Nyaralás 2013. – A zánkai (5-7.) napok

5. nap – Nagyvázsony, meg ilyesmi

Kicsit nehezen ment a felkelés. Előbb én, aztán Dodi, majd Ildi is a délelőtti szunyóka programot választottuk. Koradélután is csak a gyomrunk korgása űzött bennünket a terepre. Elsőként a közeli Dörgicsét vettük célba. Dörgicse vendéglő, majd a dörgicsei domboldalon a romtemplomok árnyékában akartunk heverészni… Ez a program természetesen gyorsan megdőlt. A Dörgicse vendéglő messziről sem túl bíztató képet mutatott. Konkrétan csak Ildi tett az autóból három bátortalan lépést az irányába, majd visszaült és azt mondta: „ez nem az a hely, ahová be akarunk menni”. Éhesek voltunk. Árnyékban 35 fok. Ez nem tett jót a ”domboldal-programnak” sem. Kb. 2 perc alatt – ennyi idő volt a Nokia térképen megkeresni, hol a legnagyobb a csárdasűrűség – Nagyvázsony felé vettük az irányt. Poénból Dörgicsét elhagyva, bedobtam még a Kossuth-kilátó megmászásának lehetőségét. Igen csekély sikert arattam vele…
Sejtettük, hogy nem lesz olcsó a Várcsárda, de vígan mulat a magyar, a költségvetést pedig úgy számoltuk, hogy ha már eljöttünk, akkor 2-3 naponta ne csak az otthoni hidegkaján nyammogjunk és zacskós leveseket szürcsölgessünk. Gréti eddigi érdeklődése alapján a vár sem tűnt rossz programnak. A kaja végül hibátlan volt, bár szerintem mély nyomokat sem hagyott. A lányok valami mandulás szárnyast, én pedig pacalt ettem. Ezután jöhetett a vár, ami várakozáson felül jól sikerült program lett. Dóri, a lépcsők szerelmese kiélhette magát. Grétus pedig úgy tűnik határozottan belenőtt abba a korba, hogy a nézelődés mellett fel lehet kelteni az érdeklődését egy kis ismeretterjesztő beszélgetés iránt is. Különösen érdeklődve hallgatta a toronyszobák falaira kitett Tatay Sándor történelmi regényének idézeteit. Rászántuk az időt, tényleg körbejártuk a vár minden szegletét. (Ennyire még én sem jártam be korábban egy alkalommal sem.) Bár Gé még nyilvánvalóan nem érti a többszázéves történelmi távlatokat, de megnéztük és körülbelül értette, hogyan és miért élhettek régen az emberek várban, amikor még nem volt villany és vezetékes víz. Persze ott volt mellette a felfedezés izgalma, mindenhová ő szalad először, végül még a torony csigalépcsőit is megszámolta. Többet erről nem is írnék, majd a képek beszélnek. A forróság miatt persze jó fáradtan értünk haza, ismét nem volt gond az alvással.

Nagyvázsonyi várárok. A halacskák persze itt is megtalálták a vízet...

6. nap – Révfülöp, Balatonboglár, Mákvirág

A hétfői könnyedebb program, vagy a vízpartundor tette? Ki tudja már? Még hétfőn este más programot kerestünk az elvben másnap következő strandolás helyett. Az alapötlet a korábbról ismert a ”Balaton-felvidék régi ízei” egész hetes programjának újra felfedezéséből származott. Ami röviden annyi, hogy a Nivegy-völgyi borút néhány étterme és borászata összefogott, és kb. 1000 Ft-os áron, mintegy napi menüként egy helyi ételkülönlegességet és hozzá egy pohár jó bort kínálnak. Ez ugye egészen bejövős lehetőség a gond csak annyi volt, hogy kedden kezdődött mi pedig csütörtökön (azaz holnap) stabilan megyünk tovább Zánkáról. Így aztán kedd és szerda jöhetett egyáltalán szóba. Az persze számomra magától értetődő volt, hogy ha már emiatt átmegyünk Révfülöpre, akkor Ildi is kóstolja meg a Kál-Vin pincészet borát. Ehhez azonban szervezni kellett. A vonatközlekedés gyors keresés után adta magát. Igen ám, de mi legyen a program? A hegymászás és a kilátók emlegetésére egyikünk sem lelkesedett be, Gréti meg szabályosan durcásra váltott. Ekkor jött az ötlet, hogy letudhatnánk a már tradicionálisnak számító hajókázást, ráadásul nem a szokott helyen Badacsony-Fonyód viszonylatban. Hogy sikerült a nap? Nos, arról majd a képek mesélnek részletesen. Elég annyi, hogy jól sikerült, viszont a meleg és a sok a járkálás annyira kiszívta az erőnket, hogy mire a Mákvirágba értünk a nyusziszakasz teljesen lemerült. Ildi kijelentette, hogy ha lehet, ő egy pohár borért a továbbiakban nem mondana le az autó nyújtotta kényelemről és hűvösről. 🙂
Persze a menü (Kemencében sült csülök, zöldséges rakott krumplival, hozzá a Kál-Vin Pincészet Pinot gris bora) végül mindenkit jobb kedvre derített. Ajánljuk mindenkinek a Mákvirág Borház-Vendéglőt!

A csinos és elégedett lányok a vonaton

7. nap – Strand, kaja, Dörgicse

A strandról ismét nem írnék sokat. Kipipáltuk a vízibiciklit. Nem hosszan, mert jó árat kérnek érte. Gréti ma már felkötött hajjal, úszószemüvegben és úszógumival ugrált a vállamról a Balatonba. (Érzem is a vállam.) Úgyhogy a vízhez szoktatás szintén pipa. Kis szépséghibája a történetnek, hogy mikor a lépcsőkön a Balatonba ereszkedik, elkezd vigyorogni és be nem áll a szája. Sőt, a szája még akkor is nyitva van, mikor a vállamról ugorva pár pillanatra elmerül a habokban. Szóval ezen még dolgoznunk kell. 🙂
Fogy a festék a tollból, meg menni kellene aludni, mert holnap kemény napunk lesz. Pedig volna miről írni. Voltunk két borházban (Cse-Ki-Bor és Dörgicsei Borház), ahol nagyon kedves vendéglátásban volt részünk. Nagyon finomat ettünk a mai ”Balaton-felvidék régi ízei” menüben: Kiskertünkbe tévedt csirke comb filéje fokhagymásan sütve, Balaton-felvidéki módra parázsburgonyával, salátával, Balatoncsicsói száraz szürkebarát (Cse-Ki-Bor). És végre összejött a séta a dörgicsei domboldalon, ami aztán egészen jól felpörgette a lányokat is.

Ritka pillanat: autóval a hullámok hátán

A kiflikről továbbra sem írtam.  A Dörgicsei Borház Savignon Blanc-ja viszont kitalálható, hogy igen finom volt (nincs 5 perce, hogy lenyeltük a végét), mert visszataláltunk hozzájuk is.

A legközelebbi bejegyzés már Vonyarcvashegyről lesz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .