hogy valamivel leszereljem, különben a méltatlankodásától gyakorlatilag semmi nem lehetett hallani. De az utóbbi időben Gégé újra az „Annapetiket” hozza, hogy abból meséljek. És láss csodát! Most már az a gond, hogy hogyan szedjem le Dodit a könyvről, mert szinte ráfekszik, úgy hallgatja, nézegeti. A megoldást azt jelentette, hogy kapott egy másik példányt, és az kedvére lapozgathatja, amíg a nagylánynak mesélek. Ami külön figyelemreméltó, hogy milyen ügyesen lapoz! Pedig Grétinek is csak 3 könyvet sikerült megtépáznia, ezek közül kettőt az 1. születésnapjára kapta. Szóval Dóri esetében reálisabb veszély, hogy rongyosra rágja a könyveket, mint hogy rongyosra szaggatja őket. Docó persze még mindig mindent megrág, de közben nem sikerült több fogat növesztenie, így még mindig 2 fog virít a szájában vigyorgás közben. Egy hónapja használjuk a borostyán-nyakláncot és Imi ígérte, hogy beszámolunk a hatékonyságáról. Nos, egyelőre még mindig nem tudok egyértelműen állást foglalni arról, hogy működik-e, mert most is van,hogy többször fel kell kelni Dórihoz. De meg is volt fázva, meg pont ugyanolyan érzékeny a gyomra, mint Gégének, vagyis egy kis körte, szilva vagy sárgabarack is (a karfiolról nem is beszélve) elég mozgalmas éjszakát tud eredményezni. Szóval, ha kinövesztette a 3. fogát, majd visszatérünk a témára.
És mindeközben Gréti imádja a tesóját és az őrületbe kerget engem. Az ő esetében nem a bepisilős korszak jött el újra, hanem azt hiszem most van alkalmam megtapasztalni, mi az, hogy DACKORSZAK. Nyilván Grétinek is voltak hisztijei 2-3 éves korában, de most ezekről átváltott arra, amikor mindegy, hogy mondok vagy kérek valamit, biztos, hogy a válasz NEM-mel kezdődik. Közben nálunk is elhangzott a klasszikus kérdés: ” Nem lehetne valahogy visszarakni Docót a hasadba, mert előtte sokkal többet játszottál velem?” Mivel idén még csak 14 napot sikerült eltöltenie az idén az oviban, így nem is csodálom, hogy itthon már unatkozott.
És végül egy szösszenet Grétitől még a domaszéki hétvégéről:
Rékával a kazánházban rajzoltak (Dórit akarták kicselezni, hogy ne lássa a meglepit). Egyszer csak odaperdültek a mama elé, és Gréti megkérdezte tőle, hogy nem tudna-e legyújtani, mert nekik nagyon melegük van. 🙂
Torokgyulladás, Gréti és a hó újra
Gréti szombat reggel elég csúnya köhögéssel ébredt. Bár fél óra alatt helyre rázódott a gyógyszerektől, a torka továbbra is fájt, így Ildi csak el vitte az ügyeletre. Kiderült, hogy tüszős mandulagyulladása van. Antibiotikum. Plusz egy hét szabi itthon. Mindez persze ma reggel nem különösebben érdekelte Grétit, amikor meglátta az éjjel hullott havat. Szánkózni szeretett volna. És még viszonylag jól is érvelt, mert emlékeztetett, hogy ő decemberben azért nem tudott szánkózni, mert nem volt szánkó, utána pedig azért, mert el volt törve az ujjacskája. Mit volt mit tenni, megindultunk az egyébként olvadó hóban. Gréti már a ház kapuján kilépve transzba esett és a már ismert módon lelkendezve hajtogatta: hóóóó, hóóó, apa, nézd mennyi hóóó! – Pedig az úton és a járdán ekkor már latyak sem volt. A hó bárhol próbáltuk már összeesett, és a szánkó sem akart csúszni. Na, de beszabadultunk a játszótérre… Hogy ott mi történt? A KÉPEKEN jól látható.
