Gréti-nap

A vasárnap reggeli 6 órás ébresztés után ma természetesen tűkön ülve vártuk a névnaposunk, Gréti ébredését. Mindhárman régen ébren voltunk, én már menetkészen szinte az ajtóban álltam fél 8 után, mikor Gégé (a kispuli) a szemeit eltakaró hajjal kitapogatódzott a napfényre. Mire kettőt pislantott gyorsan meg is köszöntöttük egy puzzleszettel és egy kisebb kifestővel. Már napközben morfondíroztam mi legyen délután, Ildivel konzultálva arra jutottunk sütizés. Persze az eső keresztülhúzta a számításunkat. Meg az is, hogy elég hirtelen népség vagyunk. A rossz idő hazazavarta a játszótérről a lányokat,  a ház előtt találkoztunk. Gréti ekkor süti helyett fagyi igényét nyújtotta be. Ez a többeknél nem aratott osztatlan sikert. Dodónak és nekem nyilván inkább kaja kellett volna, mint süti. Ildi még csak éhes sem volt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bedobtam a Meki témát. Gréti szeme felcsillant: hambi, az jöhet. Ildi is motiváltabb lett, mert a pitéjüket nagyon szereti. Így meg is lett kompromisszum, a többit majd utána meglátjuk alapon… Mondjuk a fagyit én beígértem Grétinek, tehát kódolható volt a jövő. Pici Meki után, Szegeden zima volt. Az idő lehűlt, eső csepegett, sőt helyenként dobolt, így aztán irány az immár törzshelyünknek számító algyői cukrászda. Láthatóan jól választottunk…

Boldog névnapot Gréti!
Dodó viháncol. A háttérben jól látszik remekül választottunk, Algyőn még száraz volt az aszfalt is.

Egy kis kirakózás és anyák napja az oviban

Nagyon szeretem a különleges kirakókat. Ani erre emlékezve vasárnap meglepett a születésnapomra eggyel. Ennek a darabnak a különlegessége az, hogy azt kell kirakni, amit képen található egyik szereplő  lát. Vagyis teljesen lesz a végeredmény, mint ami a dobozon szerepel. Ez egy 1000 darabos kirakó esetén azért kicsit megemeli a nehézségi szintet. 🙂 Aznap este, miután lefektettem a lányokat, az éppen nálunk vendégeskedő Sanyával nekiálltunk kirakózni. Egész jól haladtunk, így csak két további éjszakára volt szükségem, hogy elkészüljön a mű.

Az oviban pénteken megünnepeltük az anyák napját. Tavaly gyakorlatilag a második percben elsírtam magam, és onnantól kezdve Gégé képtelen volt abbahagyni a sírást. Mondjuk 4 héttel a szülés után talán még belefér, vagy legalábbis ráfoghattam a hormonokra. Idén viszont már nem volt mentségem, szóval nagyon készültünk Grétivel. Büszke is vagyok magunkra, mert nagyon jó hangulatban telt az ünnepség: volt közös játék, meseelőadás és persze az elmaradhatatlan megható versek.
És ráadásnak még néhány kép a két Mancikáról.

KÉPEK ITT!

Elmélkedés a papírgyártásról, a gyógyulásról és „A csintalan trombitás”

Nos, nem tudom hogy van mostanában a Lábatlani Papírgyár. Remélem még él és működik. Ha eddig kihúzták, akkor most jön a fellendülés. A családi papírzsepi fogyasztásunk nemzetgazdaságilag is kimutatható fellendülést hoz az ágazatnak. Írtam korábban, hogy betegek a lányok. Gréti talán már kifelé lábal, Dóri is javul, viszont még folyik az orra, és nem értem honnan képes ennyi cucc kifolyni az orrából egy ilyen kis gyereknek. Ildi, szegény most van a közepében. Én pedig már borzongok és fáj a fejem, ami nem jó jel… Napi 2 gramm C vitamin… – mondta Szentgyörgyi Albert. Azt hiszem ennek ma eleget fogok tenni, s remélem megelőzöm a bajt.

Szentgyörgyi nevét sem hiába emlegettem. Délelőtt Grétussal az Szentgyörgyi Albert Agorában múlattuk az időt. Egy kellemes zenés mesejátékon jártunk. A csintalan trombitást az Universitas Szimfonikus Zenekar és a GRIMASZK színpad adta elő. A műsor alapját Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című műve adta. Nagyon tetszik a kezdeményezés, hogy így hozzák közelebb, s teszik feldolgozhatóbbá a kis gyermekek számára is a klasszikus zenét. A szervezés sajnos hagyott némi kívánnivalót maga után. A zenekar elfoglalta a terem felét, sok volt a látogató és kevés lett a hely. Ez némileg rányomta bélyegét az előadásra is kicsit. Mi oldalt tudtunk leülni végül, s Gréti bár szinte végig az ölemben ült, nem látott mindent. Ennek ellenére tetszett neki, és mi kell nagyobb elismerés, minthogy Gréti a folytatásra is azonnal igent mondott. Igyekszünk hát ott lenni a következő előadáson is…