Hétvégi séta a „Fűrészkertben”
A múlt szombaton kitaláltuk Anival, hogy elvisszük a gyerkőcöket a Fűvészkertbe, aminek Gréti szerint nem sok értelme van, így ő következetesen fűrészkertnek hívta. Úgysem jártak még ott, meg egyébként is jó kis program egy őszi hétvégére, mivel rohangálhattak egy nagyot és még arra is kaptunk felhatalmazást, hogy szedhetünk a lehullott termésekből. Amilyen szerencsénk volt, előző este esett az eső, így hiába készültünk gumicsizmával, betévedtek olyan részekre is, ahonnan csak térdig sárosan sikerült kikerülniük. De megérte, mert nagyon szép makkokat találtak. Én eközben Docót etettem, így kihagytuk a sárdagasztást, ami babakocsival valószínűleg nem is lett volna akkora móka. 🙂
Ezek után Röszke felé vettük az irányt, ahol délben az apraja erőt gyűjtött a délutáni programhoz. Dóri esetében ez egy 2 és fél órás alvást jelentett babakocsiban a friss levegőn. Csak azt nem értem, hogy ha Szegeden leviszem sétálni, hiába tolom folyamatosan a babakocsit, tuti, hogy maximum 30 percet alszik, bezzeg Aniéknál vagy Domán simán képes órákat aludni az álló kocsiban! Ennyit jelentene a friss, szmogmentes levegő!?
Szóval, mint azt a képek is tanúsítják, délután sem unatkoztunk… Kezdtük először egy kis csipkebogyószedéssel. Hogy annak milyen szúrós tüskéi vannak! Majd a röszkei vasútállomáson volt szerencsénk megtekinteni a napi két vonat közül az egyiket. 🙂 Nézelődés közben szerencsére találtunk egy csomó üres csigaházat, mert már készülök egy ideje gyurmából csigacsaládot csinálni Grétivel, csak eddig hiányzott az alapanyag. (Ha majd elkészülnek, képes beszámolót mellékelek.) Ezek után megtekintettük a röszkei vaddisznó-állomány gyarapodását. Gréti először eléggé tartott tőlük, de miután meglátta a kicsi vaddisznókat, nagyon lelkesen számolták őket Rékával. Ha már ott voltunk, nem akartuk kihagyni a bivalyokat sem Mórahalomnál. Nagy volt az öröm, mert ugyan az állatok többsége az istállónál volt, de a kilátó mellett is legelészett három, köztük egy borjú is.
Ezek után mi Domaszék felé vettük az irányt, ahol este a szokásos tyúk- és kacsabeterelés után nem kellett Grétit altatni.
Ráadásnak még két szösszenet Grétitől:
Gyakran mondom, hogy Gégé a család ügyeletes bohóca, mert senki más nem tudja úgy megnevettetni Dodót, hogy hangosan kacagjon, mint Gréti. Szerdán itt volt nálunk a szentesi mama, és Gégé büszkén újságolta a neki, hogy ő az „egyenletes bohóc”.
Tegnap este fürdés után törölgettem meg a nagylányt, mire közölte velem, hogy siessek, mert hideg van és neki „idegrendszere”, azaz némi pontosítás után kiderült, hogy hidegrázása van. 🙂
Last minute majmucnézés
A tegnapi napot Rékáékkal töltöttük. Így nem lepődtem meg túlságosan, amikor Gréti már korán reggel ébresztett, annyira izgatott volt. Azon jobban elcsodálkoztam, hogy szinte mindjárt fel is öltözött. Miután megdicsértem, hogy milyen csinos, a következő választ kaptam: „Tudod anya, hogy én odafigyelek a színharmónikára!” 🙂
Aztán végre (Gréti szerint nagyon sokára) megérkeztek Aniék. Réka rekordsebességgel szaladt fel a négyemeletnyi lépcsőn, így mire a többiek felértek, a két nagylány már el is vonult játszani. A 4 gyerekkel rövid idő alatt játszóházzá alakítottuk a nappalit miközben Docó békésen aludt. Külön sikerélményként éltem meg, hogy amíg Ani elment a könyvtárba, Petra itt maradt velem és a nagyokkal. Bár az a gyanúm, hogy nem az én társaságom volt neki ennyire csábító, hanem inkább Dóri, ugyanis Pepe nagyon rákattant a kicsire. Ilyenkor mindig mondom Aninak, hogy kellene neki egy kistestvér. 🙂 Szóval jó telt a délelőtt. Aztán az apraja rápihent a délutáni programra, mert miután a Tádés mama és tata is becsatlakozott hozzánk, a Vadaspark felé vettük az irányt, hiszen az mégsem járja, hogy úgy múljon el a nyár, hogy nem láttuk a zsiráfokat! A lányok kézen fogták egymást és rohantak egyik állattól a másikig, éppen csak annyi időre megállva, hogy beazonosítsák, hogy mit látnak. Néha valamelyik felnőtt segítségét kérték, sokszor pedig már messziről kiabálták, hogy milyen állatot látnak. Volt, amikor nem pontosan emlékeztek a nevére (Réka: Most jön a kalapos madár! Ez lenne a sisakos kazuár.), néha pedig mint régi barátot üdvözölték (Gréti: Ott a rozsi, szia rozsika! Ha valakinek nem lenne egyértelmű, ez a rozsomák becézése volt.) Leltárba vettük az újszülött állatokat is. Messziről láttunk egy hópárduckölyköt, megtaláltuk a tapírkölyköt is, sőt a nagyon mozgékony aranygibbonkölyköt is láttuk az anyukájával ugrálni a fák tetején. Most először végre sikerült is bejárnunk az egész parkot, így azt hiszem mindenki kellemesen elfáradt, szép nap volt!