Egy Gréti klasszikus elszólás, ahogy a mamának beszámol az élményről:
– Milyen hangszerek voltak a zenekarban?
– Fúvós, húzós… 

Csak telefon volt nálam, nem sikerültek túl jól a fotók, de azért párat emlékül…

Itt ültünk mi, a színpadon...
Akvárium is volt, de látszott, hogy ezt is nem rég telepítették oda... Ilyen szép cápaharcsa volt benne.
A végén megnéztük a Bogyó és Babóca kiállítást...
Bogyóca 🙂

A betegség-saga és Peti szülinapja

Az elmúlt két hétben remélhetőleg az unalmas, nedves tél végnapjait éldegéltük. A múlt hét végén Szentesen jártunk, csak kedden jöttünk vissza Szegedre mert síszünet volt, amire én ugye szabit vettem ki. Nagyon jól jött ez a kis szusszanás, távol a szegedi hétköznapoktól. Ennek megfelelően Szentesen nem is sikerült egyet sem fotóznom a nagy semmittevésben. Gréti közben meggyógyult, ám most hétvégére újra beteg lett. A diagnózis szerint gennyes cucc csorog hátra a torkán, ettől köhög és lázas. Dóri is életében először meghűlt. Folyik az orra és kicsit piros a torka. Gyanakszom magamra, hogy én vagyok a ludas. Amikor kedden hazatértünk a lakás belső hőmérséklete 18 fokos volt, mert a fűtés időzítését kissé elszámoltam… Ettől eltekintve jól vagyunk.  Ja igen, a munkahelyet leszámítva. Az persze most már egyre inkább egy tragikomédia helyszíne, amelyből a komédiát lassan gyomlálják ki az átalakulással járó nehézségek. Erről ennyit… És, hogy valami igazán jó hír is kerüljön ebbe a posztba. Öcsém betöltötte a 30-at! Innen, utólag is  boldog születésnapot kívánunk neki! Vasárnap ellátogattunk hozzájuk mi négyen és a mama, tata. A kialvatlanság sem árthatott a rövid köszöntésnek. Öcsém és Vera reggel 9-ig buliztak előző este. Mi Ildivel legalább 9-szer keltünk fel a gyerkőcökhöz éjszaka. 🙂 A nap fénypontja, Peti málna tortája lett, mely a zsűri szerint igen-igen kiemelkedő, remek darabnak sikerült. Még szerintem is megérdemelte a 9 pontot. Pedig az igazsághoz tartozik, hogy nálam 10 pontot csak csoki torta kaphat… A képek pedig ITT láthatóak! 

CSTI jelenti – Bibisujjú hétvége

A Családi Távirati Iroda jelenti

Sok szépet és jót írtunk már ide, most kénytelen leszek megbontani a sort. Sajnos szombaton este fél 8 előtt pár perccel beleszaladtunk egy kellemetlen és csúnya otthoni balesetbe. Grétus a bal hüvelykujját – éppen a körömágy magasságában – odacsukta a mellékhelység ajtajával. A sérülés a borzasztó fájdalmon túl sajnos olyan zúzódással és vérzéssel járt, hogy még este meg kellett látogatni az orvosi ügyeletet. A röntgen törést is mutatott, így Gréti ujját másnap sínbe és a vérzés miatt egy masszívabb kötésbe helyezték. A fájdalom szerencsére alább hagyott. Vasárnap délután Gréti már gond nélkül tudott az unokatesókkal játszani. Sőt, úgy tűnik állapota és hangulata annak fényében is erősen javuló tendenciát mutat, hogy megtudta az óvodába még legalább egy hétig nem mehet és addig szigorú mese-terápiára fogjuk. Így aztán, 24 órával később már csak a nagy kötözött bibisujj emlékeztetett bennünket a viharos szombat estére.

Szombat esti fürdés, még ép ujjakkal
A bibisujjú Grétus vasárnap este

Kéz a kézben

Ma Gréti és Dóri együtt aludtak el a matracon. Nem ment könnyen, de végül egymás kezét fogva szunnyadtak el…

 

Kéz a kézben 1.
Alvás kéz a kézben

Gréti és a hó

Ma délelőtt leugrottunk a  Spárba Gégével. Persze a havon át vezetett az utunk. Közben Gréti vigyorogva, nevetve szaladgált körülöttem és folyamatosan ismételgette: Hóóó… Nézd apa, hóóó… Mennyi hóóó! Így aztán hazafelé úton már muszáj volt a téli kislányunknak kissé kitombolnia magát. Végül még a kedvenc hódarabkáját is hazahozhatta: Doci legnagyobb örömére… Képek!

Reprózunk 1.0

A lányok frissen kipihentek jöttek ma haza Domaszékről.

Mielőtt Gréti szokásához híven elkezdett volna halálosan unatkozni – rajzolni sem volt igazán kedve – nekiálltunk a zsírpapíros átrajzolásnak. A lónál még segítettem neki, aztán annyira lázba jött, hogy végül egy egész órán le tudta kötni az alkotás. A színezés a végén már kicsit elnagyolt lett, de elsőre egész jól sikerült kis reprodukció lett…

Akvarisztikai nézet, lefedettség elemzés
Repró 1.0