Képek hamarosan.
UPDATE: KÉPEK ITT. (Köszi Ani a képeket!)
Dóri ásítása
Korábban már írtam arról, hogy a Suttogó alapján altatjuk Dórit. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a második ásítás után elviszem aludni, akkor annyiból áll az altatás, hogy megkapja a cumiját, magához öleli a pelenkát a kiságyban és már csukja is be a szemét. Szóval az egész család – Grétivel az élen – árgus szemekkel szokta figyelni Dodót, hogy mikor kezd el ásítozni. Ma este is ő volt az, aki észrevette „a jelet”, majd közölte velem, hogy „Dóri ásított egy vékonyat!” 🙂
Gréti, a jégkrém és a foci-eb
Régen írtunk már, de az utóbbi időben elég csendesen teltek a napjaink. Ebben a melegben igyekszünk minél kevesebb időt itthon tölteni a lányokkal, így meglátogattuk Aniékat (és a jó kis medencéjüket) Röszkén, kiadtuk Grétit Domaszékre és Szentesre is, ahonnan Imivel és Dórival tegnap jöttünk haza, a nagylány meg a tervek szerint marad a hét végéig. Persze hazajöhet hamarabb, ha hiányzunk neki (értsd ez alatt, hogy Docó hiányzik neki :-)), de ennek az esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő. Szóval mielőtt elindultunk volna haza, Gréti még megkérdezte az apukáját (tudja, hogy én nem ehetek ilyet), hogy eszik-e vele egy kis hűsítő „piramisu” jégkrémet. Mivel Imi nem kért, még megtudtuk, hogy Gréti a mamával megnézi a foci-eb döntőjét és a kékeknek (olaszoknak) szurkolnak. Hazajöttünk. Ma megérdeklődtem Gégétől, hogy nézte-e a meccset, tetszett-e neki, kinek szurkoltak. A válasz alapján azt hiszem a lányunk még nem igazán elkötelezett focidrukker, mert közölte, hogy miután az kékek kaptak két gólt, átváltottak a pirosakra. 🙂
Köszönjük Benedek Eleknek
Ma kellett Ildinek visszamennie a dokihoz kontrollra. (Minden rendben volt.) Mialatt ő átment a rendelőbe, mi a csajokkal és a szentesi mamával plázáztunk egyet. Na nem jutottunk messzire, mert kizárólag az Alexandrában múlattuk az időt. Nem esett volna nehezemre pár százezer forintot elcsattintani… Grétusnak vettem is egy régóta emlegetett és ígért Benedek Elek mesekönyvet: Világszép Nádszál kisasszony címmel (11. kiadás!). Viccesre akkor fordult a dolog amikor Ildi visszaért. Némi kergetődzés után a mozgólépcsőn, Gréti örömmel újságolta, hogy kapott egy mesekönyvet. Ildi természetesen megkérdezte, hogy mi a címe. Erre másodpercnyi habozás után Gréti válasza :
– Valami Fűasszony…
Hát kellett ennek a könyvnek ilyen bonyolult címet adni? 🙂 A könyvet persze fel is avattuk. Az első mese a nagy klasszikus, A farkas és a róka esete volt, amit a Magyar népmesék sorozatban anno meg is rajzfilmesítettek. Gréti ezen jókat rötyögött, a homlokát csapkodta a farka butaságán, s kiderült, hogy egy változatát az ovis bábszínházból már ismeri. A második mese A rózsát nevető királykisasszony volt. Ez már már-már igazi fantasy, boszorkánnyal és némi kis izgalommal fűszerezve. Úgy tűnik be fog válni ez a könyv. Talán nem véletlen, nekem az első könyveim egyike volt, amelyet rongyosra olvastam kisiskolás koromban.
